épületek cikk

Elkészült a Budavári Palota első helyreállított épületrésze


d.adel | 2021.05.11

A Budavári Palota rekonstrukciója során helyreállították a déli összekötő szárny eredeti, századfordulós állapotát. Az épületrész déli homlokzatát az egykori tervek szerint a Nemzeti Hauszmann Program keretében építették újjá, és az Oroszlános udvar felőli északi homlokzat is felújítva, eredeti formájában látható. A belső térszerkezet visszaállítása után az épületszárnyban kezdődött meg néhány hete az újjászülető Szent István-terem belsőépítészeti kialakítása is.

A déli összekötő szárny egy aránylag keskeny épületrész a Budavári Palota együttesén belül, amely Hauszmann Alajos tervei alapján épült az új, krisztinavárosi szárnnyal egy időben. A déli nyaktagnak is nevezett épületrészben hozták létre 1902-ben a nemzetközi hírű Szent István-termet, amelyet a keleti és nyugati palotaszárnyból is meg lehetett közelíteni. A nyaktag mindkét homlokzatát közel egyformán alakították ki, az Oroszlános udvar felőli északi kapu két oldalára Senyei Károly Háború és Béke című szoborcsoportjának alakjai kerültek.

A második világháborúban a déli összekötő palotaszárny súlyos sérüléseket szenvedett. A Gellért-hegyre néző homlokzatot helyreállítás helyett az állampárt utasítására leegyszerűsítve átépítették, és évtizedekig csupán az udvari nézete emlékeztetett az eredeti állapotokra. Az épületrészben megsemmisült a Szent István-terem is, helyén a háborút követő átépítés után a többi között dolgozószobát és tárolóhelyiséget alakítottak ki.

A déli oldalon már messziről látható a Budavári Palota elsőként helyreállított homlokzata, amely most századfordulós fényében született újjá, ahogyan Hauszmann Alajos megálmodta. A második világháború után kialakított lecsupaszított falak és jellegtelen ablakok helyett visszakerültek a homlokzatot díszítő, süttői mészkőből készült oszlopok és domborművek. A Várkapitányság helyreállította az eredeti, Hauszmann tervezte és Thék Endre gyártotta ablakokkal megegyező nyílászárókat is. A hiteles helyreállítás érdekében a déli homlokzatot teljesen elbontották, majd az eredeti tervek szerint újjáépítették, ahogy a korabeli belső térszerkezetet is rekonstruálták. A munkálatokat falkutatással, műemlékvédelmi és régészeti kutatással kezdték, amelyek során több korszak emlékei kerültek elő. A feltárt részleteket, valamint archív fotókat is felhasználtak a hiteles végeredmény érdekében.

Az Oroszlános udvar felőli északi oldalon jelenleg a restaurátor szakemberek megtisztítják és javítják a kőelemeket. A korhű ablakok már itt is helyükre kerültek, a bejárat pedig a Hauszmann-kori faragott fakapuit kapja vissza. A munkálatok végeztével új díszkivilágítás emeli tovább a palotaszárny szépségét.

A Budavári Palota külső megújításának első szakasza próbafeladatként is értelmezhető, a rekonstrukció folytatódik, a munkával a Szent György tér felől, északról déli irányba haladnak tovább.

Az eredeti állapotában helyreállított déli összekötő szárny és az újjászületett Szent István-terem kapuit 2021. augusztus 20-án nyitják meg a nagyközönség előtt, az első napokban ingyenesen.

Forrás: sajtóközlemény

További információ: Nemzeti Hauszmann Program, Nemzeti Hauszmann Program facebook-oldala, Szent István-terem, Szent István-terem facebook-oldala

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások