hír rendezvény cikk Építészkongresszus Nemzetközi Építészkongresszus

Ép-ítés – Gyógyító építészet: Építészkongresszus 2020

Beszámoló az eseményről


Timon | 2020.03.09

A 17. Nemzetközi Építészkongresszust 2020. március 6-án tartották meg a Puskás Ferenc Aréna új konferencia-központjában „Ép-ítés – Gyógyító építészet” témakörben, mintegy 900 résztvevővel. A kongresszust a Metszet folyóirat kiadója, az Artifex Kiadó rendezte a Magyar Építőművészek Szövetsége támogatásával.

A rendezvényt Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár nyitotta meg. A kongresszus résztvevőit üdvözölte Thomas Vonier, az Építészek Nemzetközi Szövetsége (UIA) elnöke, majd másodikként Nikos Fintikakis, az UIA II. Régió alelnöke, valamint Füleky Zsolt, építészeti és építésügyi helyettes államtitkár. Ezt Martha Thorne (IE School of Architecture and Design – Madrid – dékánja és a Pritzker-díj ügyvezető igazgatója) témafelvezető előadása követte. Schneller Domonkos Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár „Egy zöldebb Budapestért” címmel tartott vetített képes előadást. A klímaváltozásra tekintettel számos teendőt sorolt fel. Egy katasztrófafilm megdöbbentő kockájaként a Lánchíd alatt a kiszáradt, mély Duna-medret mutatta. A budapesti parkok fenntartására a Főkert 1200 Ft/m2 igény helyett mindössze 350 Ft/m2 összeget fordít. A fővárosi zöldterületek fejlesztése a következő helyszínekre koncentrálódik: Erzsébet tér, Marczibányi tér, Margitsziget, Orczy-kert, MOME Campus, Városliget, csepeli közpark – Déli Városkapu a Snøhetta tervezésében és a Népliget.

Kávészünet után Lekshmy Parameswaran dizájner és Herczeg László magyar származású ipari termék- és formatervező (The Care Lab, Barcelona) az építészet és az egészségügy kapcsolatáról ismertették e téren végzett kutatásaik eredményét. Az 1920-ban született emberek közül 1% érte meg a 100. életévét, az előrejelzés szerint a 2007 után születettek 50%-a meg fogja érni. Lineáris grafikonon mutatták be e korosztályok eltérő életszakaszait. Első esetben az ember 20 évet tanul, 65 éves koráig 45 évet dolgozik, majd 10-15 évet nyugdíjasként pihen. A mai gyerekek, ha 105 évig élnek majd, 40 évet pihenhetnének – ha lenne, aki eltartja őket. Ehelyett jobb lenne, ha 65 évig felváltva tudnának tanulni, dolgozni és pihenni. A dizájner páros egy szingapúri hospice-szolgáltatás megszervezését vállalta. A hospice-ban eltöltött idő általában az életsors utolsó hat hónapja. Azt kell elérni, hogy a hely minél megnyugtatóbb legyen. A tervezők kézikönyvet dolgoztak ki, és kórházalaprajz helyett speciális hospice-alaprajzot terveztek, amivel az életminőség javítására törekedtek. A szennyes ruha és szemét kihordására szolgáló hátsó kijáraton viszik ki a koporsót is, ahol a koporsószállító autó a bejárati forgalomtól izolált, tujafa sorral szegélyezett úton halad el. Másik projektjük Barcelonában a Radar-rendszer. A mintásan színezett járdafelületek a zöldterületeket derűssé teszik, a környező kisboltok hálózata a környék idős lakóinak állandó és megszokott helyszínéül szolgál. A boltosok ismerik vásárlóikat, és ha elmaradnak, telefonon hívják az önkénteseket, hogy keressék fel az illetőket, mert lehet, hogy betegség akadályozza mozgásukat. Befejezésül négypontos tevékenységsort határoztak meg. (Témájukat a Metszet 2020/1. szám 20–23. oldalán fejtették ki.)

Erik Frandsen (Lundgaard & Tranberg Architects, Koppenhága) látványos képekkel illusztrálta előadását. 75 fős irodájuk 30 éve áll fenn. Minden tervükről készítenek modelleket, ezzel a hibázás lehetőségét minimalizálják. A dán főváros a kikötőre fut ki. Az új színház épületét a tengerbe vezető folyóba épített hosszú mólóval hangsúlyozták. Dél-dániai, vidéki kisvárosba tervezett ovális sportiskola közepén helyezkedik el a rácsos tartóval fedett, belső sportcsarnok. A háromemeletes épület lábakon áll. A tantermek gyűrűben veszik körbe az eszmei részt. Az asztalok az osztályban szembefordítva, levegősen szétszórva helyezkednek el. Ribe város középkori téglakatedrálisával szemben, a főtér másik oldalán leégett épület helyén készült az új Kannikegården (Kanonokkert) plébániaközpont, magas nyeregtetővel és rusztikus, nagyméretű elemekkel rakott téglaburkolattal, amelyen elszórt ablakok adnak érdekes megjelenést a háznak. Az épület alatt a 2012-ben feltárt domonkos kolostor maradványait romkertben mutatják be. Feltehetőleg Dánia első téglaépülete volt, a refektórium helyreállított falaival. A magastető a háromszög keresztmetszetű tanácstermet rejti, alatta alacsonyabb irodaterek foglalnak helyet. (Metszet 2020/1. szám 24–29. o.) A hét szinten, gyűrű alakban telepített 5x12 férőhelyes szobákban 400 diák számára készült diákotthon Koppenhágában, háló- és konyhahelyiségekkel.

Az ebéd változatos szendvicsekből és a korszerű étkezést propagáló zöld salátából állt. Ebéd után Nicola Scaranaro, a Foster+Partners (London) fiatal munkatársa több videóval tarkított prezentációját mutatta be a cég hírnevéhez méltó kivitelben. A névadó neves építészt, az idős Norman Fostert a közönség csak fotón láthatta. Scaranaro három projektet vetített. Philadelphiában a Comcast Technology Center lobbyjához impozáns mozgólépcső visz, felette csillogó absztrakt térplasztika függ. Az irodák után 200 szobás hotelrész következik. Legfelül tornaterem, skygarden és étterem foglalnak helyet. A ferdén elhelyezett tükrök a földszinti környezetet vetítik az étteremben ülőknek. A Bloomberg központ a londoni city szívében épült. A két nyolcemeletes épület között – a régi, római nyomvonalon – keskeny utca halad. A tömböket gyalogoshidak kapcsolják össze. A nagyobbik tömb közepén háromkaréjos lépcső tekeredik a magasba. A homlokzatokon négyzetes raszterben ferdén elhelyezkedő árnyékvetők bronz burkolattal dominálnak. (Metszet 2020/1. szám 30–35. o.) A legérdekesebb terv magyar vonatkozású: a Mol új székháza Budapesten, a Kopaszi-gátnál. A terven jelenleg is dolgoznak. A központ két részből áll: egy alacsonyabb, ötszintes tömbből, amelynek oldalai ferde síkokkal határoltak, és egy 120 méter magas, 28 szintes toronyból. Mindkét részen kis kertek találhatók növényekkel, mert a zöld belső terek más irodáknál 38%-kal hatékonyabbak. Az emberek 46 perccel többet tudnak dolgozni ilyen környezetben, fáradtság nélkül. A beüvegezett, körpanorámás tetőteraszt a közönség is látogathatja majd.

Antonio Ortiz (Cruz y Ortiz Arquitectos, Sevilla) saját munkáikat prezentálta. Első feladatuk 1975-ben Sevillában egy négyszintes lakóház volt, amely 11 épületet egyesített, belsejében egy tojás alakú átriummal. Ez forró nyári hőségek idején kellemes hűvöset nyújtott lakóinak. A központi fejpályaudvar Sevillában nagy megbízást jelentett a tervezőirodának. Baselban a pályaudvar peronjait korábban föld alá süllyesztett összekötő alagutakon lehetett megközelíteni, ehelyett érdekes vonalú felüljárót terveztek. Következő jelentős feladatuk a Rijksmuseum átalakítása Amszterdamban. Az udvarokat üvegtetővel építették be, így a belső tereket megnövelték. Az épület közepén egy utcát vezettek át. A múzeum műhelyét egy közeli történelmi villához csatlakozó 3 szintes, modern, sédtetős bővítéssel alakították ki. A festmények restaurálására használt tereket semleges északi tájolással kellett tervezni. Santander kisváros bankjának irodái a belső átrium mentén díszes vasoszlopokon nyugszanak. A házat szépen helyreállították. Az Atlético Madrid stadionja Wanda Metropolitano néven épült meg. A feladatot pályázaton nyerték 20 ezer fős nézőszámra. A vasbeton lelátó rendkívüli meredekséggel valósult meg. Aztán bővítették 68 ezer főre, és elegáns, lelógó kalaphoz hasonló tetővel fedték le. Lugano (Svájc) háromezer fős sportkomplexumának nézőtere 180 méter hosszú, szabályos téglalap alakú tető alatt helyezkedik el. Mellette füves pálya készült az edzésekre. (Metszet 2020/1. szám 39–41. o.)

Patrick Lüth a Snøhettától (Oslo, New York) elárulta: ezt a nevet – amely egy norvég hegyet jelöl – azért választották, mert egyik alapító nevét sem akarták a cég nevébe belefoglalni. A tervezőiroda logója három csúcsból álló hegycsoport. A 250 fős csapat a világ hét különböző pontján dolgozik: a már említett kettőn felül Párizs, Hongkong, Adelaide (Ausztrália), Innsbruck és San Francisco. A hírnevet az alexandriai könyvtár hozta meg számukra: a tengerparton egy irdatlan nagy, kerek, ferdén csapott épület, amely mintha a napkorong lenne. Az oslói operaház tervezése előtt tanulmányozták a norvégok operalátogatási szokásait. A lakosság legfeljebb 4%-a jár operába, ami nagyon kevés. Ezért olyan építészeti kialakítást választottak, amellyel elérték, hogy a házat évente 1 milliónál is többen keressék fel. Az emberek a lankásan lejtő tetőn felsétálnak a legmagasabb pontig, körülnéznek, de az épületbe be sem mennek. Télen, hóban még síelni is lehet rajta. A belső tér igen demokratikus: a királynak nincs külön páholya, a közönség sorai között ül, középen. Gyógyító építmény egy 35 m2-es kis pavilon a hegyekben két oblongumból összenőve, hatalmas ablakkal az erdő felé. Betegek és orvosok egyaránt felkeresik. Másik, hasonló objektum egy fából organikusan alakított gyülekezőtér, közepén felülről belógatott, hagyma alakú kandallóval. Izgalmas az innsbrucki utazási iroda is, eltérő belmagasságú részekkel. A Foster+Partners mellett a Snøhetta is jegyez magyar projektet: a Budapest Déli Városkapu kialakításának tenderét 2018-ban nyerték el. 125 hektáros új fejlesztés a Csepel-sziget északi csúcsán. A városközponttól kerékpáron 20 perc alatt elérhető. Kis Koppenhágaként a Soroksári-Duna-ág mellett egy csatornát terveznek, amely vízfelületével, ha nem is teljes hosszban, de mindenképpen – mint egy wetland, lápvidék – tisztítja a vizet, növeli a páratartalmat, sportolási lehetőséget nyújt (kajak) stb. A projektet Schneller Domonkos is említette előadásában.

A konferencia szüneteiben az egyik szponzor a külső teraszon ügyességi játékra invitálta a résztvevőket: ki tud többet dekázni focilabdával? A nemzetközi szabályok szerint: hölgyeknek és uraknak külön-külön. A 200-as teljesítményt nyújtók nyerték a labdát. 2-2 résztvevőt is kisorsoltak. Ajándéklabdát kapott az épület tervezője, Skardelli György építész is. Ezután a kvízjáték nyerteseit sorsolták ki, majd Timon Kálmán aranydiplomás építészmérnök adta át a magyar mecénások és kiváló szellemi alkotók tevékenységének elismerésére alapított Sivatagi Kőrózsa díjat a 2020. évi díjazottnak, Lévai-Kanyó Judit építészmérnöknek. A Terc szakkönyvkiadói üzletág vezetője két évtizedes, az építészetet propagáló, fáradhatatlan munkásságáért részesült az elismerésben.

Kávészünet után Skardelli György (KÖZTI Zrt., Budapest) építész, a helyszín tervezője a Puskás Ferenc Aréna szakmai leírását ismertette. (Metszet 2019/6 szám. 12–21. o.) A névadó Puskás Ferenc (1927–2006) nem csak jó focista volt, de bárhová ment a világon, jó hírünket vitte, a korszak leghíresebb magyarja volt. Spanyolországban Puskás Öcsit Panchónak becézték. Ifj. Dávid Károly (1903–1973) volt az építész tervezője az előd Népstadionnak, amelyet 1953-ban adtak át. Teljes méretében nem épült ki. Robusztus előregyártott pilonjai jellegzetes átlós hálóval díszítve jelentek meg. A statikus Gilyén Jenő (1918–2011) volt. A Népstadion tervezése során 200 újítást nyújtott be. A stadion nemcsak emlékezetes sporteseményeknek volt a helyszíne, de neves külföldi zenekarok számos koncertjét is itt rendezték meg. Az építkezés 2017-ben kezdődött, amikor az egész Népstadiont lebontották, csak a torony maradt meg, amelyben majd múzeumot rendeznek be. Az új létesítmény a legmagasabb követelményeket is kielégíti, így nemzetközi mérkőzéseket is rendezhetnek benne. Ezért az atlétikai pálya kimaradt belőle, mert előírás, hogy a nézőknek milyen közel (12 méterre) kell kerülniük a pálya széléhez. A küzdőtér 105×68 méteres. Skardelli ragaszkodott a régi pilonok esztétikailag jellegzetes megjelenéséhez, ezért azokat megőrizte. Háromszintes lelátó készült: az alsó 21 623, a középső 21 150, a felső 24 382 nézőre. A 80 skyboxot 2920 főre tervezték. Ezenkívül 260 mozgássérült számára biztosítottak helyet. Az új stadiont összesen 67 187 főre méretezték. A szintek padlószintje: az alsó 6,60, a középső 11,70, a skybox 19,65, a legfelső 24,45 méter magasan van. A nézőtéren négy óriás-, és további 54 kivetítő található. Minden nézőt ülőhely szerint tudnak ellenőrizni; a rendbontókat, ha szükséges, kiemelni. A kimenekítési idő a régi stadionnál 40 perc volt, az új arénánál 8 perc. Az ismertető után a résztvevők nyolc csoportban tekintették meg az épületet.

A kongresszus résztvevőinek száma minden eddigi csúcsot megdöntött, a kilencszázat meghaladta. A rendezvény főszponzora a Saint-Gobain volt. Főtámogatók: Alukönigstahl, Hörmann, Fischer, Techdata, Sto, Terrán, Xella, támogató: Wienerberger. Ezek az építőanyag-gyártó és -forgalmazó cégek a helyszíni standokon kínálták termékeiket és konzultáltak az érdeklődőkkel. A Terc a könyveit árusította a kongresszus területén. A kongresszust a résztvevők rendkívül hasznosnak és sikeresnek ítélték.

Timon Kálmán


SUMMARY – Healing Architecture: International Convention of Architecture 2020

The Publishing House of the architectural periodical Metszet – Artifex – arranged the International Convention of Architecture at 6 March, 2020 for the 17th time. The Association of Hungarian Architects (AHA) was the associate organizer of the event. The venue was the new conference centre of Puskás Arena. The total number of participants was approximately 900. This year’s theme was Healing Architecture, the lecture of Martha Thorne, dean of IE School of Architecture and Design, Madrid presented the topic. Foreign lecturers were Lekshmy Parameswaran and László Herczeg (The Care Lab, Barcelona), Erik Frandsen (Lundgaard & Tranberg Architects, Copenhagen), Nicola Scaranaro (Foster+Partners, London), Antonio Ortiz (Cruz y Ortiz Arquitectos, Sevilla), Patrick Lüth (Snøhetta, Oslo). Hungarian lecturers were Domonkos Schneller and György Skardelli, the architect of the Puskás Arena.

The main sponsor of the congress was Saint Gobain. The participants agree that this year’s Convention was both useful and successful. We are looking forward to the next International Convention of Architecture Budapest in the year of 2021.

Kálmán Timon

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások