Új New York-i felhőkarcoló terveit mutatták be a napokban. David Adjaye boltíves ablakai remekül illeszkednének a budapesti Nagykörút eklektikus házai közé, de annál szokatlanabbak a metropolisz acél-üveg tornyai között.

A II. Erzsébet királyné által lovaggá ütött, Sir David Frank Adjaye világszerte ismertté vált az elmúlt években, tavaly a Time Magazin egyenesen a világ legjelentősebb építész egyéniségének nevezte meg. Épületeivel több kontinensen is letette már a kézjegyét. Legutóbb a Washingtonban épült Smithsonian Nemzeti Afrikai Történelmi és Kulturális Múzeumával hívta fel magára, mely elnyerte el a Design of the Year 2017 díjat, amelyet a bírálók az építészet "jelentős fordulópontjaként" írták le.

Néhány hónappal ezelőtt kiszivárgott ugyan néhány korai látványterv a Manhattanbe tervezett lakótoronyról, most viszont hivatalosan is bemutatták, milyen lett a végleges dizájn. Adjaye a 130 William tervezése során egyértelműen szakított a minimalizmus steril jellegével és az acél-üveg burkolatú tornyok high-tech-jével. Helyette a Wall Street környékének hangulatát vette alapul, ahol a város első, ikonikus felhőkarcolói állnak, tégla- és kőburkolattal.

Az épület kétségtelenül tiszteleg Manhattan déli csücskének építészeti öröksége előtt, ami nem új keletű. A J.P. Morgan & Co. a "House of Morgan"-t 1913-ban Trowbridge & Livingston tervei alapján építette. Abban az időben már több felhőkarcolót is felhúztak a környéken, de a neves cég úgy döntött, hogy a Wall Street korábbi jellegét megőrizve csak négy szintes épületet épít, igaz olyan alapokkal és szerkezeti vázzal, ami akár egy felhőkarcolót is elhordana a hátán. Ez azonban soha nem lett valóság, az épület ma már műemléki védettséget élvezve apró ékszerdobozként bújik meg száz méter fölé szökő szomszédai között.

A 130 William esetében a külső és belső összhangba kerül, a boltívek a belső terekben is meghatározó szerepet kapnak. Az épület előtt egy park lesz mely, átmenetet képez a nyüzsgő város és a belső terek között. Az alsóbb szintek boltíves nyílásokkal áttört, míg a fentebbieken fordított kosárívekkel megnyitott homlokzatot textúrált beton felület illeszti a környezetébe. A kontextus jelentőségében az is szerepet játszik, hogy 245 méter magasságával a torony a New York identitásában fontos szerepet betöltő ikonikus déli sziluett része lesz. Adjaye vélhetően új fejezetet nyit épületével a felhőkarcolók építészetében, a kontextushoz való igazodás, a kézműves jellegű részletmegoldások a jövőben nagyobb hangsúlyt kaphatnak, mint az egyre inkább kiüresedő minimalizmus vagy indusztrializmus.

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...

Társasházak a Metszet 2025/2. számában
Társasházak a Metszet 2025/2. számában

A Metszet 2. számában többlakásos lakóépületeket gyűjtöttünk össze. A hazai és európai épületek bemu...

Megjelent a Metszet idei első száma
Megjelent a Metszet idei első száma

A XXII. Nemzetközi Építészkongresszus előadóinak cikkei alkotják a Metszet 2025. évi első számát, ez...