Az Európai Unió a felzárkóztatási alapból támogatni fogja Magyarországot is a következő hét éves költségvetési ciklusban, évi több mint ezermilliárd forinttal. A Belügyminisztérium kiadványokban értesítette a térségeket, hogy ezeket a terveket készítsék el. Megindult a harc az elképesztően kevés tervezési megbízás miatt ezek elnyerése érdekében és bárki, „aki ceruzát tud fogni”, az tervezget.
Visszaemlékszem az ezt megelőző hét éves terv elkészítésére, illetve arra, hogy milyen tanulságokkal szolgáltak ezek a tervek. Hatalmas összegről, kb. 8.000 milliárd forintról volt szó. Tapasztalatok sem voltak, meg kitalálva sem volt komolyan, hogy mire hogyan kellene elkölteni ilyen hatalmas összeget. A legnagyobb tételt az útépítések, sztrádák, nagy infrastrukturális beruházások adták. Kisebb részben a presztízs beruházások, városközponti rekonstrukciók, uszodák szállodák, turisztikai beruházások. Az országban az elmúlt hét évben egyes becslések szerint 90-94%-ban csak ez a forrás állt rendelkezésre beruházási célból. Vannak, akik felróják az EU-nak, hogy azért határozták meg a támogatás ilyetén összetételét, hogy a saját iparuknak ne teremtsenek konkurenciát. Szerintem igazán senki nem tudta, hogy ez a számunkra óriási összeg, ami nyugati mércével elenyésző, 0,1-2 %-os értéket képviselt, hogy hasznosulhatna a legjobban. Legtöbben a kádári rendszer tervutasításos rendszerszemléletével gondolkodtak. Nevezetesen, a terv akkor konkrét, ha megadjuk, hogy épül pl. 12.000 lakás, 200 km közút, 5 művelődési központ, stb. ami kiszámíthatóan x forint. (ha nem annyi, akkor utólag korrigáljuk az árát). Hamar kiderült, hogy a piacgazdaság másként működik. Sem az árszínvonalat, sem az általános jólétet nem lehet központi akarattal eldönteni. Az is látszott, hogy hiába épült soha nem látott mértékű infrastruktúra, a gazdaság nem lett sokkal jobb, erősebb. A 2008-as gazdasági világválság után az akkori magyar kormányzat kezdeményezte az alapok átcsoportosítást és 2010-re elérte, hogy kb. 300 milliárd forint lakhatási célú, (amit eredetileg tilos volt) azaz pl. lakások hőszigetelése céljára is el lehetett volna költeni. Erre hiába hívta fel többször a figyelmet Harangozó volt EP, jelenleg parlamenti képviselő a parlamentben, sajnos ezzel nem éltünk a mai napig.
Hét évvel ezelőtt is készültek fejlesztési tervek. Hallottam olyan esetről, hogy az egyik egyetem vezetője 40 tervet készített, vagy bedolgozott ilyen tervbe. Ez ettől még lehetett jó is, sőt a legjobb is, de ezekből szinte nem valósult meg semmi. Vajon miért? Évtizedek óta „a fejlesztési terv” arra épül, hogy felmér egy pillanatnyi helyzetet és vizionál valamilyen elképzelést, hogy merre tovább. Ez a vízió általában az ipari és/vagy mezőgazdasági fejlesztést helyezi a középpontba és ennek rendeli alá a városfejlesztést, a gyárépítést, ipari park létrehozását, stb. Ezeket a célokat behelyezi egy nagy hasonlóan felépített megyei, és országos programba, természetesen azt is feltételezésekre alapozva. Ehhez tartoznak épület, technológia, út, csatorna stb. beruházások. Ha ezek a beruházások elkészülnek, akkor teljesítettük a tervet. Azt már senki nem vizsgálja, hogy mennyiben szolgálja valójában a kis közösség érdekét a legtöbbször felülről rátukmált, vagy hamis reményt vizionáló gazdaságpolitika, mennyiben teszi élhetőbbé a mikrokörnyezetet. Ezek a tervek érintenek egy-egy kis közösséget, de a város, a járás, a térség egészét nem. Egy ilyen 7 éves tervben egy járási méretű közösségben jól járhat húsz-ötven, maximum kétszáz ember, de a lakosság zöme becsapottnak érzi magát, úgy érzi, hogy lám ennyi pénzt elköltöttek, de az én életemben semmi nem változott.
Én egy más megközelítést tartanék helyesnek a felgyorsult világunkban, a jelen világgazdasági, politikai helyzetben. Vízióra (fejlesztési koncepcióra) feltétlen szükség van, de egy vízió legyen rugalmas, csatlakozhasson hozzá bárki, érezhesse magáénak bárki, tehessen érte bárki. Ha valaki sokat tesz érte, közvetlenül érezhesse annak jótékony hatását, legyen benne az autonóm ember számára is lehetőség. A fejlesztési koncepció tehát nem testesül meg egyetlen nagy, vagy több kisebb beruházásban, mert az nyilván kizárja a többieket. Fontosabb, hogy egy folyamat része, segítője legyen a rendelkezésre álló tőke.
Egy konkrét példával tudnám szemléltetni leginkább az elmondottakat. Legyen ez például egy elszigetelt alföldi kisváros és környéke.
Tegyük ezt a térséget a legzöldebb járássá, fejlődését fenntarthatóvá.
- Az egy főre jutó fák mennyisége lehet nagyon sok. Érdektelen, hogy másutt kettővel több-e a fa, ha megvan a fák, a zöld környezet tisztelete, szeretete az emberek gondolkodásában.
- Itt meg lehet teremteni olyan zöldségkultúrát, amit ökonak, természetesnek, zöldnek nevezhetünk. A termék piacképessé tehető, minőségi, öko csomagolással. A járást önellátóvá tehetjük, de a felesleget a közeli nagyvárosba szállítjuk és eladjuk öko termék gyanánt.
- Itt ki lehet alakítani olyan fűtési rendszereket, hogy az a legkisebb CO2; kibocsájtású legyen városi szinten, a megyében, közép Magyarországon, stb. Mindenki maga is tehet ezért, kis segítséggel, hosszú távon és mindenki számára hasznosan.
- Be lehet vezetni olyan helyi termékeket, amik környezetkímélő technológiára épülnek és a szállítási kilométerekben a legkevesebb jut az egy kg termékre, így járul hozzá a zöld programhoz.
- Itt el lehet kezdeni a lakások hőszigetelését helyi szociális szövetkezettel, olcsón, magyar anyagokkal, ezzel is csökkentve a fűtésből eredő környezetszennyezést. Támogatva a helyi szövetkezetet a magyar építőanyag gyártót, érdekeltté válik a család a kisebb rezsiszámla révén.
- Itt el lehet kezdeni olyan komposztkazánok működtetését, amivel a fűtési gázfelhasználást csökkentjük. Például, elsőként a kertészetben, de később a közösségi épületekben.
- A város körül van 6-8000 hektár föld, aminek a hasznából csak nagyon kevesen részesülnek. Ki lehet dolgozni olyan rendszert, amivel több embernek adhatunk munkát, több ember vesz részt a munkamegosztásban, nagyobb hozzáadott értéket valósítunk meg a termékben. Például a földalapú támogatás csak akkor járjon, ha 30 hektáronként egy dolgozót foglalkoztat a föld tulajdonosa. Állattartás, feldolgozás, kereskedelem, komposztkazánok, pellet készítés stb.
- El lehet kezdeni az önfenntartó területi egység (járás) kiépítését.
Még két oldalon keresztül sorolhatnám a lehetőségeket. A hétéves tervet erre a szemléletváltásra kellene kihasználni. Megkeresném azokat a pontokat, ahol kis beavatkozással új piacképes termék előállítására van lehetőség, vagy termelésbővülés érhető el, és oda koncentrálnék. Szinte kizárólag olyan projektekbe avatkoznék bele, ruháznék be, ami pénzt termel és fenntartható.
Például a lakások hőszigetelése mit igényel:
1. Létrehozni egy építő szociális szövetkezetet.
2. Technikai eszközökkel felszerelni.
3. Oktatással megtanítani a munka szakmai szabályaira.
4. Oktatási programokat indítani a lakosság számára, mi miért van, mi haszna lesz belőle.
5. Létrehozni egy pénzalapot, kamatmentes hitelkeretet, hogy azok is részesüljenek a hasznából, akiknek nincs pénze a beruházásra, de az eddigi rezsijének összegét képes fizetni ezzel törleszteni a hitelét.
6. Ezt a szövetkezetet önfenntartóvá, más munkák végzésére is alkalmassá kell tenni.
Itt van a következő nagy feladat, a fiatalok elvándorlásának a csökkentése, vagy megállítása.
1. A meglévő lakásokból kihaló, eladhatatlan ingatlanokat fel kell vásárolni, a jelenlegi nyomott áron.
2. Létrehozni egy pénzalapot arra, hogy ezeket a lakásokat lakhatóvá, korszerűvé tegyék.
3. A kialakított szociális szövetkezet brigádja, hézagkitöltő munkaként dolgozhat ezeken az épületeken.
4. A pályakezdő fiatalok részére felajánlani, nagyon olcsó, részére is megfizethető törlesztő részlettel az ingatlant.
A következő a helyi termék előállítása és piacra juttatása:
1. Létre kell hozni a termelő egységet. Ez gépeket, épületeket, technológiát jelent.
2. A terméket piacra kell vinni, ehhez egy kis manufaktúra szükséges a csomagoló ládák, zacskók, dobozok, befőttes üvegek, stb. elkészítésére.
3. A csomagolásnak, szépnek, jónak, „zöldnek” és „trendinek” kell lenni, tehát egy kis marketing csoport is szükséges.
4. A piacra juttatáshoz kellenek járművek.
5. A piaci igények nyomon követése, az áru kiszállítása egy logisztikai tevékenységet is szükségessé tesz.
Látható, hogy ha rendszerben gondolkodunk, akkor ez pontosan úgy forintosítható, mintha arról beszélnénk, hogy kell egy épület felújítás a városközpontban, két utca burkolása, stb. ami x millió forintba kerül. Mégis mekkora különbség van a két féle gondolkodás között.
Tehát a beavatkozásokat ilyen szemlélettel kellene megtenni, akkor nem herdálódik el a fejlesztésre szánt pénz, hanem a lehető leghasznosabban, a lehető legtöbb ember számára elérhetően kerül elköltésre, vagy a visszacsorgó összegekkel újabb célokat lehet elindítani.
Azt állítom, hogy ilyen terveket csak városi összefogással lehet elkészíteni. Amennyiben elkészül, azt a város vezetőtestülete, valamint egy, vagy több elhivatott mérnök ember következetes és szívós munkájával meg lehet valósítani. (Szándékosan nem érintettem a városüzemeltetés kérdését, mert az napi feladat. Napi feladat azoknak a pályázati lehetőségeknek a kihasználása is, amivel a térség gazdagítható.) Az összes nemzetközileg is értékelhető jó program így alakult ki és működik.
Egy ilyen szemléletű programhoz szinte kivétel nélkül bárki csatlakozhat, a város minden lakója, aki tenni akar benne valamit, és ha tesz, saját bőrén érzékelve, jól járhat vele. Egy ilyen program összekovácsolja a várost, élhetőbbé teszi a környéket.
Azt gondolom végső következtetésként, hogy olyan mérnökök vállaljanak ilyen munkát, akik képesnek és erősnek érzik magukat egy ilyen nehéz, de nagyon szép feladat ellátására, mindannyiunk érdekében. Olyan szakemberek, akik ezt a munkát hosszú távú befektetésnek kezelik a térség, az ország érdekében. Ha a térség gazdasága egészségesen fejlődik, akkor lesz munkája minden dolgozni akaró embernek, legyen az kétkezi munkás, technikus, vagy mérnök.
Szekszárd 2013-11-15
Rácz Zoltán építész
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére