színkép | 2020.07.31

Szeptember 19-én és 20-án a Kulturális Örökség Napjai alkalmából több száz olyan épület nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt, amely máskor nem, részlegesen, időlegesen vagy csak a társadalom egyes rétegei számára látogatható.

A szervezők szeretettel várják mindazok jelentkezését, akik megnyitják értékes, érdekes épületük kapuit a látogatók előtt (lehetőleg épületvezetéssel), vagy több épületet bemutató tematikus sétát szerveznek.

Várják azokat a szakembereket is, akik vállalják, hogy bemutatják az érdeklődőknek a jelentősebb helyreállításokat, restaurálásokat, valamint azt, milyen folyamatok szükségesek az örökség megőrzéséhez, megújításához.

Várják azok csatlakozását is, akik egy-egy új épület, a jövő öröksége bemutatását vállalják, beavatva a látogatókat az alkotás folyamatába is, a gondolat megszületésétől a kivitelezés befejezéséig.

A Kulturális Örökség Napjai a European Heritage Days magyarországi eseménysorozata, amelyet immár ötven országban rendeznek meg évről évre.

E hétvégén csak Magyarországon tízezrek kerekednek fel, hogy végiglátogassák a számukra érdekes épületeket, vagy részt vegyenek egy-egy izgalmas sétán, programon; hogy vendéglátók és vendégek együtt ünnepeljék az épített, régészeti és természeti örökséget.

Bővebb információ, szervezői regisztráció és helyszín-, illetve programfeltöltés a Kulturális Örökség Napjai honlapján.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások