hír

Gondolatok a mérnökökről, képzésükről és a szakma helyzetéről

A rendszerváltásról, a szakma helyzetéről, a képzésekről, az MMK szerpéről, morbid mérnöknyaggatásról. Azt gondolom, eljött az ideje az elmúlt mintegy 30 év történéseinek összegzésére, áttekintésére.

A mérnök szó az általános értelmezés mellett, számtalan szak - és szakmai tagozódást takar. Ezért a témakört szűkíteni kell a rálátás és így a hitelesség érdekében. Ennek megfelelően gondolataimat a víziközműves szakma és ezen belül a tervezés motiválja.
A rendszerváltás előtt a tervezői – és általában az építőipari – létszám legalább kétszerese volt a szükségesnek. Ennek okai szerteágazóak, említeni kell a foglalkoztatottság és a bérgazdálkodás – korabeli szólás szerint: „vatta emberek” – létszámigényét. Lényegesen fontosabb volt azonban például, a tervezésre háruló egyéb feladatok, műszaki fejlesztés, szabályozás előkészítés stb. munkaerő fedezete. (Tanulságos olvasmány a jelenkornak: az ÉGSZI Gyorsjelentés 85/7 XIX. évfolyam márciusi száma: Mélyépítés fejlesztése Célprogram1984 évi tevékenysége, további feladatai.)
A becslésem szerint 10.000 fő körüli – összes – tervezőállományt az 1990. évet követő privatizáció szélnek eresztett. A tervezők egyénileg, vagy kisebb csoportokba verődve próbáltak alkalmazkodni az új helyzethez. A hazai tervezés elitjének – kisebb részének – ez a privatizáció előnyös volt. A szakma gyakorlás feltételeit a Magyar Mérnök Kamara és az általa kidolgozott minősítési rendszer biztosította. Ez nagyon egyedire sikerült.
A rendszerváltással egyidejűleg a szakmában is jelentős változások történtek. Néhányat, mely az elkövetkező évekre, kényszerpályára helyezte azt, csak címszavakban összefoglalok:
– Csatlakoztunk a CEN-hez. Bevezettük az MSZ EN szabványokat. Nem egyet angol nyelven! A Nemzeti Szabványok alkalmazása, csak néhány kivételtől eltekintve, önkéntes. Minden értelmes európai országban többlépcsős szabályozás van. Például: Németországban, DIN EN, DVGW. Hazai viszonylatban csak MSZ EN van. Ennek meg is van – és lesz – a negatív eredménye.
– Megnyílt a termékpiac, ezzel együtt a csőpiac is.
– A termék és ezzel együtt az alkalmazás műszaki fejlesztése teljes mértékben a termékgyártó – és így piac – orientációjúvá vált. Lásd: épületgépészeti elemekre épült közcsatornázás, aknák mellőzése stb.
– A termék – esetünkben a cső – túlkínálata miatt kialakult értékesítési, és így árverseny miatt a termékek innovációs folyamata eltorzult. Érdemes végigtekinteni a hazai utóbbi húsz év csőfejlesztéseit és számba venni az elmaradt technológiai és egyéb fejlesztéseket.
– Az EU szabadversenyt szabályozó elképzelései hazai viszonylatban biztosan nem működnek. A mélyépítési termékek döntő többségénél az ár–használati érték arány nem érvényesül. Helyét a spekuláció, – no meg a korrupció – vette át.
– Az egyetemi oktatás nem volt képes követni a fentebb részletezett – értelmetlenül felgyorsult – termékfejlesztést. Különösen az új anyagok által – műanyag cső – gerjesztett speciális ismereteket.
– A fentieknek tudom be, hogy például a hatósági munka korábban erős szakmai része háttérbe szorult, helyét a jogászi munka vette át.
– A tervezői és a szakértői munkában is nagyobb szerepet kapott a jog a közgazdászat és a komputer.
– A csúcs azonban a tervezők, szakértők „továbbképző” kreditpontos rendszere. Ez, az amúgy is hiányos szakmai ismereteket végleg háttérbe szorította. A kötelező és a szabadon választott kreditpontok kissé infantilisek. A kötelező kreditek megszerzéséhez törvényeket, rendelkezéseket kell betanulni és nem aktuális szakmai ismereteket.
(Az idősebb kollégák talán emlékeznek, hogy a rendszerváltás előtt minden tervezőnek négy évenként Balesetelhárítási- és munkavédelmi vizsgát kellett tenni, a szakma gyakorlásához.)
A szabadon választható kreditekhez az esetek többségében értékesítéssel összefüggő termékismertetéseket, lehet meghallgatni. A kötelező kreditek legfőbb oktatója az MMK Nonprofit Kft. Lehet online is megszerezni a 20 pontot. A lényeg a fizetés! Kertelés nélkül kimondható – és ezt már sokan kimondták –, hogy ez az egész „képzés” bizony üzlet a javából. A szabadon választott kreditpontos előadás tervezetét jóvá kell hagyatni, természetesen pénzért! Aztán négy évenként a minősítéseket is meg kell újítani, ugyancsak pénzért. Némi felületes – érdeklődő – tájékozódásom szerint az MMK egyedülálló az egész EU tagországokban, de még a tengeren túl is ezzel a morbid mérnöknyaggatással.
(Azt már el sem hiszik külföldön – ha a kollégáknak elmesélem – hogy nem elég a munkavégzés lehetőségéért az MMK-nál regisztrálni. A szerencsétlen szellemi foglakozású egyéni vállalkozó mérnöknek– évente – még az Iparkamarában is fizetni kell 5.000.- Ft regisztrációs díjat. Ez még csak hagyján, de ráadásul az Iparkamara idegesíti is körleveleivel a magamfajta kényszervállalkozókat. Példaként említem azokat a körleveleket, melyek a pénztárgép bevezetésével kapcsolatos tudnivalókra hívta fel a figyelmet!)
Szeretném megemlíteni, hogy a rendszerváltás előtt is tovább képezték magukat a jobb mérnökök. Ennek feltételeit a BME Mérnök Továbbképző Intézet biztosította. Az előadók a tervezésben, vagy kivitelezésben élenjáró mérnökök voltak. A képzést az – akkor állami – vállalatok finanszírozták.
(A BME MTI ma is él. Érdemes azonban meg nézni az előadások témáit.)

Voltunk néhányan, akik abban reménykedtek, hogy az új szakmagyakorlási rendelet talán megszünteti a világon szinte egyedülálló helyzetet, mely az MMK-t közigazgatási- és érdekképviseleti szereppel egyidejűleg ruházza fel. Nos, tévedtünk; tévedtem. Minden marad a régiben. Ebben a kreditrendszerben az MMK szerint teljesen mindegy, hogy egy mérnök – mondjuk – 50 évvel ezelőtt, vagy most végezte el az egyetemet. Nem akceptálja a rendszerváltás előtt kemény munkával megszerzett vezető tervezői jogosultságot igazoló oklevelet. Arról nem is beszélve, hogy ha egy mérnök, pár évtizeddel korábban az Építészmérnöki Karon szerzett Városépítő–városüzemeltetési szakmérnöki diplomát annak kreditpontja miért sikkad el az építőmérnöki minősítésben? Miért nem akceptálja az MMK Borsos és Kovácsházy professzor urak páratlan tudását és pedagógiai munkáját? (Ötletem van!)
Egyetlen dolog van, amelyben az MMK elnök-asszonyával egyetértek. Aki Magyarországra jön dolgozni, beszéljen magyarul. Ha bármely EU-s tagországban vállalok munkát, természetesen beszélnem kell az ország nyelvét. Az elmúlt két évtizedben dolgoztam Ausztriában, Németországban és Svájcban is. Sehol nem kérték – a diplomámon kívül –, az adott ország kamarai regisztrációját, sőt, még az MMK tagságomra sem voltak kíváncsiak. Ez teljesen érthető volt számomra, mert az EU tagországok többségében a tudás és a teljesítmény számít, és nem a minősítési rendszer.
A fenti körülmények mellett – vizsgálódásaim szerint – 1995-2008 között 31600 km szennyvízhálózat létesült. Ezek nagy részének minősége kritikán aluli. Ezt sokan jelezték az elmúlt években, konferenciákon, szakmai kiadványokban eredménytelenül.
(A fentebb említett gyenge minőségű szennyvízelvezető hálózat üzemeltetése és jó karba helyezése az elkövetkező 5-10 év nagy kihívása lesz. Erre már ma el kellene kezdeni a felkészülést, mert ezt a munkát is közpénzből kell majd finanszírozni. A felkészüléshez nem rendeletek és jogszabályok bemagolására, hanem magas szintű szakma ismeretek, oktatására van szükség. )
Az utóbbi évtizedben sok egyéb – fel nem sorolt – probléma merült fel. Egy dolog tény, hogy a rendszerváltás előtt a mérnöki szakmának, a mérnököknek nagyobb lehetősége volt, a tanulásban, a továbbképzésben, és a szakmagyakorlásban egyaránt. A világ változik, haladni kell a korral. Visszafelé forgatni az idő kerekét nem szabad, de nem is lehet. Azonban az értelmetlen előremenetnek is vannak buktatói. Ezt a szakmám mélyrepülése egyértelműen mutatja. A további magyarázkodás helyett némileg szabadon idézem az ismert népi mondást: „Nem célszerű a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönteni az udvarra.”
Azt gondolom eljött az ideje az elmúlt mintegy 30 év történéseinek összegezésére, áttekintésére. Szükség van tehát egy vizsgálatra, hogy az elkövetkező évekre programot lehessen készíteni a hibák kijavítása reményében.
Minden programkészítést három kérdés határoz meg: miért, mikor és kivel készüljön az. Gondolom a miérthez a fenti írás – és számtalan hasonló szakirodalom – kellő indokot tartalmaz. A mikorra a válasz: szinte azonnal, de legkésőbb a következő kormányzati ciklus elején. Az idő múlásával egyre fogy az a személyi állomány, akik alkalmasak a feladat elvégzésére. A legnehezebb kérdés a kivel eldöntése. Ezzel a problémakörrel a Vízmű Panoráma 2011. XIX. Évfolyam. 2011/2 számában foglalkoztam. A Vita–Fórumban megjelent cikkem ma is aktuális. Kiegészíti fentebb felsoroltakat és javaslatokat foglal össze, a kivel kérdésre is.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások