Gondolatok a Vörösmarty tér felújításáról

„A főváros a felújítás megvalósításában nem vállal anyagi terheket, a felújítást teljes egészében a kerület finanszírozza belügyminisztériumi támogatásból tervezetten, bruttó 1,6 milliárd forintból.”

„A komplex felújítás elsődleges célja a környező utcákkal egységes arculat kialakítása, a Vörösmarty tér jelenleg is domináló gyalogos forgalmának megtartása, a közösségi tér jelleg fejlesztése, valamint az időszakos vásárok közműellátásának előkészítése.”

Hát hiszen éppen ez az, amiért ok van aggódni, „az időszakos vásárok” végeláthatatlan sorozata, ami manapság már szinte egész évben ellehetetleníti e belvárosias terecske normális használatát az egykor városfallal övezett Pest, vagyis a mai Belváros északi (Váci) kapuja és a hozzácsatoltan megépített Lipótváros határán.

„A tervek szerint (…) a teret egyedi, természetes lapkővel burkolják le, valamint megújítják a forgalomtechnikai elemeket, az úttartozékokat – a szegélyeket, a parkolásgátló elemeket, a faveremrácsokat – és az utcabútorokat. Továbbá korszerűsítik a felszíni vízelvezetést, felújítják, illetve cserélik a közműveket és fejlesztik a megvilágítást is. A téren az egészséges fák megtartása mellett, további fákat ültetnének, illetve a Vörösmarty-szobor körül gyepes felület létesítenének.”

Nem lehet kétséges, hogy a ’80-as évek elején mindent ellepő „viacolor” nevű műkő-, avagy betonelemes burkolatok ideje lejárt. (Már akkor sem szerettem, amikor divatba jött, mindig a természetes kőből készített, avagy abból készíthető burkolatokat igyekeztem népszerűsíteni…) Ma már jogszabály írja elő, mekkora területet kell a városi fák tövében „lélegző” és vízáteresztő burkolattal ellátni, s így biztosítani életben maradásukat. De az új divat már a Rákóczi téren „bizonyította”, mennyire alkalmatlan: a tömörített anyagról lefolyik a víz, nemhogy befolyna a fák gyökeréhez. A már a millennium idején kihelyezett öntöttvas faveremrácsoknál még nem találtak ki jobbat…

A téren van még egy darab a hagyományos külsejű, zöld-sárga, „Matart” típusú telefonfülkék közül – üvegbe maratott felirattal és országcímerrel, s volt igazi piros postaláda is. Ha nem is kerültek vissza a térre a millenniumi földalatti lejáratának régen elbontott állomásépületei, de felújították a ’80-as években a két lejáratot a visszakapott, míves oszlopokon álló gömblámpákkal együtt, s kapott szép bronzkorlátot, amibe kapaszkodni lehet.

Itt áll Pest 1. sz. trafóháza, melynek külső kialakítását Wild László, a téren a ’80-as évek közepén lezajlott felújítást irányító építész találta ki: régi várostérkép és régi fotókról készített metszetek díszítik. Olvashatók rajta a tér összes korábbi elnevezései, láthatók a teret határoló régi épületek. Köztük a lebontott Haas-palota is, amelynek a helyén ma a Fazakas György tervezte üveg irodaház áll a tér Duna felőli oldalán, a Vígadó mögött. Sajnos nemrég egy új, jellegtelen elosztószekrénnyel silányították az elektromosok ezt a látványt. A Gerbeaud hibátlanul működik, használja is a tér egy részét, kitelepülnek az asztalai, mint a világ számos kisebb-nagyobb településének gyalogos zónájában másutt is szokás.

A közelmúltban oly népszerű Luxus Áruház már megszűnt, helyén nem nyílt semmi. De a portáljai Tatár Jenő iparművész jóvoltából már vagy húsz éve visszakaphatták összes bronz díszítményüket. A Váci utca torkolatát napról napra ellepik a „riksások”, a portrérajzolók, valóban kicsit sok ott a nyüzsgés…

A tér Harmincad utca felőli sarkában állt és áll ma is az az eredeti gázlámpa-csokor, ami megmentve, s elektromos világításra alakítva az „Oroszlános kút” közepén magasodik. Ez, amit akár körbeülni is lehet, fontos találkozási ponttá vált az elmúlt három és fél évtizedben.

Van másik „kút” is a téren, mégpedig a volt pesti Tőzsde-palota, most belül átalakítva „Váci 1”-nek nevezett irodaház tér felé néző, Deák Ferenc utcai oldalában. Wlassics Zoltán alakította ki, aranyló üvegmozaik a háttere és a Széchenyi Gyógyfürdő előtti díszkandeláberek egyikének delfinfej alakú díszítményének mintájára készült a két csorgója, amelyekből folyamatosan folyik az ivóvíz.

Vannak hagyományos formátumú behajtást gátló oszlopok, hulladékgyűjtő kosarak, a szoborcsoport díszvilágítására telepített reflektorok pedig a kis park talajába süllyesztve kaptak helyet, fölöttük díszes rács segíti a közlekedést. A tér minden közmű fedlapja elegáns, hagyományosan díszített.

Wlassics oldotta meg a „pásztorbot” kandeláberek újragyártását, pótlását és Wild szereltette rájuk a muskátlitartó kovácsoltvas gallérokat. (Az öntőminták újra elkészíttetése, a gyártókapacitás megteremtése nem volt kis munka, de sikerült.) Vajon mit jelent az, hogy „fejlesztik a közvilágítást”? Megmaradhatnának a mai lámpaoszlopok, illenek a tér hangulatához… (Megjegyzem: a Buckingham-palota előtt Londonban, vagy akár az amerikai Boston belvárosában gázlámpák világítanak ma is, s bár nem „korszerűek”, megbecsülik őket ma is.)

Még egy érdekesség: a tér felületének egy síkba burkolása előtti kor járdáinak „fecskefarkú” illesztéses gránit járdaszegély-köveit meghagyták, csak lesüllyesztették. Ma is megvannak a viacolorba ágyazottan…

Maróti Géza építész, Kallós Ede és Telcs Ede szobrászok carrarai márványból faragott Vörösmarty-szoborcsoportját 1908. május 24-én avatták a már korábban kialakított kis park közepén. Van pázsit, s néha egynyári virágok is lehetnének a szobor körül, és az is fontos, hogy a mellette kialakított sétaút úgy legyen lekövezve, hogy a kőkockák között átfolyhasson az esővíz, ezzel is segítve a növényzet életben maradását.

Van, aki a terméskő burkolatoknak ezt a formáját nem szereti, s igaza van. Mégpedig azért, mert valóban nem sima, egyenletes a felülete az így burkolt közterületnek. De ennek kizárólag az az oka, hogy nálunk nincs szakember, aki jól tudná lerakni a kis bazalt- vagy gránitkockákat. Tessék csak megnézni Prágában, Krakkóban, vagy a Budai Várban az evangélikus templom előtt, ugye, lehet ezt is jól csinálni… Ha rendesen elkészül egy ilyen burkolat, nemcsak környezetbarát, de szép és hagyománytisztelő is egyben.

Négy gyönyörű, öreg platán él itt és egy csemete, meg két hársfa. Szépek, hatalmasak, s talán egészségesebbek, mint társaik a fővárosban. Alighanem jól érzik magukat ezen a helyen.

A tér közepi, a szoborcsoportot befogadó kis parkot gránitszegélybe épített kovácsoltvas korlát veszi körül immár 1899 óta. Ez kétségkívül útjában lehet ma annak, aki az Vörösmarty tér négyzetmétereinek bérbeadásától, további vásári bódésításától még nagyobb hasznot remél. Ezt, a Vörösmarty-szobornál tíz évvel régebbi korlátot és az azt befoglaló gránitot féltik ma többen is, akik felhívták a tér tervezett átalakítására a figyelmet. Alighanem joggal. Hiszen – felkérésre – készült olyan „értékvédelmi” szakvélemény, amely szerint a korlát csak az 1980-as évekbeli felújítással egyidős! Ezzel ellentétben akár dokumentumokkal is igazolható, hogy a tér negyedszázada végzett felújításakor kevesebb, mint 20%-ában szorult javításra, kiegészítésre!

Örüljünk a tér új burkolatának majd, s bizakodjunk, hogy jellegzetes tárgyai, „utcabútorai” megmaradhatnak, s majd annak is örülhetünk… Talán hozat(hatná)nak majd a pesti Duna-korzón már bevált, kényelmes Buchwald-székekből is néhányat, üldögélhetünk, sétálhatunk mi helyiek és a hozzánk látogatók is itt, s nem terjed tovább a vásári világ ezen a városközponti téren.

Ez a belvárosi terünk a „világörökségi terület” részeként „műemléki jelentőségi terület” Budapest szívében. Vagyis különös gondossággal lenne kezelendő! Aggódásom, úgy gondolom, jogos, s pártsemleges.

Mint már tudható, a Város-Teampannon Kft. mérnöke, Koszorú Lajos kapott megbízást a tervezésre.
Vajon megmaradhat-e a 120 éves parkrács, avagy korlát, s korlátozható-e Budapest belvárosának további bódésulása?

„A kivitelezési munkák tervezett kezdete szeptember eleje, a projekt befejezésének végső határideje jövő év augusztusának vége” – olvasom. Vagyis még van egy kicsi, nagyon is kicsi idő arra, hogy átgondolják, mit is kellene, vagy nem kellene változtatni Budapest egyik legfontosabb találkozópontjának arculatán.