hír rendezvény

Ismét vízre szállt a Fesztivál


Ware-Nagy Orsolya | 2019.10.09

Legyen szó egy épület tartószerkezetéről, egy hídról, egy tartós és nagy teherbírású útról, vagy olyan látszóbeton elemekről, kreatív megoldásokról melyek hatással vannak környezetünkre, mindezek megkerülhetetlen anyaga a beton. A különleges megoldásokat az idei Beton Fesztiválon ismerhettük meg, áttekintve és megvitatva a múltat, a jelent és a várható jövőt.

Immáron ötödik alkalommal, az Európa Hajón került megrendezésre a beton.hu szervezésében, a Magyar Cement-, Beton- és Mészipari Szövetség (CeMBeton), a Magyar Betonelemgyártó Szövetség (MABESZ), valamint tagvállalataik támogatásával a Beton Fesztivál. A rendezvény idén is megmozgatta a szakmát, az egyetemi hallgatókat, építő-, és építészmérnököket, valamint a betont, mint alapanyagot kreatívan felhasználó alkotókat.

A víz után a beton a leggyakrabban használt, és egyben a legfontosabb anyag a Földön, hiszen felhasználási lehetősége határtalan. Az elhangzott előadások és a kapcsolódó pódiumbeszélgetésekből mindezt megtudhattuk, a kiállítók által hozott számos betontárgyon megtekinthettük, illetve a workshop keretében ki is próbálhattuk. A program első két előadása és a kapcsolódó pódiumbeszélgetés a beton múltjával és jelenével foglalkozott, miként teremthet egy betonszerkezet valódi értéket, illetve milyen lehetőséget lát Magyarországon egy dekoratőr. Ezt követően a várható jövőt boncolgatva áttekintést kaptunk a szerkezetépítés és beton kapcsolatáról, illetve arról mit is takar a beton 4.0, mit jelent a 21. századi technika térhódítása, és mindez milyen lehetőségeket rejt magában. A pódiumbeszélgetések idén is népszerűek voltak, a témákhoz – a résztvevő szakembereken túl – számos hozzászólás érkezett a közönség soraiból is.

Már hagyományosan a fesztivál egyik kísérő eseménye a nagy népszerűségnek örvendő betontárgy kiállítás, melyre idén is számos alkotó hozta el munkáját, újdonságait. Egyre népszerűbb a workshop, melyen a látogatók maguk is kipróbálhatták milyen élmény kreatívan gondolkodni, dolgozni a betonnal, maguk is készíthettek kiegészítőket, divattárgyakat – melyeket a nap végén haza is vihettek.

Szintén a hagyományokat követve, a fesztivál keretén belül hirdették ki a Minden építés alapja pályázat nyerteseit is, melyet 3 kategóriában hirdettek meg a szervezők és adták át a díjakat:

Betonépítészet tervezőknek:
Díjazott: Vadász Bence DLA - Miklós Zoltán: Bp. IX. Csarnoktér - Meininger Hotel

Betonépítés, építészet egyetemi hallgatóknak:

  • 1. helyezett: Kazi Zsolt – Biogázfeldolgozó és látogatóközpont, Budapest X. kerület
  • 1. helyezett: Ábrahám Gábor – Elzárás terei - Büntetés-végrehajtási intézet Székesfehérváron
  • 2. helyezett: Bedő László – Füst Milán utcai Könyvtár
  • 2. helyezett: Rittgasszer Ákos – Univerzális partfejlesztés
  • 3. helyezett: Tomasák Gergő – Kutató- és Látogatóközpont (Csillagda)

Anyag, technológia egyetemi hallgatóknak:

  • 1. helyezett: Szecsődi Barbara – Alkáli aktivált cement-perlit kompozit rendszerek előállítási lehetőségeinek vizsgálata
  • 1. helyezett: Balogh Levente – Betontörmelék újrahasznosítása adalékanyagként
  • 3. helyezett: Fóris Ildikó – Investigation of glass foam production from waste glass
  • Különdíj: Molnár Vanda – Concrete Project

Az esemény egy különleges élménnyel zárult: sétahajózás keretében – az ebéd elfogyasztása közben – nyílt lehetőség Budapest legszebb látványosságainak megtekintésére.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások