Képes-levelezőlapok és épületek I.

Előző írásaimban a filatélia és építészet kapcsolatát vizsgáltam. Ezúttal egy újabb határterületet: a képes-levelezőlapokat tekintjük át megjelenésének 145. évfordulója alkalmából. Először a meghatározást tisztázzuk! Képeslapok – a heti, havi képes folyóiratok. Képes-levelezőlapok (kötőjellel egybeírva) egyik oldalon képpel ellátott postai levelezőlapok. A nagyközönség azonban röviden ezt csak képeslapoknak nevezi. Végül képes levelezőlapok (külön írva) azok a postai levelezőlapok, amelyekre a cím melletti részen kis képet nyomtak.

A levelezőlap (carte postale) eszméje ugyan külföldi, de legelső alkalmazásának érdeme a magyar és osztrák postáé. (1869. október 1.) Megvalósítása hosszú évek vitájának eredménye, hiszen az addig egyetemes emberi jogként elismert, pecséttel lezárt levéltitok ellen drasztikus beavatkozást jelent. A levelezőlap közleményét bárki szabadon elolvashatta. Definíciója: a levelezőlap rövidebb és kevésbé kényes természetű közlemények váltására szolgáló, keményebb nyomtatott papírlap (legfeljebb 9x14 cm méretű), melynek első oldala a postai levéljegy (bélyeg) s a cím alkalmazására, hátoldala pedig a közlemény megírására való.

A levelezőlap az eltelt 145 év alatt az egész világon elterjedt. Készítői igen hamar felismerték azt a lehetőséget, hogy egyik oldala valamilyen témájú kép hordozására alkalmas. Az elsők között voltak a városképek, virágok (névnapi, illetve születésnapi üdvözletek céljára) és a századforduló, a biedermeier hangulatvilágát idéző giccses rajzok a legkülönbözőbb alkalmakra. Az első képes-levelezőlapnak azt tartják, amelyet 1870. július 16-án August Schwarz oldenburgi könyvkereskedő felesége adott fel postán szüleinek a címoldal bal felső sarkán saját kezű rajzával. (1970-ben, a 100 éves évforduló alkalmával a budapesti Műcsarnokban nagyszabású kiállítást rendeztek.)

A képes levelezőlapnál kezdetben a hátoldalon volt a címzés és a bélyeg helye, az üdvözlést magát is a képoldalra nyomták. Ezeket az üdvözlő szavakat a postai szabályzat szerint a feladó csak aláírásával láthatta volna el, de ezt az előírást általában nem tartották be és gyakran teleírták az egész képoldalt. Ezért az Egyetemes Posta Egyesület (Union Postale Universelle, UPU) – melynek alapításától, 1874-től Magyarország is tagja – 1904. november 23-i határozatával a képes-levelezőlapok hátoldalát megosztotta, így a címzés és a bélyeg helye összébb szorult és a hátoldal felén megosztozott a közleménnyel, amelyre így elég kis felület jutott. Ezért, ha ott nem fért el, gyakran átterjedt a lap képes felére is. Jellegzetes ilyen dokumentumok maradtak ránk dédszüleink korából. A kép szép emléket jelentett, ezért több képes-levelezőlap jelent meg, mint egyszerű postai levelezőlap.

A képes-levelezőlapot is – mint a bélyeget – a kezdetektől nagy lelkesedéssel gyűjtik gyűjtőik, bár kétségtelen, hogy kevesebben vannak, mint a filatelisták, és „munkájuk”, passziójuk is sokkal nehezebben végezhető, kevésbé tudják áttekinteni, hiszen a képes-levelezőlap-kiadásokról nem jelennek meg nemzeti és nemzetközi katalógusok. Ez nem állami monopólium, mint a bélyegkibocsátás. Egyébként a képes-levelezőlap-gyűjtők számára 1899-ben Székesfehérváron havi folyóirat jelent meg 5000 példányban, melyben azt olvashatjuk, „feltétlenül az albumba gyűjtést találjuk ez ideig a legpraktikusabbnak.”

A képes-levelezőlapok mérete és alakja a kezdeti szigorú szabványtól igen változatossá vált. Készülnek hosszúkás, „szélesvásznú”, vagy dupla méretű lapok, esetleg miniatűr kis képek leporelloként, illetve normál méretű lapok füzetbe összefogottan, amiből a perforációnál lehet kitépni azokat, miközben a kép egy kisebb változata megmarad a füzetben a küldőnek. Kör alakú, hanglemezzel kombinált képes-levelezőlapok, illetve háromdimenziós képet mutató lapok is kaphatók már. Anyaguk általában papír, de előfordulnak különleges anyagú képes-levelezőlapok is, pl. bőrből vagy fakéregből. Természetesen ezeknek az extra méretű és anyagú képes-levelezőlapoknak az aránya a normál méretű és anyagú lapokhoz képest elenyésző. Témájuk szerint a bélyegekhez hasonlóan igen széles körű a paletta: állatok, virágok, sport, autók, mozdonyok, festmények, arcképek, stb. és persze házak és városképek. Itt kell megemlíteni, hogy ha a képpel azonos ábrájú bélyeg szerepel a képes-levelezőlap egyik sarkában, ez a filatélia különleges ágát, a carte maximum-gyűjtést jelenti.

Régi képes-levelezőlapjainkon nagyon sok jelentős és kevésbé jelentős épületet örökítettek meg elődeink. Minden, magára valamit is adó település bocsátott ki képes-levelezőlapot, s azon általában a község templomát, a falu főutcáját, a községházát, vagy valami érdekesebb épületet lehetett látni a képmező valamilyen megosztásával. Nagyobb településekről, városokról egész sorozatok készültek a vasútállomással, a casinóval, a városi parkkal stb., melyekről újabban reprint másolatokat adnak ki. Az ódon képes-levelezőlapok a szecesszió és a későbbi időszakok kutatói számára valódi kincsesbányát jelentenek. Nem véletlen, hogy pl. Gerle János a magyar századfordulós építészet emlékeit feldolgozó, ötrészes sorozatában említett épületeket nagy számban korabeli képes-levelezőlapokon dokumentálta. (A sorozat megjelent a Magyar Építőművészet 1986-1987. évi számaiban.) Hasonlóképpen lehet hivatkozni Kubinszky Mihály alapos gyűjtőmunkájára, aki saját gyűjteményéből gyakran használt fel illusztrációként egyes darabokat, pl. Otto Wagner munkásságát ismertető kötetében a bécsi Stadtbahn állomásépületeiről (Akadémiai Kiadó, 1988). Rendkívül számottevő, 120 ezer darabot meghaladó képeslevelezőlap-gyűjteménye van Gyökér István építészmérnöknek. (Az MÉ 1990/3-4. számában megjelent írásomat negyedszázaddal ezelőtt ő lektorálta.) Legutóbb Nagy Attila helytörténész Dunaszerdahely 135 képes-levelezőlapját felvonultató könyvének recenzióját készítettem el a Metszet folyóirat számára.

A megszámlálhatatlan hazai képes-levelezőlap mennyiségből tulajdonképpen csak ízelítőül mutathatok be néhány, érdeklődésre számot tartó képet, szerző gyűjteményének felhasználásával, egy-egy korszakból mazsolázva. Ezek közül sok már dokumentum értékű, hiszen a felvétel óta a rajtuk látható épület már eltűnt a föld színéről, mert ezért vagy azért lebontották azt, esetleg „csak” átalakították, tehát az eredeti városkép mindenképpen megváltozott. Ezek a képek őrzik vidéki településeink és a főváros akkori hangulatát, a múltat, történelmünk egy darabkáját, amely magyarságunkhoz, azonosságtudatunkhoz szorosan hozzátartozik.

Magyar képes-levelezőlapok az 1. világháborúig
Kisköre, 1908. Heves megyéhez tartozó, 1902-ben 2713 lelket számláló község a Tisza mentén. A három részre osztott képen a községháza, az iskola és a szövetkezeti üzlet látható, háttérben a templommal. A felvételeken a falu lakóit is megörökítették az épületek előtt. (A képes-levelezőlap a Kiskörei Fogyasztási Szövetkezet kiadása.)

Tiszaroff, Fő utcza. Feladva 1910. Roff nagyközség Jász-Nagykun-Szolnok vármegye tiszai közép járásában, 1891-ben 4891 magyar lakossal. Előtérben a községháza, háttérben a katolikus templom. A falu lakosai a járdán állnak.

Budapest, Rákóczi út, 1908. A Rókus kápolna és a Rókus kórház. A Rákóczi út burkolata még nagykockakő, a villamosvasút alsóvezetékes és bal oldali közlekedés van. (A jobb oldali közlekedést a fővárosban 1941. november 9-én vezették be.) A háttérben látszik a Népszínház és távolabb a Keleti pályaudvar. A Rókus kórház 1980-as évekbeli rekonstrukciója során az ablakokat zsalutáblákkal látták el. A Kápolna előtti Maria Immaculata szobrot az 1950-es években eltávolították, de ma már ismét a helyén áll.

Budapest, kilátás a Halászbástyáról a Vízivárosra, 1914. Színezett kép. A Bomba téren (csak 1905-től Batthyány tér) felépült vásárcsarnok (1902) jelenleg bevásárló-áruház. A Szent Anna templom mögött, a rakparton a Dunagőzhajózási Társaság raktára magasodik. Már áll a Margit híd és a Parlament, de az Újlipótvárosnak még semmi nyoma.

Budapest, Keleti pályaudvar, 1910-es évek. Színezett képes-levelezőlap. A pályaudvar épületét Rochlitz Gyula építész tervezte, 1884-ben nyílt meg. Nevét onnan kapta, hogy a vonatok innen indultak kelet felé, Erdélybe és a Balkánra. Előtte a róla elnevezett téren Baross Gábor közlekedési miniszter szobra áll. – 2010-es retro újranyomás.

Budapest, Dunai látkép Erzsébet híddal, 1910-es évek. Színezett képes-levelezőlap. Az Eskü téri lánchíd terveit Czekelius Aurél mérnök irányításával a Minisztérium Hídosztálya készítette, Kherndl Antal műegyetemi tanár statikai számításai alapján, Nagy Virgil építész esztétikai kiképzésével. A 290 m-es fesztáv lehetővé tette, hogy mederpillér nélkül hidalják át a folyót. – 2010-es retro újranyomás.

Fiume, kikötő, 1914. A rakpartot többemeletes eklektikus épületek sora szegélyezi. A vasúti vágányon tehervagonok állnak, hogy az árukat a tengeri hajókról, illetve hajókra ki- és berakodhassák. 1914 első felében Fiume még Magyarország része volt 50 ezer lakossal. 1943-ig Olaszországhoz tartozott, majd 1991-ig Jugoszláviához. Ma 150 ezer lakossal Horvátország része.

Budapest, Kálvin tér a Baross utczával és az Üllői úttal, 1916. A Baross utcza hátterében látszik a Wenckheim palota, most Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár. A három Kálvin téri épületből már egy sem áll. Jobb oldalt a Biztosító palotája pöffeszkedik. A két foghíjtelket modern, csupaüveg homlokzatú épületek uralják. A Danubius kút most az Erzsébet téren látható. (Divald Károly fotója.)

Szepeshely, Püspöki lak és székesegyház. A Zápolya kápolna főoltára. A feliratok német nyelven is olvashatók. A színezett képes-levelezőlapot 1902-ben kiadta Feitzinger Ede, Teschen.

Budapest, Margitszigeti gyógyház. A feladás dátuma 1922, de a lapot még jóval korábban nyomták. Az Ybl Miklós tervezte fürdőt (1868-1870) – mely a 2. világháborúban megsérült – a bontócsákányok szétverték (1958). Most a Hotel Thermal van a szigeten, a gyógyház helyének közelében.

A két világháború között
Budapest, az Erzsébet híd pesti hídfője, háttérben a régi Királyi palota, 1927. A Csiky fotó készítette képes-levelezőlapon a felirat négynyelvű: magyar, német, angol és francia. Se a palota, se a híd nem így néz ki már, mindkettőt átépítették.

A 2. világháború után
Budapest, Nemzeti Színház a Blaha Lujza téren, 1965. Eredetileg Népszínház, 1874-1875. Tervezte Fellner és Helmer bécsi építészpáros, akik a 19. század utolsó harmadában az első világháború kezdetéig, főleg az Osztrák-Magyar Monarchia területén, de Zürichtől Odesszáig 43 esztendő alatt összesen 48 színházat épített. A Népszínház később a Nemzeti társulatának székhelye lett. A Színházat 1965. márciusában a Metróépítés okozta épületsüllyedésre hivatkozva fölrobbantották. Az új Nemzeti Színház a pesti Duna-parton 2002-ben nyílt meg.

Budapest körszálló, 1974. A képes-levelezőlapon feltüntették a fotós nevét: Tomori Ede, az építészét azonban nem. Építész: Szrogh György. Pedig a szerzői jogról szóló 1969. évi III. törvény végrehajtására kiadott 9/1969. (XII.29.) MM számú rendelet X. fejezet 34.§(1) bekezdése kimondta: „A szerző nevét az esetben kell a látképen feltüntetni, ha azon egy meghatározott…építészeti…alkotás bemutatása szerepel.” Az előírást sajnos nem tartották be. A képes-levelezőlapot a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata készítette.

Budapest, Nemzeti Színház. Épült: 2000-2002. A fotós nevét itt is feltüntették, a tervező nevét azonban nem. A helyzet az eltelt 41 év alatt mit sem változott. Építész: Siklós Mária. A képes-levelezőlapot készítette a Top Card Kiadó. - A hazai képek után a következő cikkben nézzünk körül külhonban is.