cikk Leier kéregfödém

Kéregfödém meglepetésként

Átterveztek miatta, másodszorra tudatosan terveztek vele


d.adel | 2019.07.31

Társasház-építésben gyakorlott szakemberek számításai szerint akár több tíz négyzetméternyi plusz eladható, hasznos területet nyerhetünk az előregyártott betontechnológiával, családi házas léptékben pedig heteket spórolhatunk a kivitelezés folyamatán.

Persze további műszaki előnyökkel is számolhat az, aki ezt a technológiát választja. És miért ne lehetne a haszonélvező éppen egy oktatási intézmény?

Ereszcsatornát kértek, kéregfödémet nyertek…
„Az I. ütemet jelentő, egy szaktanteremnek és kiszolgáló helyiségeinek helyet adó épületben nem volt tetőtér az elképzelések között, így az áttervezés mellett döntöttünk. A meglepetésként kapott födém tette lehetővé az alapterület kb. felét kitevő tetőtérben két kis fejlesztő szoba kialakítását.” – kezdi Nóbik Orsolya, az intézményegyüttes tervezéséért felelős építész, akinek saját gyermekei is a több épületben működő iskola alsó tagozatába járnak. A Fehérlófia Waldorf Óvoda és Iskola 2018-ban ereszcsatornára és hőszigetelésre pályázott az építőipari cégek legrégebbi jótékonysági összefogásán, a Várépítő pályázaton, így meglepetésként érte őket, hogy beton kéregfödémet kínált nekik a pályázat szervezője.

„Az ötlet minket legalább annyira meglepett, mint a pályázót, de azonnal igent mondtunk. Fontos számunkra, hogy megmutassuk, a piacon tapaszalt munkaerő-hiányra választ kínáló, új trendnek számító, és a társasházi építkezéseken villámgyorsan teret nyerő előregyártással készülő termékek – vasbeton kéregfal és –födém elemek – milyen előnyöket kínálnak közintézmények számára.” – mondta el Komlós Andor, az abban évben a Várépítő pályázaton gyermekintézményeknek kéményt felajánló Leier ügyvezető igazgatója.

Óvoda, étkező, majd hat tanterem
„Az óvoda jelenleg Vörösberényben működik, míg az általános iskola az újhoz közel, 7 épületben igyekszik kiszolgálni az igényeket.” – folytatja az építész, akinek szakmai vezetésével 2019-ben második alkalommal már tudatosan pályázott az intézménycsoport a Leier előrgyártott vasbeton kéregfödém elemére a második ütemben megvalósuló konyhát, étkezőt és tantermeket befogadó épülethez. „Alaposan át kellett gondolnunk, hogyan tudjuk a legjobban felhasználni a kapott födém adta lehetőségeket. Többek között azért is döntöttünk úgy, hogy az idén induló II. ütemben készülő konyha és étkező esetén már eleve ilyen műszaki megoldással élünk, mert az áttervezés és többszöri módosítás folyamatában a Leier munkatársai példamutató rugalmasságot tanúsítottak, amellett hogy a födém műszakilag minden igénynek megfelelt. A folyamatnak csak megkoronázása volt a födém beemelése, amely mindössze egy délelőttöt vett igénybe és már folytatódhatott is a munka. A közben így kialakult tetőtérhez a Leiertől szerettünk volna előregyártott lépcsőt is rendelni, de sajnos későn ébredtünk. Ezt az épületet szeptemberben mindenképpen használatba kell vennünk, így még keveset sem várhattunk erre az érezhetően nagyon keresett és a terveinkhez nagyon passzoló termékre.” – fűzi hozzá a szakember, aki azt is örömmel osztja meg velünk, hogy az épület az első kenderbeton falú közintézmény lesz, amely megújuló energiát felhasználó épületgépészettel is szolgálja majd az ember és a természet közötti harmóniát.

Az ilyen tudatos tervezési koncepcióba könnyedén illeszthető az új trendnek számító előregyártási technológia, amely a beruházás igényeit maximálisan szem előtt tartó rugalmasságon és gyors kivitelezés lehetőségén kívül, kiváló hangszigetelést, az igény szerinti mértékű hőszigetelés könnyű elhelyezhetőségét, nagy teherbírást és stabilitást is kínál.

Gyorsan és pontosan épülhetnek falak és födémek, lépcsők, vagy akár a kerti medence biztos tartófalai a Leier előregyártott vasbeton kéregfalak és – födémek használatával, de dönthetünk úgy, hogy egy stabil pince vagy éppen a garázs készüljön e modern technológiával – rekord gyorsasággal akár 1 nap alatt. Nincs másról szó, mint néhány pontosan megtervezett, ellenőrzött minőségű beton kéregelemről, amelyek a megbeszélt határidőre kerülnek az építkezés helyszínére. A tervezésben pedig a gyártó cég műszaki csapata segít az igényeket e „technológia nyelvére” lefordítani.

Előregyártott termékek gyermekintézményeknek
Az építőanyag gyártás egyik vezető magyarországi cége 2019-ben három termékkategóriában is felajánlást tett a Várépítő pályázaton: az előregyártott kéregfal- és -födémelemek mellett ismét pályázható kémény, amelyre sok intézmény elavult kéményeik kiváltásához lenne szükség, és a gyermekintézmények környezetében is jó szolgálatot tevő, szintén előregyárott technológiával készülő Durisol zajárnyékoló fal. „Nem csupán előremutató műszaki megoldásainkkal szeretnénk a piacon példát mutatni, hanem egy-egy olyan projektben való részvételünkkel is, mint a nemesvámosi többlépcsős intézményfejlesztés. A Leiernél hagyománya van a CSR aktivitásoknak, amelyek közé a Várépítő pályázat új színt vitt.” – folytatta az igazgató.

Lépésről lépésre a korszerű háttér megteremtéséig
A 2000-es évek elején egy veszprémi önkormányzati óvodai csoportból induló, majd két általános iskolai osztályból kinőtt Fehérlófia Waldorf Iskola - később kiegészülve egy saját óvodai csoporttal -, a tervek szerint több ütemben, egy épületbe költözve kínál majd korszerű oktatási hátteret a környékbeli gyereknek.

Bocskay Beátától, az egyesület ügyvivőjétől azt is megtudtuk, hogy az alapító és fenntartó Veszprémi Waldorf Egyesület célja kezdetben az volt, hogy a Waldorf iskolai kezdeményezés 12+1 évfolyamos iskolává nője ki magát, amely egységes iskolaként ellátja az általános és középfokú oktatás, illetve az alapfokú művészetoktatás feladatait, és állami érettségivel bocsátja útjára a diákokat. Gimnáziumuk 2011 óta működik, idáig három évfolyam érettségizett, jóval az országos átlag feletti eredménnyel. A legjobbiskola.hu középiskolai rangsorában 1678 középiskola közül az intézmény a 215., a Waldorf-gimnáziumok közül pedig az első az országos rangsorban. 2016 őszén indult az óvoda, így jelenleg mintegy 194 család 288 gyermekének nevelését látják el.

„Ha ez a két épület elkészül, úgy a fejlesztő szobákkal kiegészített óvoda és a konyha-étkező épületének tetőterében kialakított két tanteremmel már komoly lépést tettünk a középtávon elképzelt óvoda és általános iskola összeköltözése felé vezető rögös úton. A következő lépés 6 tantermes iskolaszárny lesz, amelyhez még jelentősebb anyagi forrásokat kell találnunk, de már ezen is dolgozunk.” – mondta el az egyesület ügyvivője.

www.leier.hu

(X)

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások