Ware-Nagy Orsolya | 2018.10.18
76 épülettel és 69 tervvel pályáztak idén a Média Építészeti Díjára, amelyet 14 éve adnak át az Építészfórum szervezésében. Idén először adják át a Projektfejlesztői Szakmai Nagydíjat, illetve a Perika-díjat, amelyet Pásztor Erika Katalina emlékére, a polihisztori szellemiség díjazására hoztak létre.

Tizennegyedik alkalommal adják át a Média Építészeti Díját, amelyre épület, illetve terv kategóriában lehet nevezni, valamint számos különdíjat is kiosztanak majd a díjátadó gálaesten november 8-án a Művészetek Palotájában.

A finalistákat bemutató sajtóreggelin Pásztor János, az Építészfórum ügyvezetője hangsúlyozta a hagyomány és a jövőbe tekintés egyensúlyát: a közel 20 évet felölelő archívum és az új tartalmak egyaránt fontosak az Építészfórumon. Bojár Iván András főszerkesztő arra hívta fel a figyelmet, hogy igazán mozgalmas, pezsgő az építészeti élet manapság, a kiegyezés és az I. Világháború közötti időszakhoz hasonló, amikor több nagyváros, köztük Budapest is kiépült.

A díj eredeti célja ma is aktuális: ne csak a szakmán belül beszélgessünk arról, mely épületeket tartjuk értékesnek, követendő példának, hanem szükséges nyitni a szélesebb közönség felé. Ennek szellemében a nemzetközi, szakmai előzsűri (Indira van't Klooster, az A10 főszerkesztője, Olga Ioannou építész, Omer Kanipak építészeti fotós és Z. Halmágyi Judit építész) által összeállított finalisták közül a magyar sajtó képviselői, illetve a közönség választja ki a győzteseket.

A díj idei mottója: A szerethető építészet
A pályázók közül idén 5 épületet és 6 tervet választottak ki, míg a közönségszavazás döntőjében 7-7 épület és terv fog versenyezni a díjért.

A szakmai zsűri által kiválasztott műveket Z. Halmágyi Judit mutatta be, emlékeztetve a Peter Zumthortól, de közvetve Zaha Hadidtól, Hamvas Bélától is eredő "építészet kemény magva" gondolat aktualitására, amit szem előtt tartottak az előzsűrizés során. Kiemelte az építésznek a funkció teljesítésén túli felelősségét: a jövőbeli használók helyébe kell képzelnie magát, aki akár száz évvel a tervezés után használni fogja az épületet.

A Média Építészeti Díjára jelölt épületek:

  • Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő (építész: Hatvani Ádám, Korompay Attila, Dékány Tibor) – az épületről a Metszet 2017/6. számában foglalkoztunk, Erő Zoltán írt róla
  • Budaörsi duplex villa (építész: Horváth Dénes)
  • Újpesti Új Vásárcsarnok és Kulturális Rendezvényközpont (építész: Bun Zoltán) – az épület a Metszet 2018/6. számának címlapján lesz, és Wesselényi-Garay Andor ír róla bemutatást, várható megjelenés novemberben, előfizethető itt
  • Kőzúgó HÍD.ON (építész: Szilágyi Norbert, Bíró Árpád, Kovács Károly Lehel, Nagy Mercédesz, Szökő Kristóf István)
  • Graphisoft Park fogadóépület (építész: Sugár Péter, Kun Tamás, Ilyés-Fekete Zsuzsa) – az épületről a Metszet 2018/1. számában foglalkoztunk, Masznyik Csaba írt róla High-tech klasszicizmus címmel

A Média Építészeti Díjára jelölt tervek:

  • Városi rendezvénytér és ifjúsági élményközpont (építész: Nagy Károly)
  • Méltóság háza - Hospice (építész: Oravecz Péter)
  • Búvárbázis Rudabányán (építész: Krajnyák Nándor Bence)
  • Dohányfeldolgozó tanüzem (építész: Frajka Botond Félix)
  • Kecskeméti Ifjúsági Műhely (építész: Nyul Dávid)
  • Az Öreg-tó malma, Tájlabor és Ökoturisztikai Központ (építész: Nagy Mercédesz Erika)

A zsűri tagjai: Sümegi Noémi, zsűrielnök (Magyar Konyha), Bagi László (Forbes), Csatlós Hanna (HVG), Ficsor Benedek (Magyar Hang), Földes András (Index), Rajcsányi Gellért (Mandiner), Vincze Miklós (24.hu). Szakmai bírálók: Beleznay Éva urbanista, építész, Dúll Andrea környezetpszichológus, Somogyi Krisztina vizuális környezet kutató, építészkritikus.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások