hír pályázat Budapest Építészeti Múzeum

Új pályázatot írtak ki az Építészeti Múzeum új épületének tervezésére


sebesp | 2023.06.11

Kétfordulós építészeti tervpályázatot hirdetett a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) új épületegyüttesének tervezésére a Magyar Művészeti Akadémia (MMA).

A MÉM MDK 2017-ben jött létre az MMA fenntartásában. Az MMA feladata az intézmény új, állandó otthonának létrehozása az egykori Belügyminisztériumi Kórház területén (Városligeti fasor 9-13.), a felújított és ma már az intézmény kiállítóhelyeként használt Walter Rózsi-villa szomszédságában – emlékeztet az MMA honlapján közzétett pályázati felhívás.

A kiírás szerint a tervpályázat fő feladata az új főépület megtervezése, a meglévő, egykori Grünwald- és Herczel-szanatóriumok integrálásával.

A korábbi, eredménytelenül zárult tervpályázatot követően a pályázatot előkészítő bizottság újratervezte az intézmény, a majdani Magyar Építészeti Központ és Múzeum programját és a pályázati eljárást is; ennek eredménye a jelenlegi, kétszakaszos, kétfordulós tervpályázat.

A kiírók szerint a racionalizált építészeti program olyan kompakt, világszínvonalú építészeti beruházást tesz lehetővé, amely szem előtt tartja a fenntarthatóság és a működtethetőség követelményeit is.

A tervpályázat két szakaszból áll: a részvételi szakaszból és a pályázati szakaszból, amely közösségi értékhatárt meghaladó értékű, meghívásos, kétfordulós tervpályázat. Az első, részvételi szakaszban a jelentkező alkalmasságát a tervpályázat honlapjáról letölthető nyilatkozatokkal igazolja, megjelöli a referenciáit és benyújtja a szükséges dokumentumokat.

A kiírók a jelentkező szakmai alkalmasságáról vagy alkalmatlanságáról döntenek, valamint - keretszám nélkül - kiválasztják azokat az alkalmas pályázókat, akiket meghívnak a pályázati szakasz első fordulójában való részvételre.

A hatályos jogszabályok alapján a tervpályázat részvételi szakaszában a kiírók közvetlenül is felkérnek jelentkezőket. A közvetlenül felkért jelentkezők listája: Balázs Mihály Építész Műterme Kft.; Bodonyi Csaba; Finta és Társai Építész Stúdió Kft.; Hadas Építész Mérnöki Művészeti Kft.; M-Teampannon Építész és Mérnöki Iroda Kft.; NAPUR Architect Kft.; PARALEL Építész Iroda Kft.; Pásztor Péter; Sáros és Társa Építésziroda Bt.; Tér és Forma Szeged Építéstervező Kft.; Vadász és Társai Építőművész Kft.

A részvételi szakasz nem titkos és nyitott: a közvetlenül felkért jelentkezőkön kívül valamennyi érdekelt részvételi jelentkezést nyújthat be.

A pályázati szakasz első fordulójában a meghívott, illetve felkért jelentkezők legfeljebb két tervlapból álló pályamunkát nyújthatnak be. A pályázati szakasz második fordulójába az első fordulót követően, a bírálóbizottság döntése alapján, a dokumentációban meghatározott értékelési szempontok alapján legfeljebb tizenkét pályázót kérnek fel további pályamunka benyújtására.

A bírálóbizottság a második forduló során beérkezett pályaműveket a dokumentációban meghatározott szempontok alapján értékeli, és az érvényes pályamunkát benyújtó pályázók között díjakat oszt ki, illetve pályamunkákat vásárol meg: a második fordulóban legfeljebb az első három díjazott, illetve a megvételben részesített pályaművek körét határozza meg.

A bírálóbizottság elnöke Turi Attila építész, az MMA alelnöke; társelnöke Lánszki Regő országos főépítész, az ÉKM építészeti államtitkára. Tagjai: Tima Zoltán építész, az MMA rendes tagja; Salamin Ferenc építész, az MMA rendes tagja, az MMA Építőművészeti Tagozatának vezetője; Szegő György építész, a Műcsarnok szakmai igazgatója, az MMA levelező tagja; Szabó Levente építész, a BME Építészmérnöki Kar tanszékvezetője, a MÉSZ delegáltja; Sólyom Benedek építész, Erzsébetváros főépítésze; Almássy Kornél, a MÉM MDK igazgatója, a BME Építőmérnöki Kar egyetemi docense; Jankovics Norbert művészettörténész; Vasáros Zsolt építész, a BME Építészmérnöki kar tanszékvezetője, a MÉK delegáltja; Dévényi Sándor építész, az MMA rendes tagja. Póttag Perényi Tamás építész.

A tervpályázat első, részvételi szakaszának jelentkezési határideje június 29. Az ezt követő kétfordulós pályázati szakasz 2023 őszén zajlik majd; az eredményhirdetés tervezett időpontja december 1.

A pályázat díjazására bruttó 45 millió forint áll rendelkezésre – adta hírül az MTI.

A korábbi, Építészet Ligete pályázat eredményét múlt év februárjában hirdették ki. Akkor rangsorolás nélküli díjazással 10-10 millió forintot ítélt a Bírálóbizottság Szabó Péter és az OKKA Építésziroda, illetve Karlovecz Ádám és munkatársai terveinek az Építészet Ligete tervpályázaton. A Bírálóbizottság további tíz tervet javasolt megvételre a 36 induló közül, köztük a Hetedik Műterem, a 3h Építésziroda pályázatait, illetve a Zaha Hadid Architects és a Finta Stúdió közös munkáját. Bár első helyezettet nem hirdettek, a díjazott és megvett tervek készítőinek munkáját összesen 58 millió forinttal ismerte el a kiíró Magyar Művészeti Akadémia. Az értékelés szerint az akkor beérkezett pályaművek számos értékes megoldást tartalmaztak, azonban a Bírálóbizottság összességében nem tudott olyan pályaművet találni, amely alkalmas volna a közbeszerzési eljárás lefolytatása utáni továbbtervezésre.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások