sebesp | 2014.11.18
Thomas Hetherwick brit sztárdizájner tervei alapján épülhet lebegő park New York-ban

Az 54-es számú, rogyadozó móló helyén létesülhet az új, tízezer négyzetméteres közpark az 1998 óta fejlesztés alatt lévő, négy mérföld hosszú, folyó menti parkprojekt részeként. A tervek szerint a 21 méterrel a vízfelszín fölé, gombaszerű pillérek sokaságára telepített hullámzó táj dús növényzetbe illesztett előadó helyszíneket tartalmaz majd, köztük egy 700 férőhelyes amfiteátrumot és egy 2500 főt befogadó szabadtéri előadóteret. Heaterwick, aki többek között a Londoni Olimpia megnyitóján látható láng-kelyhet, az új londoni emeletes busz formatervezését és az éppen a napokban építési engedélyt kapott, Temze felett átívelő Garden Bridge-et is jegyzi, most Mathews Nielsen tájépítésszel együttműködve dolgozik a New York-i Pier 55 projekten. A Treasure Island (Kincses sziget) néven is emlegetett 130 millió dolláros új közpark megvalósításának költségeit nagyrészt Barry Diller médiamogul és divattervező felesége, Diane von Furstenberg magánadományából finanszírozzák, és várhatóan 2019-ben adják majd át a nagyközönségnek.

Forrás: http://www.dezeen.com/2014/11/17/thomas-heatherwick-130-million-treasure-island-hudson-river-new-york-pier-55/

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások