cikk

Kísérlet kiselemes burkolattal: építészet és kivitelezés


d.adel | 2021.10.22

Ha egy tervezőcsapat a megrajzolt házakat fel is építi, házon belül tudhatja azt a hasznos, gyakorlati tudást, amely az anyagválasztást vagy a gazdaságos csomóponti kialakítást elősegíti. Az így működő HARCH desing & build iroda egyik tulajdonosával, Prohászka Benedekkel beszélgettünk.

A jobbára lapostetős, szerelt homlokzati szerkezetekkel épülő házaik különböző építészeti pályázatokon színesítették a mezőnyt és nyertek elismerést. Ennek során a tudatosan gyűjtött tapasztalatairól beszélt a megtervezett házaikat meg is építő, jelenleg három építészből, a tulajdonosokból álló csapat egyik irányítója.

A vírus előtt éppen olyan építészeti feladatokon dolgoztak, amelyeket a bizonytalan helyzet miatt tulajdonosaik időlegesen felfüggesztettek – ezért abban az időben a kivitelezésé lett a főszerep. Ekkor bizonyult kifejezetten hasznosnak, hogy a cég filozófiája szerint, a megtervezett házaikat meg is építik, ami gyarapította a szerelt szerkezetekkel való munka területén szerzett gyakorlati tapasztalatokat. „Szívesen terveznék légies házakat, de elég gyorsan rá kellett jönnöm, hogy a tömbszerű építészet áll közel hozzám, és a letisztult formák. Utóbbi az általános nézetekkel ellentétben a belülről fakadó egyszerűséget és funkcionalitást jelenti számomra. Ehhez a tömbszerű építészethez jól illet a nagytáblás homlokzatburkolat, amit már az első munkáinkon megtaláltam.” – emlékezik vissza Prohászka Benedek az elmúlt 10 évre. – „Ha nem ilyen házakat terveztünk annak sokkal inkább az előírások és a környezetbe illesztés volt az oka, mintsem a megrendelői igény vagy a saját indíttatásunk.”

Kiselemes lett a befutó

A kedvelt épületek formája és a nagytáblás burkolatok jól illenek egymáshoz, a fugák szépen díszítik a látványt, de sok más szempont is fontos a csapat számára. Így például a gazdaságosság, amely akkor válik igazán fontos tényezővé egy épület megtervezése során, ha a tervező a kivitelezés költségvetéséért is felel. Ebből a nézőpontból nem jelentett újdonságot a nemrégiben befejezett munkájuk, a Budaörsön épült kétlakásos ház, ahová ezúttal kiselemes Eternit szálcement burkolat került. A döntést ugyanis - még a speciálisnak tűnő megoldások ellenére is - az utólag is helyesnek bizonyult gazdasági okok indokolták.

Az épület első felét fehér a hátsót fekete, extrém keskeny szálcement pala borítja, vízszintesen rakva. Ezt a kézzel is elérhető magasságban elhelyezett, a teraszokon és bejáratok környékén megjelenő tölgy burkolat egészít ki. Ez idővel, a környezeti hatások miatti elszürkülésével fogja majd össze a két tömböt.

Az extrém keskeny, elnyújtott hatást keltő burkolat a 60×30 cm-es lapok hosszában történő elvágásával, a 60×15-ös lapokkal készült, 5 cm-es átfedésekkel rakva. Az így 10 centiméterenként elhelyezett alumínium és lécváz alszerkezettel szinte egy alsó faburkolatot készült. A kivitelezés komoly odafigyelést igényelt, amit egy sok művezetéssel felügyelt jó ács csapat végzett.

A fekete homlokzati szín miatt klíma-technológiailag is felmerültek kérdések, hiszen egy ilyen szerkezet belül akár 80-90 fokosra is hevülhet. Ezt azonban a jó kiszellőztetéssel maradéktalanul meg lehetett oldani. „Nagyon odafigyeltünk a kiszellőztetésre és az árnyékolásra, hőszivattyús hűtőfűtő rendszert és mennyezetfűtést is beépítettünk, de pl. a klímára eddig nem volt szükség.”

A kísérletezés folytatódott, de a szakember elmondása szerint a nagylapos és kiselemes szálcement után kipróbált ragasztott téglaburkolat nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A szerelt átszellőztetett szerkezetnek az energetikában kínált előnyei mellett könnyen alapozhattak a csomóponti kialakítások tekintetében saját gyakorlati tapasztalataikrara. Véleménye szerint sok esetben egyszerűbb egy szerelt szerkezeten megoldani pl. egy vonalmenti üvegkorlát kialakítását, mint dryvitos szerkezettel, amelynek felületi kialakítása a maximalista elvárásait sem mindig teljesíti. „Mint külső burkolat érdekel még a monolit vasbeton, és szívesen kipróbálok más burkolatot is. Most azt látom, hogy a kiselemes szálcement burkolatokkal szép, és kifejezetten gazdaságos megoldások hozhatók létre. Mind tervezői mind kivitelező szemmel érdekel a feladat, ahol a tetőre forduló kiselemes burkolat ad karaktert a háznak.”

Háttérinformáció

Az Eternit síkpala hosszú élettartamú, természetes alapanyagok felhasználásával készül. Sima vagy strukturált felületű változata a közkedvelt szürke szín mellett közel 30 féle egyéb árnyalatban elérhető. A 30 év termékgarancia mellé a gyártó a felület rendellenes színelváltozása és bevonatának leválása esetére a piacon egyedülállóan 15 éves garanciát vállal írásban.

Fém, kerámia és szálcement alapanyagú, szerelt átszellőztetett homlokzatokhoz alkalmas anyagok az összes szükséges tervezői és kivitelezői támogatással együtt váltak egykézből elérhetővé a CRLT Solutionnak köszönhetően. A cég a Cembrit, Eternit és Cedral szálcement anyagok, a Möding kerámia homlokzatburkolatok, illetve a Mazzonetto és Ruukki fém tetőfedő és homlokzatburkoló anyagok magyarországi képviseletét látja el. Minden anyag esetén teljes rendszert kínál. Ereszcsatorna és a homlokzatburkolatok alszerkezetének kialakításához bevált rögzítések is a választék részét képezik. Mindezek mellett, mennyiségszámítással, logisztikával és veszélyeshulladék-elszállítás együtt, valamint kivitelezés-helyi tanácsadással kínálja a kizárólagos magyarországi forgalmazó, a CRLT Solution.

www.crlt-solution.hu

(X)

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások