Rajki Diána | 2022.04.21

Nem várt feladatokat és számos kihívást tartogatott; felújításnak indult – új ház lett belőle. A Neff Kuhn Architects és a Stúdió PPANK fiatal szakembereinek munkája a Frankfurt am Main melletti Bad Sodenben.

A munka a régi villaépülettel, amelynek átalakítását, felújítását egy öttagú család számára tervezték, eleinte a folyamat közben ott lakók miatt tűnt bonyolultnak. Ám amikor egy szomszédos, nagyon hasonló adottságú épület lebontásakor kifejezetten rossz állapotokat talált a kivitelező, a jó ideje tervezett felújítás helyett új épület tervein kezdett dolgozni a csapat. Azonnal látszott, hogy ez lényegesen kevesebb kompromisszummal fogja szolgálni a család igényeit.

A helyi építési szabályozás miatt azonban az új épület nem lehet magasabb másfél emeletnél, a megrendelő kényelme ugyanakkor ennek dupláját kívánta. Így egy olyan koncepcióra volt szükség, ami ugyan kicsinek láttatja házat, mégis kényelmes életteret biztosít a népes család számára. Végül az épület egyik hosszanti oldalának megdöntésével és egy emelet föld alá süllyesztésével alakult ki a megfelelő alapterület. A látványos, enyhén emelkedő tetőgerinc megfelelően illeszkedik a környezetbe, és konstrukciós szempontból ugyan egyszerűnek látszik, mégis a bádogos munka megoldása szempontjából igencsak elgondolkodtató volt.

Az egység megteremtése érdekében az építészek úgy döntöttek, hogy csupán egy-egy anyagot használnak a tetőre és a homlokzatra egyaránt, ezekek kiválasztásában pedig a fenntarthatóság kulcsszerepet játszott. Így esett a választás a homlokzat esetében a Kebony fára, amelynek feladata a homlokzat karakterének „puhítása”. A tetőfedő anyag esetében pedig a tartósság mellet olyan megoldásra törekedtek, ami annak ellenére, hogy hatalmas tetőteret fed, optikailag mégis azt a lehető legkisebbnek láttatja. Az antracit színű Prefalz ennek esztétikai szempontból is megfelelt, a felfelé futó gerincen a teraszok helyét kijelölő bevágásokat sem volt bonyolult létrehozni – látszólag.

Közös elvek mentén

Pályájuk elején ugyan igen eltérő utat jártak be, a két fiatal építész mottója mégis közös. Kuhn egy frankfurti építészirodában kezdett, míg Neff egy kisebb csapatban dolgozva ismerkedett meg az építészet rejtelmeivel. Bevallása szerint nagyon hálás akkori munkaadójának, akinek segítségével beleláthatott a kivitelezés rögös folyamatába is. Bár pályájuk teljesen különböző módon indult, abban az alapgondolatban mégis egyetértettek, hogy az építészetnek nem szükséges a megszokott keretek között maradnia. Ezt a meggyőződésüket egységesen képviselik azóta is a potenciális megrendelők előtt. Véleményük szerint a „low-tech” az a kulcsszó, amely a jövőt meghatározza. Mindig is döbbenten figyelték a technológia és az építészet közötti nézeteltéréseket, éppen ezért mindig igyekeztek projektjeik során a műszaki megfelelőséggel is következetesen bánni.

Együttműködő partnereiket is úgy választják, hogy megfeleljenek ennek az elvnek, így volt a Knippschild műhely esetén is. A cég vezetőjét már a tervezési fázisba bevonták, sőt, az ő személyes lelkesedése az egyik kulcstényező volt a szokatlan projekt megvalósítása során.

Az emelkedő tetőgerincet úgy kellett a Prefalz szabályos panelszélességű, párhuzamosan futó elemeivel fedni, hogy azok a technikai megoldás nehézségei ellenére is egységes és tiszta képet mutassanak. A speciális munka esetén nehezen elkerülhető vágási selejt optimalizálásában a helyszínen felállított hajtogató és profilírozó gép kínálta azonnali megoldások segítettek. Az akár alacsony hőfokon is könnyen formálható, 100%-ban újrahasznosítható Prefalz ugyanis az íves tetőtől a bonyolult tetőfelépítményekig, kupolatetőkig vagy nagy felületű tetőkig változatos és kreatív lehetőségeket kínál, akár homlokzaton is. Nagy teherbírású, sokoldalúan alkalmazható, 19 standard színben, sima és stukkó felülettel, minden rendszertartozékkal elérhető anyag, hosszú élettartama alatt nem rozsdásodik. A tartószerkezet hajlásszögét célszerű 7º-nál (13%) nagyobbra tervezni.

https://www.prefa.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások