sebesp | 2011.10.22
Párizs legújabb látványossága lehet az a művészeti negyed, melynek első elemét a napokban adták át.
A Párizs nyugati részén elterülő Île Seguin (Seguin Sziget) jelentős fejlesztés színhelye. Közel 30.000 munkahelyet biztosított itt korábban az a gyáróriás, ahol 1992-ig a legendás Renault 5-ös modellt is előállították, de az ipari csarnokok néhány évvel ezelőtti elbontása óta a terület üresen állt. A város felismerte a sziget különleges adottságait, és Jean Nouvel irodájának rendezési terve alapján megkezdték a 2013-ra befejezni remélt nagyszabású projekt megvalósítását, mely során Párizs kortárs művészeti központját hozzák itt létre. A tervek szerint a kereskedelmi és kulturális funkciók elegye valósul majd meg zöldfelületbe ágyazva, így koncerttermek, múzeumok, műtermek, galériák, éttermek, hotel, és mozi is helyet kap következő években a Szajna szigetén.

Első lépésként egy hatalmas növényház és benne a Les Grandes Tables (A Nagy Asztalok) elnevezésű étterem készült el a párizsi 1024 Architecture keze nyomán. Az ideiglenesnek szánt épület favázas épületmagját állványcsövekből épített rácsozat veszi körül, melyet üveghéjjal burkoltak. Elsősorban rendezvények helyszínül szánják a 120 főt befogadó, OSB táblákba csomagolt fogyasztóteret, melyhez tartózó konyha és egyéb kiszolgáló helyiségek vörösre festett konténerekbe kerültek. A tervezett parkrendszer egynyáriakkal borított kertjében található az ipari-minimalista stílusú étterem. A hozzá tartozó melegházban a régióban nem őshonos exotikus növényeket, friss zöldségeket termelnek, melyekből minden bizonnyal a hely népszerűségét garantáló híres séf, Arnaud Daguin is szüretel majd.
A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások