hír épületek felújítás Krasznahorka tüntetés vár

Krasznahorka büszke várának felújítása lassan halad előre


sebesp | 2017.04.21
Öt évvel leégése után végre a Szlovák Nemzeti Múzeum rendelkezésére áll a krasznahorkai vár felújításának építészeti tanulmánya.

A múzeum képviselői a tanulmányt a napokban vették át Peter Kucharovič tervezőmérnöktől.

„Nagyon igényes folyamatról van szó, mivel azt szeretnénk, hogy a vár újra kapja meg az identitását, az eredeti hangulatát, egyúttal azt szeretnénk, hogy a 21. század látogatóit szolgálja, ez azt jelenti, hogy bizonyos modern elemeket is be kell vezetni” – magyarázta a Szlovák Nemzeti Múzeum vezérigazgatója, Branislav Panis.

Szerinte a várban nehéz, komplex felújítás zajlik majd. „Nem a vár leégése előtti állapotot állítjuk vissza. Arról van szó, hogy ez a gyönyörű műemlék a jelenlegi nemzetközi elvárásoknak megfelelően legyen felújítva úgy, hogy megmaradjon a korhű jellege is. Ez azt jelenti, hogy a várban ott lesznek a várhoz tartozó gyűjtemények, új kiállítási tárgyak is, a látogatók pedig kihasználhatják a pihenésre szolgáló területeket, amelyek korábban nem voltak a várban” – magyarázta Panis.

A vezérigazgató szerint már több időpontot jeleztek, amikorra elkészül a vár felújítása, de a határidőket különféle okok miatt kitolták. „Ezért nem akarunk most konkrét időpontot közölni. Többet tudunk majd a befejezés időpontjáról idén ősszel, attól függően, hogyan alakulnak majd a tervezett munkálatok” – tette hozzá a Szlovák Nemzeti Múzeum vezetője.

A krasznahorkai vár 2012. március 12-én égett le. A vár leégésének 5. évfordulójára Krasznahorkaváralja lakosai csendes tüntetéssel emlékeztek, mindkét irányban lassították a forgalmat a Rozsnyó–Kassa útvonalon. A megmozdulással arra akartak rámutatni, hogy nagyon lassan zajlik a műemlék felújítása.


Forrás: Hírek.sk

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások