cikk

Lépcsőtől a templomkeresztig

A Baumit segítségével


d.adel | 2023.05.02

A lépcsőtől a templomkeresztig megújult az ászári római katolikus templom, a helyi plébános, Magyaros László szavaival élve. A Baumit a felújításhoz a Várépítő Pályázat keretében építőanyaggal és tanácsadással járult hozzá.

A neves tatai építész, Fellner Jakab tervei alapján, még a 18. század derekán épült Ászáron a Szent György tiszteletére szentelt templom.  Külső felújításon több évtizede esett át utoljára az épület, így mostanra alaposan ráfért a rekonstrukció. Ehhez a munkához járult hozzá – állami, önkormányzati, egyházi és magánszemély támogatók mellett – a Baumit Kft., mintegy 750 000 forint értékű alapanyaggal.

Az építőipari vállalat homlokzatfestéket szállított az építkezésre, illetve a felújítás során szakembereket bocsátott rendelkezésre, akik tanácsot adtak az illetékeseknek a megfelelő termékek kiválasztásához. Plébános úr szavai szerint a hívek örömmel fogadták, hogy az összefogásnak köszönhetően munkaerő és alapanyagok révén sok-sok év után révbe ért a felújítás.

A plébánia már gyakorlott pályázónak számít, hiszen egy, illetve két évvel korábban a bakonysárkányi római katolikus templom külső felújításához is kaptak vakoló- és homlokzati termékeket a Baumittól, egy-egy millió forint értékben. Sőt, jövőbeni célokkal is rendelkeznek, szeretnék a templomok belső tereit is újjávarázsolni a következő években hasonló támogatások segítségével.

A vállalat marketingvezetője, Nagymányoki Cintia az építőanyag-felajánlás kapcsán elmondta: a Baumit Szívvel-lélekkel Program keretében rendszeresen támogatják a hasonló oktatási és vallási intézmények felújítását. Ennek az az oka, hogy az egyik legnagyobb hazai építőipari vállalatként a társadalmi felelősségvállalás jegyében kötelességüknek érzik a szűkebb pátriájukban a társadalmi kötelékeket építő közösségek támogatását.

(X)

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások