sebesp | 2016.01.11
Két múzeum elhagyásával és egy színházépület beemelésével megfordult a Városliget átalakításának terve, és ma már a parkmegújítás áll a Liget Budapest projekt középpontjában. Budapest 150 éves közparkja, az egykori Lizsé a régi épületek, intézmények megújításával és az újonnan épülőkkel, az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokkal együtt valósulhat meg.

Ez már a Városliget átfogó fejlesztésének végleges változata – mondta rá Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa a tavaly december 2-án elfogadott kormányhatározatra. Ez az a dokumentum, amelynek alapján két „kockaépületet”, azaz két korábban tervezett múzeumot kivettek a már megkezdett és 2019-ig befejezendő állami beruházásból, amelynek költségkerete meghaladja a 156 milliárd forintot.

Az első kormánydöntések három évvel ezelőtt születtek, és máig ható indulatokat gerjesztettek szakmai, civil, környezetvédő és politikai körökben. Vajon a végleges változat megnyugtatja-e Budapest egyik legnagyobb összefüggő zöld területéért, a növényekért, a fákért, az élővilágért aggódókat, illetve azokat, akik szerint az újabb múzeumi építkezések csak a forgalmat vonzzák, és még nagyobb lesz a káosz?

Baán László szerint igen, ugyanis a liget jelenleg csak 60 százalékos zöldfelületi aránya 65 százalékra nő, és nem pusztán a liget hagyományosan gazdag kulturális és szórakoztató intézményrendszere újul meg, hanem maga a teljes parkfelület is. Mint mondta, ily módon a jelenleg rendkívül lepusztult és lehetőségeihez képest „alulhasznált” Városliget visszanyeri régi fényét. A miniszteri biztos reméli, hogy a jelenleginél sokkal többen és többször jönnek majd a felújított parkba.

Mínusz két épület
Igazából nincs nagy változás a 2015. december 2-i és a korábban elhatározott megújítási tervek között: kikerült a jelenleg 50 ezer négyzetméteren lebetonozott egykori Felvonulási térről két múzeumi épület: a Magyar Fotográfiai Múzeum és a Magyar Építészeti Múzeum, amelyeket később és máshol kíván a kormány megvalósítani. Tervezett helyükre, az Ötvenhatosok terére kerül majd a Néprajzi Múzeum, közrefogva a hatvan évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc emlékművét, amely ugyanott marad, ahova az alkotók elhelyezték. A Néprajzi Múzeum eredetileg a Dózsa György út és az Ajtósi Dürer sor sarkán valósult volna meg, de végül oda az eredeti tervek alapján visszaépül a Fővárosi Városligeti Színház szecessziós épülete. Gyakorlatilag mínusz két múzeum, plusz egy színház, s az összes többi elem változatlan – hangsúlyozta a miniszteri biztos, aki egyben a belső tereiben szintén jelentősen megújuló Szépművészeti Múzeum főigazgatója.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben épülő világszínvonalú látványosság, a biodóm melletti területen, a Hermina út mellett 2017 végi határidővel épül egy 700 férőhelyes mélygarázs. Ez a Pannon Parknak nevezett fejlesztéshez kapcsolódik, de a Városliget más létesítményeit, így például a Széchenyi fürdőt is kiszolgálja majd. Még két föld alatti parkolót alakítanak ki: az egyik az ugyancsak az eredeti tervek alapján 2018 tavaszára helyreállítandó, a második világháborúban részben lerombolt Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum mellett várható 400 férőhellyel, míg a másik a Dózsa György út mentén, a Fővárosi Városligeti Színház közelében, 800 autó elhelyezését oldja majd meg.

Forrás és a teljes cikk: MNO.hu 

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások