hír kiállítás Épített örökségünk magyar Építőművészek szövetsége mÉsz

Magyarország kincsei – Épített örökségünk

Fotókiállítás a Magyar Építőművészek Szövetsége szervezésében


d.adel | 2018.08.22
Magyarország gazdag és fordulatos történelme során igen változatos és egyedi műemléki örökséget hagyott a jelenkorra. A Magyar Építőművészek Szövetsége elsődleges feladatának tekinti, hogy egy hiánypótló kiállítás keretében bemutassa megújult műemlékeinket, történelmi épületeinket, tereinket.

Kiemelt célként fogalmazták meg, hogy a főváros nevezetességei mellett a vidéki Magyarország műemlékeire is ráirányítsák a szakma és az általános érdeklődők figyelmét.

A Magyarország Kincsei – Épített örökségünk című kiállítás reprezentatív válogatás kiemelkedő építészettörténeti emlékeinkből. Mint minden válogatás, ez is szubjektív, hiszen a Várkert Bazár összes terme sem lenne elegendő bemutatni az elmúlt években akárcsak a Nemzeti Kastélyprogram, vagy más pályázatok segítségével felújított összes történelmi épületünket. A válogatást azonban nevezhetjük egyszerűen nagyrabecsülésnek is, hiszen a Magyar Építőművészek Szövetsége, mint a hazai építészek első számú közhasznú egyesülete, figyelembe vette, hogy olyan épületek fotói kerüljenek most itt bemutatásra, amelyek felújítását kiváló magyar építészek vezették.

Természetesen szerepel az anyagban a kiállításnak itt és most helyet adó és építészetileg egyedi jelentéstartalommal bíró Várkert Bazár, valamint hazánk jelképe, a Parlament, az egyik leglátogatottabb középületünk, amely új, korszerű Látogatóközpontjával immáron méltó módon tudja fogadni a vendégeket.  

De több ikonikus épületünk fotója is látható még a kiállítási állványokon – ezek majd mindegyike nemcsak külsőleg újult meg, hanem új tereket is kapott, így falaik között a páratlan magyar kultúra sokfélesége elevenedik meg a 21. század technikájával, bemutatva a korábbi értékes tereket, megtartva díszítéseiket.

A kiállításon látható képek – megidézve a történelmi korszakokat, építményeket – reméljük, arra ösztönzik az érdeklődőket, hogy újra járják az ország történelmi útvonalait, ismerjék meg és ismerjék fel a magyar történelem legnagyobb és legmeghatározóbb korszakait, nemzeti kincseink egyedülálló értékeit.

A most csak rövid ideig látható kiállítás csupán indító állomása a világ nagyvárosaiban (Sanghaj, Athén, Oman, Róma) tervezett nemzetközi kiállítássorozatnak, hogy külföldön is bemutassák Magyarország kincseit, épített örökségünket.

A kiállítás megtekinthető a Várkert Bazár rendezvényterem aulájában (1013 Budapest, Ybl Miklós tér 4.) 2018. augusztus 29-től szeptember 9-ig 10:00 és 17:30 között.

A kiállítás kurátorai: Krizsán András DLA, a MÉSZ elnöke és Szabó Krisztina projektigazgató

Köszönetet mondunk a kiállítás anyagához felajánlott fotókért az épületek megújulását vezető tervezőknek, továbbá kiváló épületfotósainknak, Bujnovszky Tamásnak és Batár Zsoltnak.

A kiállítás a Miniszterelnökség és a Várkert Bazár támogatásával jött létre.

Csatlakozzon a MÉSZ facebook-eseményéhez!

Forrás: Sajtóközlemény

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások