sebesp | 2015.08.10
A tervek szerint jövő évben indul és 2017-ben befejeződik az új pécsi múzeumi központ építése a Széchenyi téren, a dzsámi mögött álló, egykor a régészeti tárlatnak helyt adó ingatlan teljes átépítésével. Ez lesz az első nagy fejlesztés azok közül, amelyek a tervek szerint 2020-ig megvalósulnak.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere tavaly jelentette be, hogy a uniós források felhasználásával az öttornyú városban példátlannak számító belvárosi múzeumi központ jön létre. Akkor még sok konkrétum nem hangzott el, most azonban már részletek is nyilvánosságra kerültek a projektről. Őri László alpolgármester bevallása alapján a Régészeti Múzeum fejlesztése, rekonstrukciója a jelenlegi tervek szerint nagyságrendileg 1,5 milliárd forintos költségvetéssel valósul meg, teljes egészében uniós finanszírozással.

A Régészeti Múzeum épületében egy integrált régészeti-néprajzi-várostörténeti kiállítást valósítunk meg. Nagyságrendileg 1600 négyzetméteren lesz kiállítótér, megújul a teljes épület és látványos megoldásokkal beépítjük annak udvarát is – mondta az alpolgármester.

A részletekről szólva arra is kitért, hogy látogatóközpont is létesül, megújul a kert, továbbá kialakítanak egy – a Nyugat-Európa számos pontján működő egységekhez hasonlóan – múzeumi kávézót. A pinceszinten lesz a régészeti ásatási bemutató, a földszinten, illetve az emeleten pedig várostörténeti, néprajzi kiállítóhelyek és a múzeumi funkciónak megfelelő terek, kutatószobák létesülnek.

Merza Péter, a beruházást koordináló Pécsi Városfejlesztési Nzrt. vezérigazgatója azt mondta, a Régészeti Múzeum fejlesztése az elsők között lesz a 2014-2020 közötti időszak uniós beruházások körében. A pályázati felhívások őszi megjelenését követően még az idén benyújtják a forrás megszerzéséhez szükséges pályázatot. A tervek tavasszal készülnek el, míg az építkezés 2016 nyarán indul, 2017 nyarán már szeretnék átadni a múzeumi központot.

A pécsi múzeumok jelenlegi tárlatait is érinti a változás.

A fejlesztésnek három közvetlen célja van: a Széchenyi téri épület rekonstrukciója, bővítése révén növelhetjük a belváros turisztikai vonzerejét, az igen gazdag múzeumi gyűjteményt sokkal nagyobb közönség számára bemutathatjuk, ezzel együtt a múzeum működését racionalizálhatjuk. Mindezeknek megfelelően a Rákóczi úton lévő néprajzi kiállítás az új központ megnyitásáig folyamatosan üzemelni fog, azt követően pedig a Széchenyi téren lesz megtekinthető, így a Néprajzi Múzeum jelenlegi épületében a kiállítási funkció meg fog szűnni. Az új régészeti kiállítás a Káptalan utcában hosszútávon működni fog, azt kiegészíti a Széchenyi téri épületben a kiállítás – magyarázta Merza.

Forrás: Pécs Ma

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások