sebesp | 2018.09.19
93 éves korában Philadelphiában elhunyt Robert Charles Venturi építész 2018. szeptember 18-án, kedden. Fia, Jim Venturi szerint kedvenc Beethoven-zongoraszonátáit hallgatta. Ő volt vele és felesége, Denise Scott Brown, akivel hosszú időn át építészként is együtt dolgozott.

A posztmodern építészeti stílus katalizáló erejeként tisztelt, a Princeton egyetemen tanult építész 1966-ban tette közzé úttörő munkáját Összetettség és ellentmondás az építészetben címmel. A szöveget a szakma úgy tartja számon, hogy az akkor uralkodó modernista szemléletet egy kifinomultabb, történelmi hivatkozásokkal kiegészített megközelítés felé irányította. Venturi a könyv eredeti előszavában így írt: "Mint építész, igyekszem nem a szokás, hanem a múlt tudatos érzése által vezettetni magam – példákra alapozva, gondosan megfontolva." (Ebben a könyvben válaszolt Mies van der Rohe "Less is more", azaz "A kevesebb több" jelszavára a "Less is bore", azaz "A kevesebb: unalom" bon-mot-jával. – a szerk.)

1964-ben elkészült Venturi pályafutásának alapműve, az édesanyja számára tervezett Vanna Venturi Ház Chestnut Hillben, Pennsylvaniában, amely reprezentálja elméleti munkájában felvetett számos elvét.

Robert Venturi és Scott Brown 1967-ben házasodtak össze; felesége még abban az évben hivatalosan is csatlakozott a cégéhez, és 1969-ben tulajdonostárssá vált. A William Short-tal alapított, majd John Rauch-csal továbbvitt iroda 1989 után Venturi, Scott Brown and Associates néven vált ismertté.

A páros Steven Izenourral közösen 1972-ben megjelentette a nagy hatású Tanuljunk Las Vegastól: Az építészeti forma elfelejtett szimbolikája (Learning From Las Vegas: The Forgotten Symbolism of Architectural Form) című munkáját – mely egy másik mérföldkő az építészetelméletben. Venturi és Scott Brown olyan nagy jelentőségű projekteken is együtt dolgoztak, mint az Allen Memorial Art Museum Oberlinben, valamint a Franklin Court Philadelphiában (mindkettő 1976-ban), továbbá a londoni Nemzeti Galéria Sainsbury szárnya (1991).

Venturi 1991-ben megkapta a Pritzker-díjat, valamint a 2016-os AIA Aranyérmet. Utóbbi esetben a Pritzkerrel ellentétben mind Venturit, mind Scott Brownt megtisztelve megosztva ítélték oda az elismerést.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások