Mi lesz a váci vasútállomás épületeivel?

KULTÚRÁNK MEGŐRZÉSE ÉS/VAGY MODERNIZÁCIÓ 2.
a váci vasútállomás bontásra ítélt épületeiről tartott helyszíni egyeztetés és bejárás

Előző írásomban minden magyar segítségét kértem a váci vasútállomás történelmi épületeinek megmentéséhez – továbbra is ezt kérem, míg még nem késő.
Nem tudom kikhez jutott el e felhívás, mindenesetre 2013. 02. 07-én 10 órára kisebb csapat jött össze a kezdődő NIF, MÁV és Önkormányzat képviselői közti helyszíni egyeztetésre. Kicsit akadozva indult a megbeszélés. Kiss Csaba úr (MÁV) egyből letámadott, hogy zártkörű egyeztetésről volt szó, nem lakossági fórumról. Kérdeztem, titkos-e a téma? Válasz: nem. Akkor, mi akadálya az egyeztetésnek? Válasz: MÁV területre csak láthatósági mellényben lehet belépni és sajnos, csak kettő van. Mondtam, érdekes a tavalyi bejáráson ez nem volt akadály. Következő probléma, hogy bejárással, vagy megbeszéléssel kezdjünk. Mondtam, nekem mindegy. Végül a PFT irodába vonultunk, először egy nyílt ismertetésre, majd egy zártkörű megbeszélésre, egyeztetésre.
Győrik Balázs úr (NIF) röviden ismertette a projektet: az állomás épületei – a helyi védett felvételi-, pálya-fenntartási- és laktanyaépület kivételével – bontásra kerülnek, a 300 férőhelyes P+R parkolós, perontetős, le-följárós, liftes új állomás kialakítása érdekében. Majd kijelentette: jogerős építési és bontási engedéllyel rendelkeznek, a projekt pályáztatás alatt van, és bárminemű változtatás, módosítás költséget emel, határidőt tol és akadályozza, gátolja a beruházást. Ezért tulajdonképpen semmiféle kompromisszumra nem hajlandók.
Rövid, közbeszólásokkal megszakított ismertetésem: Vác állomás 1846-os épületeiből sajnos ma már egy sincs, de 1909-ből még több épület áll; a HÉV váróhelyiségei, a mozdonyszín egy része, a műhelyépület, a fachwerkes és az épített raktár (bizonyíték: egykori helyszínrajz). De ez még nem minden. A Váci Levéltár birtokában lévő tervlap szerint 1895-ben tervezték a ma is álló, részben favázas, nyitott fedélszékes nagy áruraktárat és a gabonaszínt. Említésre méltó az 1930-as évekbeli még üzemelő váltótorony. Az épületek többsége ma raktárként vegetál, állaguk természetesen erősen avult, de korukhoz és az évszázados elhanyagoltsághoz képest elfogadható állapotúak – nem úgy, mint az istvántelki főműhely jóideje leégett, beszakadt tetejű téglaarchitektúrás műemléképületei.
Az 1895-ös áruraktárba belemetsz az új perontető, mely áthelyezhető lenne. A váltótornyot elgázolja az új sínpálya, mely kis módosítással menthető lenne. A többi épület csak parkolót érint, de ezek minimális módosításától is mereven elzárkóztak. A mozdonyszín kiegészítve helyi vasúttörténeti kiállításnak adhatna helyet, méltó emléket állítva a magyar vasúttörténetnek (annál inkább, mivel az állomáson ma még álló mozdonyt is törli a terv). A szín nem áll útjában semminek, de a bontásra ítélt épületek a MÁV-nak vasútüzemi szempontból nem kellenek, azokat sem használni, sem felújítani, sem megtartani nem akarja. Más funkcióra pedig nem lehet használni, mivel MÁV területen vannak (ennek ellentmond a napi gyakorlat). Érveimet szinte meg sem hallgatták, azokra választ nem adtak.
Kiss úr kérdése: ez az egész a főépítész úr magánakciója? Válasz: a polgármester úrral egyeztettem, ő azt javasolta helyezzük helyi védelem alá az épületeket (Az önkormányzat honlapján hogy szerepelhetne magánakció?). Kiss úr: ha ezt megteszik ezzel nemcsak gátolják, hanem teljesen ellehetetlenítik a nagyberuházást.
Széll Gabriella a NIF vezető építésze felajánlotta, beszél a Szentendrei Skanzennel, hátha befogadják valamelyik épületet. Ez messze nem a legjobb megoldás, de a semminél mégiscsak több.
Érzékelve, hogy a legkisebb kompromisszumra sem hajlandók, felajánlottam – egyrészt mivel úgy látom, én vagyok e nagyberuházás szinte egyedüli „kerékkötője”, másrészt pedig semmiképp sem vagyok hajlandó részt venni „a múltat végképp eltörölni” programban – lemondok főépítészi hivatalomról.
Végül – a NIF és a MÁV képviselői egyéb sürgős dolgukra hivatkozva (talán máshol is kell bontani) – sietve távoztak, így elmaradt a megbeszélt bejárás (nemigen érdekelték őket a megmentendő épületek) és az ígért tervdokumentáció sem került átadásra.
Egyesek (sokan) még most sem értik, vagy nem akarják megérteni, hogy nem „egy őrült főépítész rögeszméjé”-ről van szó, hanem a magyar vasúttörténet bölcsőjének még meglévő elemeinek megmentéséről, melyek a nemzetvagyon részei, múltunk emlékei, fogyó identitástudatunk erősítői. És ilyen emberek dönthetnek, döntenek (el és le), holott egy kis jóakarattal, kompromisszumkészséggel még most is megmenthetők lennének az épületek.
Érthetetlen, hogy ez ma Magyarországon a 21. században minden további nélkül megtehető.
Patthelyzet alakult ki; nem védhetjük meg értékeinket, mert ezzel akadályozzuk a nagyberuházást, a fejlődést!
A Szentendrei Skanzen képviselőjével felvettem a kapcsolatot, esetleg már hétfőn kijönnek egy bejárásra, talán valami elindul…
A polgármester úr nem fogadta el a lemondásom, kérte gondoljam át.
A mentési akciót, akár főépítészként, akár magánzóként, de folytatom.

Budapest-Vác, 2013. 02. 8-11.

Rainer Péter még mb. főépítész,
volt MÁVTI-s tervező

Korábbi cikkünk e témában