Ez is lehetne a Párizs külvárosában felépült Urban Collage lakóblokk mottója. (A 2010 Építészkongresszus egyik sztárjának újabb őrülete - a szerk.)

Az Urban Collage egy 114 lakásos szociális lakótömb Champigny-sur-Marne-ben. Tervezője arra a megállapításra jutott, hogy problémás lenne, ha az épület szemet gyönyörködtetőre sikeredne a kezei közül kikerülő új projekt. „Nem alkothatok csodásat, mert akkor a környezet rondának látszana, ezért úgy döntöttem, nagyon csúnyát hozok létre, ezáltal szebbnek tűnik majd a környezete.” - mondta Edouard François építész (Azt hiszem, sokan emlékszünk rá a 2010-es Építészkongresszusról: építészeti előadáson annyit nem szórakoztunk -  a szerk.). Így ollóztak össze mindenfélét a projektbe, szalagablakos modernista tömbházat a sorházak tetejére, majd néhány esetlegesen odaejtett magastetős családi házat annak is a tetejébe. Ezzel a tervező azt akarta elérni, hogy a meglévő városi kontextust tiszteletben tartva, annak megbontása nélkül jöjjön létre az új fejlesztés, mely alulról felfelé olvasandó idővonallal képezi le a településrészen fellelhető épületek jellemző példáit.

Mi mást mondhatnék erre? Csak így tovább, mindent bele!

Képek: Paul Raftery

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...