színkép | 2016.05.21
A Magyar Nemzeti Múzeum ötletpályázatot írt ki a Múzeumkertnek az intézmény rendeltetésével, az épület műemléki jellegével harmonizáló, de a Palota-negyed zöldfelület-igényét is magas színvonalon kiszolgáló, kulturáltabb, napközben látogatható intézményi közkert létrehozásának elősegítésére.

A pályázathoz új dokumentum került feltöltésre, mely innen  tölthető le!

A munka során elsődlegesen figyelembe kell venni a műemléki elvárások és szempontok betartását, megvalósítását, amely mindenekelőtt a történeti hűségre törekvő 19. századi kert úthálózatának és növénycsoportjainak kialakítására – a jelenlegi fa- és cserjeállomány ész- és szakszerű szelekciójával, a szükséges pótlásokkal –, valamint a szobrok, emlékművek, kerítés stb. megtartására, állagvédelmére vonatkozik. Gondoskodni kell a kerttel együtt élő kulturális közintézmény, a Magyar Nemzeti Múzeum fizikai kiszolgálásának biztosításáról is. A kiíró a 19. századi hangulat újrateremtése mellett ötleteket vár ahhoz is, hogy melyek a felmerülő mai társadalmi (egyéni és közösségi) használati igények, és azok hogyan illeszthetők bele harmonikusan a részben újraalkotandó történeti környezetbe.

Az Országos Széchényi Könyvtár lehetséges Pollack Mihály térre költözéséből adódóan a kiemelkedő jelentőségű kulturális intézmények között kiváló funkcionális és szellemi kapcsolatok kialakítása elsődleges cél, ezért az intézmények fizikai kapcsolatára és összefüggéseire vonatkozó javaslatokat, ötleteket is a pályaművekben megjeleníteni szükséges.

A pályaművek postára adásának határideje:
2016. július 18.

Az ötletpályázat díjazására fordítható összeg: 6.000.000,- Ft

(A pályázat jövőbeli kiírásáról novemberben már írtunk.)

Letölthető dokumentumok:

Pályázati kiírás

Teljes pályázati anyag


Forrás: MÉK

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások