hír Liget Budapest Magyar Zene Háza Sou Fujimoto Városliget

Nem találtak kivitelezőt a Magyar Zene Háza építéséhez


sebesp | 2017.03.30
A Magyar Zene Háza kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárás nem hozott eredményt, ezért a kiíró Városliget Zrt. tárgyalásos eljárásban folytatja a leendő kivitelező kiválasztását. A Liget Budapest projekt sem mentesül az építőipart érintő kihívások alól, nincs elég munkaerő, ami van, az pedig egyre drágább.

A Magyar Zene Háza megépítése az eredetileg tervezetthez képest később, ez év második felében kezdődhet majd – mondta el a Magyar Időknek Sághi Attila. A Városliget Zrt. műszaki igazgatója hozzátette: a tervezett összeget meghaladó ajánlatok miatt lett eredménytelen a közbeszerzési pályázat. A kivitelezésre öt hazai építőipari cég adott be pályázatot.

Az április-május fordulóján kezdődő tárgyalásos eljárásra az összes korábban ajánlatot benyújtó céget meghívjuk, komoly áralkuban bízunk – mondta el a szakember. Az organikus, természetbe simuló épületeiről ismert japán tervező, a világhírű Sou Fujimoto kiemelkedő minőségű épületet tervezett, magasra tette a mércét a kivitelezőknek is, akiknek például négyemeletnyi, azaz 12 méter magas egybefüggő üvegtáblákkal kell dolgozniuk majd a megvalósításkor. Sághi Attila leszögezte: az áralku folyamatában az ikonikus külső megjelenés, az akusztikai, biztonsági követelmények nem változhatnak. Az egyedi és rendkívül speciális, s ebből következően nagyon költséges technológiai kihívások mellett, mint minden jelenleg futó építőipari beruházást, a Liget projekt kivitelezőit is sújtja a munkaerőhiány, ami árfelhajtó tényező.

A Városliget Zrt. szerint az új Nemzeti Galéria építési engedélyének megszerzése a Petőfi Csarnok bontásának befejezéséig, júniusra várható. Jól halad a Néprajzi Múzeum új épületének kiviteli tervezése is, ott az építési munkák akár már a tervezettnél korábban, ez év őszén elkezdődhetnek. A nemzetközi tervpályázaton győztes magyar tervezői csapat dolgozik a terveken, a rendkívül látványos forma ellenére egyszerűbb, hagyományosabb, könnyebben kivitelezhető szerkezeti megoldásokat alkalmaznak – jegyezte meg a műszaki igazgató.

A Néprajzi Múzeum új épületével egy időben kezdődik meg a Dózsa György úttal párhuzamos, az Ötvenhatosok tere alatti mélygarázs kivitelezése és az 1952-ben elbontott Városligeti Színház szecessziós épületének újjáépítése is. Beszámolt arról is, hogy a zrt. felgyorsítja a parkfejlesztést. Például a Vakok kertje és a KRESZ-park a tervezetthez képest korábban készül el. A Liget park fórumon felvetett sok száz lakossági és civil ötletet is beépítik a kiviteli tervekbe. Jó hír, hogy a park szélére tervezett üzemeltetési épület elhagyásával további 1300 négyzetméterrel bővül a Városliget zöldfelülete.

A Kós Károly sétány autómentesítése ügyében is történt előrelépés. A szakmai felmérések, modellek alapján a Vágány utca irányába lehet majd a forgalom jelentős részét elvezetni, amihez a környékbeli csomópontokat átalakítják. Sá­ghi Attila szólt az LMP által indítandó, a zöldfelület további növelését célzó népszavazásról is.

A szakember szerint a Liget projekt megvalósítása révén a jelenlegi állapothoz képest jelentősen nőni fog a Városligetben a zöldfelület aránya, ezt a városligeti építési szabályzat már most is garantálja.


Forrás: Magyar Idők.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások