hír pályázat cikk népi építészet Népi Építészeti Program

Népi építészet: a huszonnegyedik órában vagyunk

Amit most nem mentünk meg, örökre az enyészeté lesz


szwekerle | 2019.07.04

Parasztházak, malmok, gazdasági épületek, útmenti keresztek: népi építészeti örökségünk jelentős, de folyamatosan pusztul. A Népi Építészeti Program keretében idén is 1,5 milliárd forint jut az ilyen emlékek állagmegóvására, felújítására.

Július 24-ig lehet támogatási kérelmet benyújtani az ez évi Népi Építészeti Programra: a keret, hasonlóan a 2018-as kiíráshoz, nem kevesebb, mint másfél milliárd forint, amelyet olyan magánszemélyek, önkormányzatok, szervezetek, gazdasági társaságok között osztanak szét, amelyek valamilyen országos vagy helyi védettségű népi építészeti épületet birtokolnak, és szükségük van anyagi segítségre akár a teljes, akár a részleges felújítás, vagy akár csak egy állagmegóvás megvalósításához. 

Az emberben nyilván felmerül egy-két kérdés. Másfél milliárd? Nem rengeteg az? Népi építészet? Az alatt pontosan mit értünk? És egyáltalán: mire való ez az egész?

A népi építészet, derül ki a Műemlékvédelem című folyóirat 2018. évi 1-2. számából, épített örökségünk legsérülékenyebb és meg nem újuló csoportja. Az idézett tanulmány szerzője, Jékely Berta kiemeli: ez az örökség az elmúlt évtizedekben jelentős veszteségeket szenvedett, a népi építészeti emlékek fogyatkozása drámai mértékű. Az etnográfus szerző ezt a következő adattal illusztrálja: a Népi Építészeti Program első, 2017-es meghirdetése előtti tizenöt évben a népi műemlékállomány 18 százalékának védettségét törölték, az elmúlt közel két évtizedben tehát ennek az épületállománynak közel hatoda, 2000 népi műemlék közül 350 elpusztult. Jelenleg a Magyarországon található mintegy 12 ezer műemlék közül 1650, vagyis az állomány 14 százaléka körüli a népi műemlék száma. 
Hogy a népi építészet miért különösen kitett a modern kor kihívásainak, és az átlagnál miért „pusztulékonyabb”, arra még visszatérünk, de előbb definiáljuk, mit illethetünk egyáltalán ezzel a szókapcsolattal! 

– Népi építészeti emléknek nevezzük a parasztság életformájából adódó, azt szolgáló, a XX. század közepéig egykori falvakban, falusi környezetben épült lakóházakat, gazdasági épületeket és a falusi közösségek építményeit (pl. csárda, tanítói lak, tűzoltószertár, szakrális kisemlék) – mondja Dr. Vukoszávlyev Zorán, a Népi Építészeti Program szakmai vezetője. – De ide tartozhat egy vízi- vagy szélmalom, egy műhely, egy présház, egy borospince, különféle műtárgyak – hidak, kutak –, haranglábak, útmenti fogadalmi keresztek, képoszlopok is.
A fenti épülettípusok jellemzője egyfelől, hogy az alkalmazott építőanyagok révén természetes, de sajnálatosan gyors állagromlásnak vannak kitéve, ráadásul nagyrészt gazdaságilag hátrányosabb helyzetben lévő térségek magántulajdonosait vagy kisközösségeit, önkormányzatait terheli a fenntartásuk. 

A hagyományos népi építészet meg nem újuló kulturális erőforrás: falvainkban a bekövetkezett radikális életmódváltozás és (mező)gazdasági szerkezetváltás miatt ilyen alkotás többé nem születik. A magyar táj hajdani építészeti kultúráját ma már jószerivel csak a védelem alatt álló épületek, kivételes esetekben épületegyüttesek, településrészek őrzik. Ezek legjavát képezik népi műemlékeink – olvassuk egy tájékoztató anyagban.
– Egy népi építészeti emlék jellegéből adódóan fokozottan sérülékeny: a hagyományos építőanyagok, a belőlük létrehozott szerkezetek folyamatos és szakszerű karbantartást igényelnek. Ennek elmaradása esetén egy-egy ilyen épület hamar romlásnak indulhat, és idővel visszafordíthatatlanul az enyészeté lesz – magyarázza Vukoszávlyev Zorán. – Ráadásul itt nemcsak az anyagok különlegesek, de azok a technikák, ismeretek is, amelyeket ezek felhasználása, karbantartása igényel. Mindez ugyanakkor megújítható, és fenntartható az odafigyeléssel, a természetes módon begyakorolható gondoskodással. 
A Népi Építészeti Program éppen ezért nemcsak egyfajta „kárcsökkentést” kíván végezni, folytatja az építész. Hármas célkitűzése van: amellett, hogy támogatják az ide sorolható épített emlékek fizikai állapotának fenntartását, szeretnék, ha a program segítene a népi műemlékek állapotfelmérésében, számbavételükben, értékeik feltárásában. Ezért támogatják az egyes épületek tudományos kutatását, a későbbi megújítást előkészítő, azt megalapozó dokumentációk elkészíttetését is. Harmadrészt pedig cél, hogy előmozdítsák a műemléki értéket képviselő népi építészeti emlékek megismerését, bemutatását, népszerűsítését. A támogatás hatására várhatóan fellendülő felújítási „piac” nem elhanyagolható közvetett hatásaként pedig bíznak abban, hogy átöröklődhet az az építészeti, anyagkezelési szaktudás is, amely a magyar vidéken még néhány évtizeddel ezelőtt is létezett és magától értetődő volt. Élnek még idős mesterek, akiktől az építőmesterség fogásai eltanulhatóak, de a fiatalok is – legyenek akár építészhallgatók, vagy a természetes építésmódok iránt általánosan érdeklődők – egyre többen fordulnak népi építészeti kultúránk öröksége felé. Nem véletlen, hogy a Sárkollektíva csoport által vezetett építőtáborok, vagy a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum ilyen jellegű építőhagyományőrző táborai megtelnek, de bizonyos szempontból ennek a hagyománynak, a kétkezi munkálkodásnak a kortárs megjelenéseként értelmezhető a Hello Wood alkotótábor aktivitása és a hazai építészképzésekben látható szolidaritásalapú, közösségcentrikus megmozdulások is.
Ugyanakkor nagyon lényeges egy értékszemléleti vonatkozást kiemelni: a program egyik erénye, hogy a honi népi építészeti műemlékvédelem legjobb hagyományait követve nem skanzenekben, hanem eredeti helyükön kívánja megőrizni a még köztünk lévő örökség elemeket. 

Apropó hagyományok: a magyarországi népi épített örökség állapota korántsem volt mindig ilyen aggasztó. Sőt. Bár a műemlékvédelem egyik legkésőbb kialakult területe a népi építészeti emlékek védelme – az úgynevezett grand art emlékekhez képest majd évszázados a lemaradása nemcsak az intézményes védelemben, de a kutatásban, megőrzésben, helyreállításban is –, hazánkban a második világháború utáni években az átfogó topográfiai kutatások eredményeire támaszkodva, egy törvényerejű rendeletnek köszönhetően megindult ebben az emlékkörben is a védetté nyilvánítások, műemlék-helyreállítások értékmegőrző folyamata, olvasható egy vonatkozó tanulmányban. A magyar népi műemlékvédelem gyakorlata rövid időn belül a világ élvonalába került, nemcsak jogszabályalkotásával, helyreállításaival, de – mint arra fentebb is utaltunk – alapvetően a helyben történő megőrzés felvállalásával is. (Európa más helyszínein sok esetben a stockholmi Skanzen példáját követve szabadtéri múzeumokba szállítva, múzeumi tárgyként maradtak fenn a paraszti építmények. Az a bemutatási módszer is fontos része a megismertetésnek persze, de e helyszíni megőrzésnek és értékközvetítésnek nagyobb közösségi hatása van.) 
A magyar műemlékvédelem abban is újat hozott, hogy kiemelt feladatként kezelte a népi műemlékek megőrzésében meglévő majd évszázados lemaradás felszámolását, és ehhez az állam egészen az ezredfordulóig anyagi eszközöket is biztosított. 
Ezután a 2010-es évek közepéig tartó lejtmenet következett, amely, mint cikkünk elején számokkal is jeleztük, drámai veszteségeket okozott népi építészeti örökségünkben. 

– Nem szeretem az ilyen hangzatos kifejezéseket, de ebben az esetben indokolt azt mondanunk, hogy a huszonnegyedik órában vagyunk – fogalmaz Vukoszávlyev Zorán. – Ami ebből a vészesen fogyatkozó örökségből elvész, az jórészt visszahozhatatlan. Nem lehet célunk hamis, újrateremtett tárgyak között élni, hanem a még jelenlévő értékek megújításában, arányos értékszemlélettel fenntarthatóan használatában kell érdekeltek legyünk: ezzel az egyéni emlékekkel és közösségi történetekkel élő örökségünk közös nemzeti érték maradhat, velünk, itt és ma.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások