hír Amine Ibnolmobarak Mekka terrorizmus zarándoklat

Párizs építészáldozata biztonságos mekkai zarándoklatról álmodott


sebesp | 2015.11.23
Három évvel ezelőtt egy fiatal muszlim építészhallgató Párizsban, az ENSA Paris-Malaquais Építészeti Iskolában éppen arról írta diplomamunkáját, hogyan kerülhető el egy olyan kaotikus és halálos tülekedés, mint amikor több mint kétezer embert tapostak halálra Mekkában. A múlt héten Párizsban őt is megölték.

"Biztonságos mekkai zarándoklat" volt a szakdolgozatának címe. Nagyon jól sikerült, így készítőjét a diploma után az intézmény oktatóként alkalmazta.

Terve nemcsak Mekkában, de bárhol működhet országtól, vallástól függetlenül, ahol már-már kezelhetetlen tömegben gyűlnek össze az emberek. A rossz hír az, hogy a fiatal építész halott. A párizsi vérfürdőben halt meg, alig két héttel azután, hogy a Les Beaux-Arts-ban, Párizsban bemutatták mekkai projektjét. A 28 éves Amine Ibnolmobarak nyáron nősült meg marokkói szülővárosában, Rabatban. A Carillon bár teraszán ültek együtt a feleségével, Mayával azon a péntek estén. A nő is három lövést kapott, életveszélyesen megsérült. Amine édesapja a temetésen azt mondta: egy gyönyörű álom fordult rettenetes rémálomba.

Volt professzora, Jean Attali szerint az építész “fiatal muszlim értelmiségi volt, aki a békés értékeket terjesztette. Egyenesen ámulatba ejtett minket csodás diplomamunkájával, amely nemcsak a hitét, de intelligenciáját és tudását is bizonyította.”

Egy gyerekkori barátja Idriss Benfara azt írta, jól emlékszik arra, amikor Amine az úszóedzései után együtt focizott velük a klubban. Úszóként egészen kiváló volt, a válogatott tagjaként egy sor nemzetközi versenyen képviselte Marokkót. Emberként pedig karizmatikus és jóképű: olyan, akit első látásra megszeretsz. A családja egyike volt a jól ismert mór famíliáknak, amelyek Spanyolországból menekültek Marokkóba, a 15. századi Reconquista idején. Amine az arab-spanyol-berber keveredés élő példája volt, arra emlékeztetve, milyen csodás lehetne az emberiség, ha béke, szeretet és együttműködés uralná.

Nem szabad elfelejteni, hogy nem csak Párizs és a világ gyászol most, hanem benne a muszlimok is. A halottak mellett az emberiesség elvesztését, a Közel-Kelet és Észak-Afrika eltérítését is. Meg a történtek után rájuk irányuló gyűlöletet – írja régi barátja a Your Middle East portálon.

Forrás: Globoport

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár

Tervlap
Archmaaik

Építési megoldások