A kerület címere
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében a 36.489 lélekszámú Pestszentlőrinc nagyközség 1936. január 1-jével megyei várossá alakult. Ebből az alkalomból a település vezetősége címert és zászlót fogadott el, amelyek 1949. végéig, tehát mindössze 14 évig voltak használatban. A zászló színei: vízszintesen, egyenlő arányban ultramarinkék és vörös sávok. A címer egyszerű, sablonos, kerektalpú pajzs volt, függőlegesen hasított és vízszintesen vágott, vagyis negyedelt osztással, egyik felében kék, a másikban vörös színezéssel. Ez a címerábrázolás azonban heraldikailag helytelen volt, mivel nem követte a címertanilag szabályos, sakktáblaszerű mázelosztást, továbbá a négy mezőben előforduló címeralakok – ma már részben túlhaladott – motívumkollekciója és azok ábrázolásának színvonala sem vált a címer előnyére.
Pestszentimre az 1930-as népszámlálás szerint 8145 lakosú község volt és Árpádházi Szent Imre herceg halálának 900. évfordulóján, 1931-ben vette föl ezt a nevet. A községnek nem volt címere. A Széky Endre Pestszentimre Történeti Társaság 1992-ben Pestszentimre címer-pályázatot hirdetett, melyre több változat érkezett be. Pestszentimre azonban nem önálló település, hanem a XVIII. kerület része, így nem lehet önálló címere, azaz a kiindulási helyzet közigazgatásilag és jogilag nem volt megalapozott. Szerző 1993-ban ilyen előzmények után kezdett hozzá a XVIII. kerület új címerének kidolgoztatásához, a két településrésznek megfelelően, két egyesített címerpajzson.
A történelmi települések régóta rendelkeznek városcímerekkel. Az egy településen lakók identitás-tudatához szorosan hozzátartozik, hogy szűkebb lakóhelyük, pátriájuk eszmeiségét valamely szimbolikus jel, jelvény, címer fejezze ki. Szerző ezért a fővárosi és országos levéltárban, valamint a fővárosi könyvtárban heraldikai kutatásokat folytatott. Ennek eredményeként sikerült feltárni a vázolt előzményeket. Szerző javaslatot tett Pestszentlőrinc címertervére. Pestszentimre címertervét a korábban már említett Társaság javasolta. A kerület címerét végül Kovács Vilmos grafikusművész készítette el, kinek a nevéhez több megye, város és község címerének kidolgozása fűződik. A XVIII. kerület új címerét – amit a Képző- és Iparművészeti Lektorátus zsűrije is jóváhagyott – a képviselő-testület egyéves előkészítő munka után, 1994-ben fogadta el.
Címerleírás és a szimbólumok értelmezése: két, egymásnak döntött, felső sarkaival érintkező pajzsból összetett címer, mindkettő azonos formájú szívpajzzsal. Az illeszkedő két pajzs kifejezi a két településrész szuverén egymás mellett élését, de ugyanakkor együvé tartozását is. A pajzsokon alkalmazott két alapszín követi Pestszentlőrinc eredeti címerében szereplő színeket, ezzel a hagyomány folytatója. A címeralakok: Pestszentlőrincnél az alsó, vörös mezőben a kerületrész kertvárosi jellegét hangsúlyozó, a régi címerből átmentett három tölgyfalevél két makkal az eredeti, de természetellenes – propellerformájú – levélállás legyezőszerűen természetessé alakításával. A felső, kék mezőben egy kiterjesztett szárnyú sas madár átvitt értelemben a kerület felemelkedését jelképezi, de egyidejűleg a kerület legjelentősebb objektumára, a Ferihegyi repülőtérre utalva, a szárnyalást, a repülést is szimbolizálja. Pestszentimre címeralakjai: a lombos fa, ill. a szőlőfürt, levél és kacs a kerületrész kertvárosi jellegét emeli ki. A további két mezőben szereplő Árpád-sávok Árpádházi Szent Imrére emlékeztetnek. A szívpajzsokban a névadó szentek attribútumaikkal megjelenítve láthatók. Lőrinc római diakónust 258-ban rostélyon megégették. Mártíromságának kínzó eszközét tartja kezében. Augusztus 10-i emlékünnepén rendezik meg évente a Lőrinci búcsút. Imre herceg országalapító Szent István királyunk és Boldog Gizella királyné fia. 1031. szeptember 2-án, Veszprém közelében hunyt el. Mint jövendő trónörököshöz, István király hozzá intézte az Intelmek könyvét. Imre szüzességi fogadalmat tett, amit a kezében tartott fehér liliom jelképez.
Pestszentlőrinc 1996-ban már az új kerületi címerrel ünnepelte várossá válásának 60., Pestszentimre pedig névfelvételének 65. évfordulóját.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékműve
A kerületi Önkormányzat 1996. júliusában pályázatot hirdetett az emlékműre Pestszentlőrincen, a Kossuth téren, a felavatást 1998. március 15-ére, a forradalom 150. évfordulójára időzítve. A felhívásra – mint kerületi főépítész – szerző is benyújtotta pályázatát, amely ugyan nem valósult meg, de tanulságai már részben hasznosultak és gondolatai továbbgyűrűzhetnek.
1848-ban, a forradalom lelkesedésében a márciusi ifjak a nép követelését 12 pontban foglalták össze Mit kíván a magyar nemzet? címmel. A közóhaj megismerésének mai módja a közvélemény-kutatás. Ezért szerző által összeállított kérdőívet kerületi iskolák diákjai és felnőtt állampolgárok töltöttek ki. A válaszok kiértékelésével megfogalmazható volt a demokratikus közakarat óhajtása, ami lényegében az emlékmű programját adta meg. Elhelyezése: az Üllői útról jól látható legyen. A Nemzeti dal elszavalását, a szabadságharc győztes csatáit örökítse meg. Nevezetes személyek: Kossuth, Petőfi és a honvédtábornokok. A legkifejezőbb jelképek: a Kossuth címer és a nemzetiszín zászló. Magas legyen, kőből, bronzból készüljön, a polgári haladást méltón reprezentálja. Koszorúzásra alkalmas, este kivilágítható, virágdíszes, rongálástól védett legyen. Ezek után a tervező feladata nem lehetett más, minthogy a közvélemény által megfogalmazott igényeket művészi formába öntse, az elemek rendszerezése, válogatása és kiegészítése révén.
A történeti kutatás szerint az 1849-es tavaszi hadjárat idején a Grassalkovich birtokhoz tartozó Pusztaszentlőrinc határában csak kisebb csatározások folytak. Ezt követően a helyszín tanulmányozása kimutatta, hogy a védett faállományú, szépen parkosított Kossuth téren már két emlékmű áll: az I. világháborús hősök emlékműve 1938-ból és a „Lány galambokkal” című kompozíció 1970-ből. Egy harmadik emlékmű tehát csak a rossz állapotban lévő Ifjúsági Park bontásával, annak helyén állítható fel, hogy egyrészt az Üllői út felől látható legyen, másrészt a meglévő két emlékműtől kellő távolságra kerüljön, végeredményben sem a romos épületek látványa, sem a meglévő emlékművek közelsége ne zavarja azt.
Az 1848-49-es magyar szabadságharc győztes csatáinak helyszínei
(A táblázat adatai Katona Tamás(†) történésszel egyeztetve.
Megjegyzések
1 Branyiszkó Szlovákia
2 Piski Románia
3 Nagyszeben - Sibiu Románia
4 Szenttamás Szerbia
5 Nagysalló - Tekovské Lužany Szlovákia
6 Kishegyes Szerbia
Az emlékmű leírása
Kör alakú halmon magasodik a faragott kemény mészkő tömbökből összerótt, robosztus, pilléralakú emlékoszlop, felső 3/4 részében kiemelkedő Kossuth címerrel. (Az 1848-as márciusi forradalom határkő a magyar történelemben, ezért leginkább egy monumentális mérföldkő jelképezheti.) A kő felülete rusztikus, a bányából kirepesztett, bárdolt vájatolással, a rongálások megnehezítésére. A nagyméretű 1848-49-es számok már messziről szembetűnnek, vasbetonból öntöttek, a zsaluformák gyalult lécezéssel készültek. A térplasztikai kompozíció egyben gyermekmászóka is. A dombnak az Üllői úttal ellentétes oldalát háttérként félköríves vasbeton fal zárja. A falon középen öntött bronz feliratok a magyar szabadságharc győztes csatáinak helyszíneit, 16 helységnevet örökítenek meg. A táblák elhelyezése a földrajzi elhelyezkedést követi a domborzati ábrázolás és az országhatárok feltüntetése nélkül. A kiterített hengerpalást függőleges szimmetriatengelyét a Duna eszmei vonala jelöli ki. A 16 helységből tíz a jelenlegi Magyarország területén található, 2 Szlovákiában (Felvidéken), 2 Romániában (Erdélyben) és 2 Kis Jugoszláviában (Délvidéken). – A 16 helység 19 csata színhelye volt, mert Vác és Komárom térségében többször is győztek a magyar honvédek. A helységneveket bal felől, nagy bronztáblán Petőfi Sándor gyújtóhangú költeményének, a Nemzeti dalnak a kezdő sora vezeti be: “Talpra magyar, hí a haza..." A bronztáblák betonmélyedésekbe süllyesztetten a rongálásoktól védettek. A fal két szélén, íves bronztáblák előtt a forradalom fáklyái lobognak. Az íves betonfal lábazata kellemes, déli pihenőhelynek is alkalmas. A kismamák innen vigyázhatják a mászókán bujkáló csemetéiket. A domb Üllői út felőli lejtőjén, középen egy márciusi kokárdát mintázó virágágyásban a nemzeti lobogó színei tűnnek föl. Az egynyári virágokat évszakonként cserélhetik a kertészek: tavasszal tulipánok, nyáron petúniák, ősszel őszirózsák viríthatnak. A zöld évelő borostyán lehet. A virágokkal való folyamatos gondoskodás szimbolikusan a hősök emlékének állandó ápolását fejezi ki. A győztes csaták helyszíneinek települései által készíttetett domborművek saját finanszírozásával az emlékmű költségei megoszlanak 16 másik város között, másrészt ez a gesztus kiváló alkalmat teremthet testvérvárosi kapcsolatok létesítésére, nem utolsó sorban az emlékmű az 1848-49-es szabadságharc emlékének méltó megörökítésén túlmenően a Kárpát medencében élő magyarság mai összefogását is hatásosan képviselhetné. A testvérvárosok delegációi – mind külföldről, mind belföldről – részt vehetnek az avatási ünnepségen, és évente a márciusi megemlékezéseken.
A pályázaton népes mezőny vett részt. Az Önkormányzat azonban nem talált megvalósításra alkalmas tervet. A résztvevők emléklapot kaptak. Ezt követően pedig újabb, meghívásos pályázatra került sor, amely már eredményes volt. Az emlékmű Pauer Gyula (1941-2012) szobrászművész tervei alapján készült el, és 1998. március 14-én avatták fel. Az emlékmű a főnézetre ferdén állított, impozáns méretű, csiszolt, fekete gránittömbből, minden posztamens nélkül, a talajszint korong alakú, világosszürke fehér kőburkolatán áll. Elülső oldalán az agg Kossuth esernyőre támaszkodó, kalapos, elmosódó kontúrú bronz alakja – mint turini remete – lép ki a kőfalból, hátoldalán Petőfi óriási méretre nagyított dagerrotípiája látható, a kőfelületre gravírozva. (Boros Géza, a zsűri egyik tagja ismertetése az emlékműről az Új Magyar Építőművészet 1998. évi 3. számában jelent meg.) Az elhelyezéshez – mint főépítész – szerző annyival járult hozzá, hogy a romos ifjúsági park épületeit javaslatára lebontották, és az emlékművet annak helyén állították fel. Az ország 3200 településén ezt megelőzően 82 db Kossuth szobor állt, a történelmi Magyarországon 107, Budapesten 9. Ez a szám 1998-ban Pestszentlőrincen, a Kossuth téren eggyel gyarapodott, kétségtelenül nem szokványos megkomponálásban. A március 15-i koszorúzások alkalmából szerző abban reménykedik, hogy gondolata a történelmi megemlékezésen felül a kárpát-medencei magyarság összefogását jelképező emlékműben egyszer mégis csak realizálódhat.
A Kapocs utcai iskola jelkép-pályázata
A Pestszentimrén található iskola eszmeiségét a kapocs szó többrétű, gazdag jelentéstartalmában hordozza. Etimologizálva, értelmezve a szó jelentését, lehet tárgyi vagy fogalmi. Instrumentálisan a kapocs valami dolog két vagy több részének összekapcsolására szolgáló, egy darabból való, vagy egymásba illeszkedő elemekből álló eszköz, pl. ácskapocs, gemkapocs, ruhakapocs, tűzőkapocs, de ide érthetünk egy lánc-szemet is. Fogalmilag érzelmi kapcsolatot fejez ki, mint. pl. a segítőkészséget, együttműködést szimbolizáló, egymásba kulcsolódó kezek. Pestszentimre címerpajzsán látható szőlőfürt, levél és kacs, s ennek kapcsolódása a szőlőkaróhoz a tanítás és tudás jelkép-párjaként a kapocs organikus értelmezése lehet. Grafikus megjelenése a matematikában és irodalomban használatos kapcsos zárójel.
A pályázatra szerző számos variációt nyújtott be, melyek közül a kapcsos zárójel motívumból alakított mesei hétszínvirág változatot – mint legkifejezőbbet – díjazta a zsűri.
Hat év főépítészi működésének története pár oldalba nem sűríthető bele, ezért néhány érdekesebb téma kiragadásával és azok rövid elemzésével szerző csak érzékeltetni szerette volna, hogy a főépítész tulajdonképpen nem is építészi tevékenységet végez, hanem valójában komplex szemléletű városgazdai funkciót tölt be a település életében: részben történész és heraldikus, részben városrendező, részben a közterek és a kerület arculatával, részben a gyermekek lelkivilágával érzékenyen foglalkozó művész, de legfőként a települését szerető és azért sokoldalúan tevékenykedő szakember, végeredményben mégis igazi építész kell legyen, ugyanakkor körültekintő diplomata is, hogy szép és hasznos elképzeléseit a testületi döntések politikai csatározásaiban keresztül tudja vinni és azok eljussanak a megvalósulás stádiumába. Szerző egyrészt örül a fentebb bemutatott eredményeknek, másrészt megkönnyebbülve veszi tudomásul, hogy főépítészi gondjai azóta más vállát terhelik.
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére
