hír épületek tervek cikk Palais Lumiere Pierre Cardin Velence

Pierre Cardin felhőkarcolót rajzol Velence sziluettjébe

Magasba törő tervek Velencében I.


sebesp | 2012.08.06
Pierre Cardin építész. Talán ez az állítás sokak számára meglepő, de így igaz, és most arra készül, hogy közel hetven év kihagyás után most be is bizonyítsa.

A divattervezőként világhírnevet szerzett Pierre Cardin 1922-ben született a venetói San Biagio di Callalta-ban. 1945-ben Párizsba költözött, ahol első éveiben építészetet tanult, igaz már ekkor egy divatműhelyben is tevékenykedett. Alkotói pályájának csúcsaként tekint arra a 60 emelet magas felhőkarcolóra, amelyet Velence óvárosának közvetlen szomszédságában szándékozik megépíteni. Az elképzelés komoly, a történelmi városmagtól északra fekvő területen egy új városnegyed kibontakozását megalapozó terveket néhány hónapja már jóvá is hagyták.

Cardin és építész unokaöccse Rodrigo Basilicati elképzelései szerint az egykori ipari területen felépítendő 244 méter magasba törő, 30.000 négyzetméter alapterülete Palais Lumière (Fénypalota) elsődlegesen kreatív központ lenne, helyet adva divattervezőknek, dizájnereknek és más kreatív iparágak képviselőinek, irodák, kiállítóterek inkubátor műhelyek formájában. A néhány szintenként korongokkal összekötött három épületszárny szállodát, éttermeket, medencéket, mozit, sőt kórházat és természetesen tetején heliportot is magába foglalna.

Cardin kiemelten kezeli a benntartózkodók biztonságát, az épület könnyű kiüríthetőségét, ezért összesen 72 mágneses mezőben lebegtetett lift viszi majd az utasokat a megkívánt magasságba a teremgarázsoktól akár a tetőteraszokig. A tizenhatodikra tervezett 1600 férőhelyes mozi centrum például 5 perc alatt kiüríthető lesz, míg a 225 méteren lévő panorámaterasz és étterem 650 vendége egyetlen perc alatt feljuthat céljához.

Míg Luca Zaia a Velencei Régió kormányzója rendkívüli lelkesedéssel nyilatkozott a tervekről, mások aggodalmaknak adnak hangot a fejlesztési elképzelésekkel szemben. Zaia szerint a Palais Lumière Velence Eiffel Tornya lehet, és Cardint a Firenzét patronáló Mediciekhez hasonlítja. Az ellenzők szerint az UNESCO Világörökség listáján lévő város sziluettje gyökeresen megváltozna, egyenesen romba dőlne, ha terv megvalósulna, a közeli San Marco repülőtér üzemeltetői pedig navigálási nehézségektől tartanak.

A híres divattervezőt nem tántorítják vissza az ellenvetések, szeptemberben el akarja kezdeni az építkezést.

Képek: palaislumiere.eu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások