Huszonharmadik alkalommal épült meg Londonban egy ideiglenes építmény, melyet szakmáját elismerést érdemlő módon gyakorló, de Nagy-Britanniában megépült munkával még nem rendelkező építészek tervezhetnek egy kuratórium választása alapján. Egy egyedi, az építész hitvallását kifejező alkotás nemcsak az alkotó számára jelent bemutatkozási lehetőséget, hanem a város polgárainak is alkalmat teremt közelről szemügyre venni, megérteni egy kortárs épületet mondanivalóját, értékeit, fontosságát.
Minsuk Cho az első, aki többet kívánt létrehozni, mint egyetlen találkozási pontot. Térkompozíciója öt, csillag alakzatban elhelyezett elemből épül fel. Legmarkánsabb az ékszerűen magasba mutató, narancssárga hálóval átszőtt mászótorony.
Mellé csatlakozik a teaháznak nevezett kis kávézó, az Olvasatlan Könyvek Könyvtára, amelyet Heman Chong művész és Renée Stall levéltáros állított össze. Vele szemben található egy zenepavilon, ahol Jang Young-Gyu zenész és zeneszerző hanginstallációja hallható. Utóbbi kettő a rendezvényteret fogja közre, ahol előadásokat tartanak, illetve a ciklámen színű ablakokkal áttetszővé tett oldalfalaiba integrált padok spontán találkozások, beszélgetések színtere.
Mindezek háromszögekből és trapézokból álló csillag alakú konfigurációban helyezkednek el egy nyitott központi kör körül. Az építész megfogalmazása szerint „egy általános narratíva helyett a választások terét hozta létre, ahol lehet improvizálni, szabadon válogatni az élmény-ajánlatok között". Különböző apró ötleteket, "villámtréfákat" dobott be, ezekből próbált egységet képezni.
Minsuk Cho munkáinak közös vonása egy meglehetősen általános vágy, hogy olyan városokban teremtsen helyeket, ahol találkozhatnak az emberek, amelyek léptéke és építészeti monotóniája a hagyományos urbanizmus ellehetetlenítésével fenyeget. A pavilont tehát gyülekezőhelynek, különböző felhasználású minifalunak szánta. A tervezés egyben a környezettel való összekapcsolódásról is szól, felhívja a figyelmet a körülötte lévő parkra és az 1930-as évekbeli Wren stílusú egykori teaházra, amely a Serpentine Gallery állandó otthona. A kapcsolatokat változó tetőhajlásszögekben, illetve a fák keretezésén keresztül alakítja ki a pavilon. A rendezvénytér, a végén nyitott fészer közel fordul a régi homlokzata felé, szoros kapcsolatot létesítve a benne lévő kiállítóteremmel.
A pavilon szórakoztató, játékos, centrifugális-centripetális hely lett kontrasztokkal és meglepetésekkel. Kívül és belül is fellelhetünk elgondolkodtató kétértelműségeket: a rendezvénytér sötét, ugyanakkor végein és az alapja mentén nyitott. A dizájn karakteres, mégis elfogadja, hogy ideiglenes épület, szemmel láthatóan nem az örökkévalóságnak készült.
Kétségtelenül populista, mégis hatásos gondolatnak bizonyult az alkotó által Play Tower-nek nevezett mászóka beillesztése a programba, mely a legifjabb generációt is a 2024-es Serpentine Pavilion helyszínére csábította, ezzel zsongást hozva a más években többnyire csendesebb pavilonéletbe. A különböző funkcionális egységek ugyanakkor nem képeznek szerves egészet, nem kommunikálnak egymással, ahogy az őket birtokba vevő csoportok sem, így a pavilon, mint találkozási pont, a társasági kapcsolatok bölcsője veszített erejéből Minsuk Cho munkájában a korábbi évekhez képest.
A pavilon október 27-éig ingyenesen látogatható a londony Hyde Parkban.
Képek: Sebes Péter
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére