hír

Szabad a katt, de nem mindenütt!

sebesp | 2015.05.11
Eljárás indult egy fényképező osztrák építész ellen Abu-Dzabiban

Az osztrák állampolgár az ország fővárosában, Abu-Dzabiban készítette a fényképet. A Kurier beszámolója szerint ezt követően egy géppisztolyos, egyenruhás férfi lépett oda hozzá, elvette a fényképezőgépét és az útlevelét is.

A lap állítása szerint az építész "nem szándékosan" fotózta éppen azt az épületet.

Három napi vizsgálati fogság után a férfi újra szabadlábon van, az országot azonban nem hagyhatja el.

A vád szabálysértés, kémkedés vagy akár terrorizmus gyanúja is lehet.

Martin Weiss, az osztrák külügyminisztérium szóvivője megerősítette a történteket az APA osztrák hírügynökségnek, és hozzátette: néhány országban a nagykövetség épületének fotózása már terrorcselekmény előkészítésének számít, ami hosszú börtönbüntetést vonhat maga után. A szóvivő szerint leginkább turistákkal esik meg, hogy tiltott épületet fotóznak, mivel nem értik vagy éppen nem látják meg a figyelmeztető kiírást.

A külügyminisztérium tájékoztatása szerint a férfi már kapcsolatban van az osztrák konzulátussal, van osztrák jogi képviselője, azonban azt még nem lehet tudni, hogy ügye mennyi ideig húzódik.

Az osztrák illetékes hatóság azt tanácsolja a hasonló helyzetbe került turistáknak, hogy a fotót azonnal töröljék le a gépükről. Ugyanezt tette az osztrák építész is, azonban mivel leginkább épületekről készült fotók voltak gépének memóriakártyáján, még gyanúsabb lett a hatóságoknak.

Forrás: www.hirado.hu

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...