hír Magyar Mérnöki Kamara Hajnóczi Péter kamarai gazdálkodás

Szabálytalanságokat tárt fel a számvevőszék a mérnöki és az építész kamaráknál


sebesp | 2020.08.16

Nem működött szabályszerűen a Magyar Mérnöki Kamara, valamint a Magyar Építész Kamara 2015-2018. között – állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a két köztestület külön-külön végzett ellenőrzése során. Határidőre, maradéktalanul teljesítik az ajánlásában foglaltakat – jelezte máris a Magyar Építész Kamara elnöke.

A számvevőszék az MTI-hez eljuttatott közleményében ismerteti: a Magyar Mérnöki Kamara nem tett eleget a jogszabályi előírások szerinti beszámoló készítési kötelezettségének, ezzel pedig nem biztosította a gazdálkodás átláthatóságát.

Kiemelték, hogy a mérnöki területi kamarák számviteli politikával és számlarenddel nem rendelkeztek, a területi szervezeteknél a tagdíjkövetelések nyilvántartása a 2015-2018. közötti időszakban nem volt szabályszerű, és nem intézkedtek az egy évet meghaladó tagdíjak beszedéséről.

A számvevőszék közölte, hogy az engedélyezéshez kötött tevékenység folytatásának feltételeként előírt kamarai tagságot igazoló névjegyzék nem volt megbízható, ezáltal a jogszabályi jogosultságnak megfelelő mérnöki feladatellátás nem igazolt.

A mérnöki területi kamaráknál a költségvetési támogatás felhasználásának nyilvántartása nem volt szabályszerű, nem vezettek a felhasználásról elkülönített nyilvántartást - állapította meg az Állami Számvevőszék.

Az építész területi kamarák sem gondoskodtak a tagdíjak szabályszerű nyilvántartásáról, a tagdíjkövetelések folyamatos nyilvántartása nem volt biztosított. Mindennek következtében a szakmagyakorlást végző kamarai tagok nyilvántartása nem volt megbízható, így nem bizonyított az építészeti tevékenységet végzők jogszabályi előírásnak megfelelő működése - írja az Állami Számvevőszék.

Az építész kamaránál a költségvetési támogatások nyilvántartása és a támogató felé történő elszámolás szabályszerű volt.

Az Állami Számvevőszék a Magyar Mérnöki Kamara országos szervezete elnökének, valamint területi szervezetei elnökeinek összesen 30, míg a Magyar Építész Kamara országos szervezete elnökének, valamint területi szervezetei elnökeinek összesen 22 javaslatot fogalmazott meg, amelyek alapján a címzetteknek 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.

A csütörtökön közzétett hírre reagálva Hajnóczi Péter szombaton emlékeztetett: az ÁSZ csütörtökön nyilvánosságra hozott ellenőrzésében a Számvevőszék a Magyar Építész Kamara országos szervezete elnökének, valamint területi szervezetei elnökeinek összesen 22 javaslatot fogalmazott meg, amelyek alapján a címzetteknek 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.

Ez az elnök szerint a 19 megyei és az országos kamarát tekintve átlagosan 1,1 ajánlást jelent kamaránként. Hozzátette: három kamara működését a vizsgálat teljesen hibátlannak minősítette. Rámutatott: az ÁSZ ellenőrzése azt is megállapította, hogy a Magyar Építész Kamara országos kamarája a szervezeti működési kereteit a jogszabályi előírások szerint kialakította, valamint a költségvetési támogatások nyilvántartása és a támogató felé történő elszámolás szabályszerű volt.     

Az építész kamarák 1996-ban történt megalakulásuk óta a taggyűlések vagy a küldöttgyűlések által jóváhagyott éves költségvetési terveik szerint működnek, a gazdálkodásról szóló éves beszámolókat a taggyűlések vagy a küldöttgyűlések hagyják jóvá. Ezek a kamarai honlapokon megtekinthetőek, így a gazdálkodásuk és működésük átlátható és megfelel a velük szemben támasztott követelményeknek.     

Az ÁSZ csütörtökön közzétett, a mérnöki és az építész kamarákat vizsgáló ellenőrzésében szabálytalannak találta azt, hogy az építész területi kamarák nem gondoskodtak a tagdíjak szabályszerű nyilvántartásáról, a tagdíjkövetelések folyamatos nyilvántartása nem volt biztosított. Mindennek következtében a szakmagyakorlást végző kamarai tagok nyilvántartása nem volt megbízható, így nem bizonyított az építészeti tevékenységet végzők jogszabályi előírásnak megfelelő működése.

(MTI)

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár






Építési megoldások