Vasúti indóház és luxusszálloda

Az építészeti örökség megtartása mellett a kortárs, fenntartható megoldások központi elemei ezeknek a beruházásoknak. Milyen új funkciókkal bővülhetnek ma a több mint száz éves épületek, és milyen új szerepet tölthetnek be a városok központjában? Műemlék-felújítási körképünkből kiderül.

Az elmúlt évtizedekben számos hazai műemléket újítottak fel, és a közeljövőben országszerte még intenzívebb rekonstrukciós munkálatok kezdődhetnek. A projektek során kiemelt figyelmet fordítanak a minőségi és tartós anyaghasználatra, illetve a különböző funkciók harmonikus integrálására. Részletes válogatást mutat be a Műcsarnok II. Építészeti Nemzeti Szalon kiállítása a legfrissebb rekonstrukciós munkákból, ahol a 19. századi vasútállomások megújítása izgalmas színfolt a változatos funkciójú épületek között is. „A Keresztmetszet 2014-2019 kiállításrész 124 épületét funkció szerint, három teremre beosztva csoportosítottuk. A munkák szempontjából mindig a felújítás építészeti minősége volt a mérce, így fontosnak tartottuk beválogatni a 19. századi vasútállomások műemléki rekonstrukcióját, amelyek egy országos, középtávú program részei és nem mellesleg Pfaff Ferenc életművének kiemelkedő példái” – emelte ki Szegő György DLA, a Műcsarnok művészeti vezetője, az Építészeti Szalon kiállítás főkurátora.

Századfordulós vasútállomások

Gyakran nevezik a „vasút századának” is az 1800-as évek második felét, ugyanis a vasút- és a pályaudvarok építése ekkor élte virágkorát. A korszak első vasútállomásait – vagy más néven indóházait – még Bécsben tervezték, majd a MÁV 1869-es megalakulását követően hazai építészek kezdtek dolgozni az impozáns vasúti épületek kialakításán. Számos vasútállomás – köztük a Nemzeti Szalon válogatásában bemutatott kaposvári épület – tervezése és kivitelezése a MÁV egykori főépítészéhez, Pfaff Ferenchez köthető, aki az 1880-as évek végétől 20 nagyállomás és több kisebb állomás tervezését, illetve kivitelezését végezte.  

A korszak elején épült pályaudvarok egyik emblematikus példája, a békéscsabai indóház, amelynek rekonstrukciója is szerepel a Műcsarnok kiállításán. Az állomás és épülete az alföldi Tiszavidéki Vasút 1857-60 között épült vonalának része, amelyet később többször bővítettek. Az első és második világháború pusztítása következtében súlyosan megsérült, később a régi és az új felvételi épületet felújították és összeépítették. Eltűnt a homlokzat minden díszítő eleme, és a huszadik század második felében lapostetőssé alakították.

Békéscsaba régi felvételi épületét, a romantikus stílusban épült indóházat 2013 és 2016 között a Paulinyi-Reith & Partners építésziroda tervei alapján újították fel. A korszerűsítéssel lehetőség nyílt az eredeti megjelenés helyreállítására. A felújítás során az épületbe üzemeltetési, irodai és öltöző helyiségek mellett oktatási funkció is került. A 2017-ben Építőipari Nívódíjjal kitüntetett épület helyreállítása során, mind a régi indóház (vezető építész: B. Terbe Erzsébet, P-R&P), mind az új felvételi épület (vezető építész: Bánszky Szabolcs, Mata-Dór Architektúra Kft.) munkálatai során kiemelt figyelmet szenteltek a vasútállomás műemléki értékeinek megóvására, miközben a 19. századi épületet sikeresen integrálták a mai kor igényeinek megfelelően.

A békéscsabai indóházzal egy időben, 1860-ban adták át a salzburgi vasútállomás első épületét is, ami akkoriban Európa nemzetközi vasúthálózatával és az osztrák-magyar belföldi hálózattal kötötte össze Salzburgot és Bécset. 1944-45 között az állomás egy része a bombázások következtében megsemmisült, és a mai napig is rejtőznek fel nem robbant bombák az újjáépített terek alatt. A Kaddawittfeld architektur tervei alapján 2009-ben kezdődött meg az állomás teljes épületállományának rekonstrukciója és bővítése. A korábbi csonkavágányok megszűntek, helyükre átmenő vágányok kerültek, illetve a peronok fölé egy acélvázas csarnok épült. A 2013-ban átadott régi és új épületegyüttes nemcsak összeköti az állomás különböző szintjeit és funkcióit, hanem Salzburg két városrésze közötti kapcsolatot is erősíti.

Art Deco épületek Budapesten és Berlinben

Izgalmas építészeti megoldásokat rejt az Erzsébet téren álló műemlék épület, amely jelenleg The Ritz-Carlton Budapest Hotelként működik. A premodern stílusban, Tőry Emil és Pogány Móric építészek tervei alapján 1914-18 között épített palota eredetileg az Adriai Biztosító Társulat székháza volt. Az épület a II. világháborúban kiégett és a homlokzata is súlyosan megrongálódott. Az ötvenes évek elején felújították, amely lényegében teljes átépítést jelentett. A huszadik század második felében a Budapesti Rendőr Főkapitányság székhelyeként funkcionált.

1998-ban a P-R&P tervei alapján elkezdődtek a felújítási munkálatok, amelyek keretében a teljes belső szerkezet újraépítették a homlokzat és az eredeti előcsarnok megtartásával. Az eredeti art deco homlokzat kőelemeit magas minőségben javították ki, illetve az eredeti reliefek, szobrok rekonstrukciójával és pótlásával egészültek ki. A felújítást követően egy négycsillagos szálloda nyílt meg az épületben Le Méridien néven. Ezt követően több kisebb részleges belső felújítás történt, majd 2016-ban a The Ritz-Carlton Budapest Hotelként újult meg az épület, ami a mai kor luxusszállodáinak igényeihez igazodott. A rekonstrukciós terveket a luxus hotelek enteriőrjeire specializálódott G.A. Design belsőépítészeivel közösen alakították ki a Paulinyi-Reith & Partners szakemberei Fábián László építész vezetésével.

A The Ritz-Carlton szállodalánc berlini helyszíne alig egy hónapja újult meg – hasonlóan a budapesti volt Adriai Biztosító Társulat székházához – egy 20. század elején tervezett épületben. A 40 millió eurós rekonstrukciós beruházás, a Potsdamer Platz-on található art deco stílusú épületben, a német főváros 1920-as éveit idézi – luxus környezetben találjuk az ikonikus évtized művészeti és kreatív atmoszféráját. A budapesti hotelhez hasonlóan, a berlini szálloda belső tereit is a G.A. Design belsőépítészei tervezték, ahol a 20. század irodalmi szalonjai, a város filmművészeti öröksége és a Potsdamer Platz történelmi hagyatéka is megjelenik.

(sajtóanyag)