sebesp | 2015.02.28
A világ legmagasabb, 84 méteres fa magasháza épülhet meg az osztrák főváros Seestadt Aspern nevű városrészében

Az építkezés 2016 tavaszán kezdődhet, és a tervek szerint 2 évig tart majd. Az elkészült fatorony 24 emeletén étterem, szálloda, lakások, irodák, wellness és egészségmegőrző létesítmények kaphatnak helyet.

A HoHo nevű projekt – a német Holz, azaz fa és hoch, azaz magas szavakból – mintegy 65 millió euróból, azaz csaknem 20 milliárd forintból valósulhat meg – mondta el Caroline Palfy, a Kerbler csoport projektfejlesztője egy szerdai sajtótájékoztatón.

A Seestadt nevű metróállomás mellett felépülő, 25 ezer négyzetméter összterületű faház háromnegyede lesz valóban fából, ezzel egy hasonló méretű acélbeton toronyházhoz képest 2800 tonna szén-dioxiddal egyenértékű károsanyag-kibocsátást spórolnak meg – hangsúlyozták az építők, akik kitértek a faépületeknél kritikus tűzvédelem kérdéseire is: ezt a veszélyt automatikus oltóberendezésekkel és a tűzvédelmi blokkokkal kezelnék.

A háznak helyet adó Seestadt Aspern maga is egy épülőben lévő városrésze Bécsnek, az átfogó fejlesztés pillanatnyilag Európa egyik legnagyobb városfejlesztési projektjének számít. Húsz év alatt egy új városrész születik, ahol több mint 20 ezer ember élhet és dolgozhat. A projekt első szakasza a tervek szerint 2017-ben zárul le, és további kettő követi.

A közel 19.500 m2-es épület építészeti terveit az Architekturbüro Rüdiger Lainer + Partner ZT GmbH, a mérnöki munkarészeket – beleértve a tartószerkezeteket, épületfizikát és épületgépészetet – a RWT+ZT készíti el.

Forrás: MTI / www.holzbauaustria.at

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások