„Boldog – szomorú dal”

A SOLANOVA projektről rengeteget hallhattunk, olvashattunk egy időben, manapság azonban semmit sem hallani róla, pedig az utóélete is érdekes és tanulságos. A minap Dunaújvárosban jártam és természetesen nem bírtam megállni, hogy meg ne látogassam a Béke lakótelepet, azon belül is a híres SOLANOVA házat. Hiszen pár éve ezzel a „szenzációval” volt tele a sajtó, vajon sikerül-e a német és magyar kollégáknak egy igencsak lepukkant panelházból passzívházat „varázsolni”. Az átépítés fotói bejárták a médiát és Sinkovics Béla, a lakótelep ingatlanjait kezelő Intercisa Lakásszövetkezet elnöke, illetve Kanik Istvánné Piroska közös képviselő egy perc alatt híresek lettek. Őket kerestem meg tehát, meséljenek nekem a házról, illetve az átépítés utóéletéről, arról, hogy a lakók hogyan érzik magukat és vajon a rezsijük mennyivel lett kisebb.

„Béke I.”
„A történetet kezdjük az elején!” – kéri Sinkovics Béla, az Intercisa Lakásszövetkezet elnöke. „Ahol most vagyunk, az Dunaújváros Béke I. nevű városrésze, amely a hetvenes évek közepén épült, helyben készült panelből, házgyári technológiával. Maga a SOLANOVA ház az egyik legkisebb: hét emeletén 42 lakás található, szintenként tehát három. A városrész nem büszkélkedhet túl nagy múlttal: annak idején a Vasmű fiatal dolgozói számára építették, akik többnyire egyszerű és kispénzű emberek voltak, és zömében ma is ők lakják a környéket. Érdekes adat, hogy a Piroska által kezelt lépcsőházban alig cserélődtek a lakók, kevesebb mint az egyharmaduk költözött csak el innen ez alatt a közel negyven év alatt. Pedig a kilencvenes évek végére már nagyon rossz műszaki állapotban voltak ezek a házak, szükségessé vált a lakótelep teljes rekonstrukciója. Az első házakat 2000-ben kezdtük felújítani, amikor az első energetikai pályázat kiírásra került. Dunaújvárosban egyébként már a nyolcvanas- kilencvenes években is volt egy ilyen irányú kezdeményezés: még jóval a pályázatok kiírása előtt jött létre a Sziget Alapítvány, amely társasházak energetikai korszerűsítését tűzte ki célul. A pénz nagyon kevés volt, mintegy negyvenmillió forint éves szinten, de elég sok kis munkát meg lehetett csinálni ebből.”

Miért éppen a SOLANOVA?
A Sziget Alapítvány titkára, az azóta elhunyt Keve A. Miklós jó barátságban állt Zöld András professzorral, a Műszaki Egyetem gépészmérnöki tanszékének tanárával, így az egyetem őt kereste meg, hogy egy uniós program keretében passzívházzá alakítanának egy panelházat. A Műegyetem és a Kassel-i egyetem ugyanis már régóta kapcsolatban állt egymással passzívház ügyben; Kassel-ben évek óta kísérleteztek hasonló felújításokkal, kisebb, három-négylakásos társasházakat alakítottak át passzívházzá. Ekkora nagy épületet, pláne panelból azonban még soha. A feltétel az volt, hogy a házon semmiféle korszerűsítés nem történhetett. Németországban ilyet nem találtak, a választás így esett végül Magyarországra, azon belül is Dunaújvárosra, azon belül is a Lajos király krt. 10-12-re. A többi esélyes ház ugyanis hatvan lakásos, ez csak 42, a felújítás így olcsóbbnak ígérkezett, illetve további feltétel volt, hogy a ház homlokzata nem lehetett tagolt, nem lehettek rajta erkélyek, loggiák.

„A pályázatot 2002-ben írták ki, de a kifizetésre és így az építkezés megkezdésére a közbeszerzési eljárás lassúsága miatt csak 2005-ben került sor.” – meséli Kanik Istvánné Piroska, a 10-es lépcsőház közös képviselője. „A lakók önrésze 12,5 millió forint volt (a ház teljes felújítási költsége mintegy 200 millió), amit arányosan, minden egyes lakónak vállalni kellett; a lakásszövetkezet fórumokat szervezett Zöld professzorral, ahol ismertették a kísérlet várható eredményét és azt, hogy ez mennyivel fogja a rezsinket csökkenteni. Természetesen féltünk, de végül mindenki rámondta az áment.”

Tervezés, szervezés, építés
Két évvel az építkezés kezdete előtt el kellett kezdeni a ház monitorozását, ami feladat Piroskára hárult. Mérte a lakások víz- és villamosenergia-fogyasztását, belső hőmérsékletét és a falak hőmérsékletét, valamint a lakások páratartalmát, mint ahogy a lépcsőház energiafogyasztását és a külső hőmérsékletet és szélsebességet is. Ez rengeteg munkát és még több adatot jelentett. Ezeket továbbították az egyetem munkatársainak, akik az adatok feldolgozásával kezdték a tervezést. „Szinte már el sem hittük, hogy valaha is megvalósul az építkezés.” – meséli Piroska. „Igazából akkor kezdtünk újra hinni, amikor az In.....rm kamionja megállt a ház előtt és meghozta az ablakokat.” Az építkezés hatalmas kosszal, zajjal és tortúrával járt: 360 db 15 cm átmérőjű lyukat kellett a panelokba fúrni vizes fúróval a hővisszanyerős szellőző berendezés beépítéséhez, de a vizes blokkokat és a konyhákat is „szétverték”, így sokan a lépcsőházba „költöztek ki”. A falak rekonstrukciója az ablakcserét követő fugázással, tömítéssel kezdődött, ami után Blower-door tesztet végeztek. Egy lakásban egyszerre három csapat dolgozott: az ablakosok, a gépészek és a vízvezeték-szerelők, így a munka rendkívül gyorsan haladt, 2005 áprilistól októberig tartott. A legkomolyabb építkezés a tetőn zajlott, ahol egészen a csillárokig bontottak vissza, a rengeteg sittet hatalmas csúszdákon juttatták le a földre. A szemétledobó és a régi szellőző természetesen megszűnt, ezek helyén kamrák lettek.

Kompromisszumok
A BME és a Kassel-i egyetem professzorai közösen ültek le tervezni, a cél a passzívház- szint, vagyis a kevesebb mint 15 kW/m²/év primerenergia-fogyasztás elérése volt. A tervben minden lakásban önálló rekuperátor, a házban önálló hőközpont, passzívház- minősített nyílászárók, a fűtésrendszer teljes cseréje, napkollektoros HMV-előállítás, a homlokzatok és a pinceszint hőszigetelése, valamint a tetőfödém felújítása, szigetelése szerepelt, extenzív zöldtető kialakításával. Azzal azonban nem számoltak, hogy a pályázati pénz nem lesz elég, más anyagi forrás pedig nem áll rendelkezésre. Így aztán jöttek a kompromisszumok. A tervek szerint a falakra 20 cm XPS hőszigetelés került volna, végül 16 cm lett (a pincefödérmre 10 cm került); az önálló hőközpontot nem sikerült megvalósítani, így bár sokkal olcsóbb rezsivel, de maradtak a távfűtésen. Egyedül a HMV-ellátást sikerült önállósítani, erről a ház hátsó homlokzatán, a bejárat fölött elhelyezett napkollektorok gondoskodnak.

Amiben viszont nem volt kompromisszum: mindenhová 08-as U-értékű, háromrétegű ablakok kerültek, minden lakásba 90 százalékos hatásfokú P...l hővisszanyerős szellőztető berendezést szereltek; a tetőn 30 cm járható XPS hőszigetelés és extenzív zöldtető került kialakításra. (Utóbbi a lakók igényeit tükrözi, akik egy előzetes felmérés alapján arra az álláspontra jutottak, hogy az amúgy fákban, zöld terekben igencsak gazdag környéken túl kevés a zöld.)

Az eredmények és az „eredmények”
A kompromisszumok miatt végül is nem sikerült a passzívház-szintet teljesíteni, bár a ház túl sokkal nem maradt el ettől. A téli hőfogyasztás kb. 70 százalékkal, 120-180 kWóra/m²-ről 15-50 kWóra/m²-re csökkent. Az egycsöves, fordított rendszerű fűtést két csövesre, a régi radiátorokat modern és szabályozható lapradiátorokra cserélték, költségmegosztók azonban nem kerültek felszerelésre, így a lakók ma is légköbméter alapján, átalányban fizetnek. A melegvíz-energiamegtakarítás kb. 50 százalékos, amit a lakásokban felszerelt új csaptelepeknek és rekuperátoroknak köszönhetünk. Egy-egy lakás jelenlegi átlagolt (vannak 53, ill. 59 m² alapterületű lakások is az épületben) energiaköltsége (alapdíj, fűtés, meleg víz) 6.300 Ft/hó, ami panelházban rendkívül jó eredmény. A lakásokban a falhőmérséklet 19 Celsius fok, 21 fokos szoba és –5 fok külső hőmérséklet esetén; a csökkent közüzemi számlák pedig sok lakó esetében lehetővé tették a belső felújításokat is: mindenki kicserélte a bejárati ajtót és a legtöbben a belső burkolatokat is.

De nincsen öröm üröm nélkül: A lakások nyári felmelegedése drasztikusabbá vált, mivel a fokozott hőszigetelés „bekonzerválja” a meleget, és ezen sem a szellőző berendezések, sem a déli oldalon felszerelt reluxák nem segítenek, az épület éjszaka sem képes lehűlni. Mivel nyári időszakban a szobák hőmérséklete 29 Celsius fokról indul és innen melegszik tovább (a hatodik és hetedik emeleten harminckét fok fölé!), a legtöbb lakásba klímaberendezéseket kellett felszerelni. A lakók jó része ugyanakkor télen is irreálisan magas belső hőmérsékletet (kb. 26- 27 Celsius fok) tart a lakásokban, ami a fűtési költségeket és hőigényt is növeli. A szellőztető berendezések „gondozása” Piroskára hárul, ő szerzi be a szükséges szűrőket, bár meg kell jegyezni, hogy időközben van több olyan lakó, aki nem üzemelteti, így ezekben a lakásokban megszűnt a gépi szellőztetés… A közösség villamosenergia-felhasználása közel az ötszörösére nőtt, mert tíz szivattyút kell működtetni, ami a lakásokba felpumpálja a napkollektorok által előállított háztartási meleg vizet.

Utóhang
„Akik az elején bábáskodtak felettünk, mind kikerültek az egyetemről, nyugdíjba mentek, így mára magunkra maradtunk.” – sóhajt Piroska. „2008-ig folyamatosan végeztem a ház monitorozását, erről statisztikákat készítettem, akkor azonban elromlott a számítógép, és mivel a lakóközösség nem kíván rá költeni, azóta a monitorozás megszűnt. A lakók azt kérték, hogy éjszaka is folyamatos üzemben működjön a fűtés – annak ellenére, hogy a szélső lakások is csak egy fokot hűltek egy éjszaka alatt; a szellőztető gépek ellenére ma is sokan ablaknyitással szellőztetnek, ezzel is pazarolva az energiát. A szolár rendszer viszont kitűnően működik, márciustól októberig egyáltalán nincs szükségünk a Távhő Szolgáltató által termelt energiára, hiszen a meleg vizet a kollektorok maradéktalanul megtermelik. Csak nehogy valami más is elromoljon, mert akkor tényleg nem tudom, mi lesz!”