3 450 méter magasság, néha a tetőig érő hótömeg, az akár 215 km/h szél, valamint a nem ritkán 40°C-os hőmérséklet-különbség – ezeknek az alapkihívásoknak kellett megfelelni a Refuge de L´Aigle magashegyi menedékház felújítása során, amely több mint egy évszázaddal ezelőtt épült.
Ijesztő felfedezést tettek egy új építésű házban, amikor közelebbről megvizsgálták a falakat. Akár homokozni is lehetne a betonpillérek anyagával.
Tavaly robbant a hír, hogy Európa egyik legnagyobb mecsetje lesz az a 11 ezer négyzetméter alapterületű imahely, amelyet Bukarestbe terveznek. A központ a Romániai Muszlim Kulturális Muftiság tulajdona lesz, hiszen a terület 49 évre szóló használati jogát megkapták, s már elkezdte az építkezéshez szükséges engedélyek megszerzését.
Tintagel 2019-re új látványosságot kaphat: az angliai településen négy millió fontért (1,6 milliárd forint) olyan hidat építenek a szakadék fölé, mely középen épp, hogy nem ér össze.
Másfél kilométeres zöldterület létesülne 2022-ig a Nyugati pályaudvar mentén, ehhez azonban két évre bezárnák a felújításra szoruló pályaudvart is. A zöldek már véleményezték az elképzelést.
A megrendelőknek az volt az igénye, hogy a mogyoróültetvény mellé építendő új házukat nyaralónak is tudja használni a család, mivel nem akarnak elutazni valahová csak azért, mert épp szabadságon vannak.
A 1997. évi LXXVIII. törvény módosítása alapján már van összefüggés az egyszerű bejelentéshez kötött, legfeljebb 300 négyzetméter összes hasznos alapterületű új lakóépület építése és az épületszerkezetek ciklusidői között.
Három éve folyik a világ legmagasabb épületének kivitelezése. A szaúd-arábiai Jeddah városában épülő 1008 méteres Kingdom Tower minden eddigi rekordot meg fog dönteni. Tíz meglepő tényt adunk közre az épületről, amely a világon elsőként lépi át az egy kilométeres magassághatárt.
A spanyolországi Granadában, Földközi-tengerre néző kilátással valósult meg ez a fura lakás. A sziklafalból csak a ház teteje látszik ki, minden mást a szikla mélye rejt.
Dr. Örsi Károly kert-, és tájépítész, a magyar kertépítészet és műemlékvédelem kimagasló alakja, a hazai kertvédelem megalapítója és megszervezője, az ICOMOS MNB Történeti Kertek Szakbizottságának egykori elnöke egy éve távozott közülünk.
Koncerttermek, egyetemi és egyéb előadótermek, konferenciaközpontok, templomok, művészeti központok, múzeumok, színházak, mozik, stadionok, repülőterek és hajók változtatható, többfunkciós ülőbútorai egyetlen portfólióban.
Felújítással tettek tönkre egy IX. századi mór kastélyt a dél-spanyolországi Villamartín városában – közölte a Hispania Nostra műemlékvédő csoport. A munkálatok végeredménye a helyieket is felháborította, de az építész szerint ez volt az egyetlen megoldás.
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án