Rugalmas munkaidő, home office – az ilyen és hasonló, megváltozott munkavégzési szokásokat helyezik fókuszukba a Bécsben évek óta folyó ún. „Élni és dolgozni” mottóval működő városfejlesztési projektek. Ennek a programnak a keretében valósult meg a Simply 11 beruházás is.
Demján Sándor egyszerűen áttolná a múzeumi negyedet a Nyugati pályaudvar mögötti rozsdazónába - a negyed így kisebb lenne, de sokkal kevesebbe is kerülne, és megmaradhatna a Városliget zöldje - értesült a Népszabadság.
Az Építészek Nemzetközi Szövetsége (UIA) által 2005-ben létrehozott Építészet világnapját minden év októberének első hétfőjén tartják világszerte, emlékeztetve mindenkit a kollektív felelősségre a fenntartható városok és települések tervezésében.
Megnyílt Los Angeles legújabb művészeti galériája, amely egyedi megjelenésével máris bekerült a város építészeti ikonjainak sorába.
Az egykori londoni autószerelő műhely látványos átalakuláson ment keresztül, igaz sok kreatív ötlet és göröngyös engedélyezési folyamat vezetett a végeredményig.
5000 tonna sót tárolnak majd a vadonat új, hét emelet magas betonszoborban a Hudson folyó mellett. De minek ennyi só a New York-iaknak?
A gabonatárolótól a feldolgozóüzemig vagy a legkomolyabb előírásoknak megfelelő kamion-szervizként működő csarnokig és hűtőházig bármely ágazat, bármilyen előírásaihoz és akár tűzállósági igényeihez is alkalmazkodnak a Frisomat modern könnyűszerkezetes acélcsarnokai. Az ehhez nyújtott támogatás nemcsak a megrendelőt teszi elégedetté.
Kínában átadták azt a 300 méter hosszú üveghidat, mely 180 méter magasan lebeg egy szakadék felett.
Bemutatták a budavári Csikós-udvar és környezete rekonstrukciós látványterveit. A Vár Tabán felőli oldalán a következő években visszaépül az egykori lovarda és istállói, a Főőrségi épület, a Stöckl-lépcső és a lovarda mögötti feljáró is.
A holland művész a képzőművészet eddig nem művelt területére kalandozott el, ahol egyedülálló eredményeket tud felmutatni. Escher most következő művei építészeti szempontból a leginvenciózusabbak, az első részben megadott felsorolás szerinti utolsó két kategóriába sorolhatók: perspektíva és lehetetlen alakzatok.
Wartburg vára a korszakhatárokon átívelő épületek prototípusa, melynek segítségével bepillantást nyerhetünk a német történelem kulisszái mögé.
Az UV Újpesti Vagyonkezelő Zrt. által a Szent István téri vásárcsarnok és rendezvényközpont tervezésére és felépítésére meghívott vállalkozók közül a Hídépítő–Soletanche Bachy Mélyalapozó Kft.–Kalotherm Építőipari Zrt. hármas lett a nyertes.
Építési jog 2025 – Tervezés és beruházás a 2025-től hatályos TÉKA és az egyéb új jogszabályok alapján, január 29.
XXII. Nemzetközi Építészkongresszus – Téma: Társadalom és transzparencia az építészetben, március 7.
Újra divatban a könnyűszerkezetek: trendek és problémák – Építész Tervezői Nap március 20-án
Transzparens szerkezetek új szerepben: árnyékolás, energiatermelés, teherbírás – Építész Tervezői Nap április 24-én
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap május 22-én
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án