Az épület Portugáliában a Cavado folyó partján helyezkedik el, természetvédelmi területen. A telek nagyjából 4000 m2 és egy régi rom is található itt, amelynek megőrzése fontos volt, sőt az építkezéssel növelni szerették volna a rom értékét.
Érdekes a parafinnal töltött szerkezet, mint hőtároló tömeg. Az épület egyszintes ház csaknem 20 méter hosszú és 6,5 m széles épülettest déli tájolású
Idén újra teltház előtt mutatkoztak be az építészek a budapesti Katona József Színházban a kilencedik alkalommal megrendezett Média Építészeti Díja– nyilvános zsűrizés és díjátadó – rendezvényen 2013. november 7-én. Bemutatjuk a díjazottakat.
Az építészkamara évek óta minden októberben rendezvényekkel emlékszik meg az Építészet Világnapjáról. Ez történt az idén is a már-már megszokott forgatókönyv szerint. Ekkor kerül átadásra a megyei kamara által alapított Bács-Kiskun Építészetéért Díj.
Az Európai Réz az Építészetben Díj eredményhirdetésére november 4-én a BATIMAT kiállítás nyitónapján került sor. A nemzetközi díjra a rezet vagy rézötvözetet felhasználó legjobb építészeti tervekkel pályáztak.
A 2013-as Európai Réz az Építészetben Díj nyertesét ünnepélyes keretek között a nemzetközi BATIMAT kiállításon hirdetjük ki Párizsban, 2013. november 4-én. A rövidlistás projektekre október 31-ig lehet szavazni.
Újjáalakult az Országos Főépítészi Kollégium Elnöksége
A múlt héten átadott "Az Év építészeti fotó"-jairól sajnos még nem tudjuk megosztani, így ezúttal egy nem kevésbé neves verseny képeit mutatom meg Önöknek - az angol CIOB (The Chartered Institute of Building) által szervezett "Az építés művészete" legjobb alkotásait.
A nemzetközi előzsűri 53 épületből és 65 tervből választotta ki, hogy melyek szerintük Magyarország legérdekesebb építészeti projektjei. Az online szavazást október 11-én pénteken délután 15 órakor zárták le az összes zsűritag egyetértésével.
Szingapúri kétgenerációs épület diadalmaskodott a Világ Építészeti Fesztivál villa kategóriájában. Bár a ház tulajdonosa a beton építészet szerelmese, így a nyers felületek látványában nincs semmi meglepő, mindez a természet ölelésében, mintha öröktől fogva annak része lenne.
A Helsinki székhelyű Verstas Építésziroda nyerte meg az Espoo-ban lévő Aalto University of Finland új, központi épületegyüttesére kiírt nemzetközi tervpályázatot. Az új 60.000 nm-es épületegyüttes a campus központi épülete és könyvtára közötti területen fog elhelyezkedni. Mindkét szomszédos épületet Alvar Aalto tervezte.
Míg más helyszíneken közel esett a zsűri és a közönség véleménye, Szarvason a zsűri a Mercedes-gyárat és az orosházi Doherty-üzemet díjazta, a közönség a Duvenbeck-raktárat hozta ki elsőnek, míg (a díj nélküli) második helyen a Szentkirályi üzeme végzett. Csarnoknagydíj mérlege: 47 pályázó, 11 díjazott, 13 díj.
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án