A Sheila O'Donnell és John Tuomey ír építészpárosnak ítélték az egyik legrangosabb brit építészeti díjat.

O'Donnell és Tuomey 1988-ban alapították irodájukat Dublinban. Bár az építész házaspár „váratlan elismerés”-nek nevezte a Gold Medal-t, munkáikkal több alkalommal kerültek a reflektorfény közelébe, hiszen idén már ötödik alkalommal kerültek a Stirling Díj rövidlistájára.

Zavarban vagyunk, hogy egyszerre csak olyan hősök, építészek társaságában találjuk magunkat, akiknek tanulmányoztuk munkáikat és példáikból továbbra is tanulunk. Hiszünk az építészet közösségi értékében és költői feladatában, a díj arra bíztat bennünket, hogy továbbra is érvényesítsük ezeket az elveket a legkiváltságosabb egyúttal legösszetettebb szakmában - tették hozzá.

Az O'Donnell + Tuomey munkái mindig leleményesek, ütősek, mégis olyan jól átgondoltak, megfelelnek a helyszín és a program kívánalmainak, gyönyörűen megmunkáltak, és egyre csak fejlődnek – mondta Stephen Hodder, a Royal Institute of British Architects (RIBA) elnöke.

Az építészpárról közölt korábbi írásaink a London School of Economics téglából "hajtogatott" origamiszerű épületéről (LSE) (http://tervlap.hu/cikk/show/id/1743), illetve a budapesti Central European University (CEU) bővítéséről (http://tervlap.hu/cikk/show/id/2697) számoltak be.

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...