Augusztusban kiírt Gránit Bankos Építész hallgatói terv pályázat felhívásának eredmény hirdetése a napokban megtörtént. Művészetek Palotája épületében a Bohém étteremben.
A Bécsben működő CSA az „Emlékezés Szalagjának” elnevezett pályaművével nyerte meg a nemzetközi tervpályázatot 2013 közepén. A Krakkóban létesülő építmény a II. világháborús, lengyel ellenállás résztvevőinek állít emléket. Az alapkő letétele 2013. szeptember 27-én történt meg, az átadást 2014-re tervezik.
Ahogy arról korábbi cikkünkben hírt adtunk 50 világhíres építésziroda adta le javaslatát 2013 februárjában a kazahsztáni EXPO épületegyüttes terveire, melyből szeptemberben a zsűri kiválasztotta a 10 legjobbat. Az épületek tervezési jogát az Adrian Smith + Gordon Gill Építésziroda nyerte el.
Montpellier polgármestere, Hélène Mandroux által vezetett zsűri a második körbe jutott 5 terv közül a BIG terveit ítélte a legjobbnak. Bjarke Ingels csapata a terveket a A+Architecture + Egis + Base + L'Echo + Celsius Environnement + CCVH-vel együtt készítette el.
A pályázat célja, hogy ötletpályázat során olyan színvonalas tervek jöjjenek létre, melyek a Várkerület revitalizáció megindított folyamatához, valamint a Híd utca megnyitásához kapcsolódóan
Az Európai Réz az Építészetben Díj eredményhirdetésére november 4-én a BATIMAT kiállítás nyitónapján került sor. A nemzetközi díjra a rezet vagy rézötvözetet felhasználó legjobb építészeti tervekkel pályáztak.
A 2013-as Európai Réz az Építészetben Díj nyertesét ünnepélyes keretek között a nemzetközi BATIMAT kiállításon hirdetjük ki Párizsban, 2013. november 4-én. A rövidlistás projektekre október 31-ig lehet szavazni.
Módosult a Millenáris Velodrom rekonstrukciójának nemzetközi tervpályázati hátárideje.
Megkezdődik a bicskei Batthyány kastély védelem alatt álló történelmi kertjének helyreállítása, melyhez a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közel negyedmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert, az Új Széchenyi Terv keretein belül.
Nemzeti Sportközpont tervpályázatot írt ki egy modern Velodrom létesítésére. A kerékpáros központ az Istvánmezei Olimpiai Központban, az új Puskás Ferenc stadion szomszédságában fog elhelyezkedni.
Pályázat a 2014-es Velencei Építészeti Biennále magyar pavilon jövő évi kiállításának megvalósítására. A költségkeret idén már csak bruttó 20 millió forint.
A Helsinki székhelyű Verstas Építésziroda nyerte meg az Espoo-ban lévő Aalto University of Finland új, központi épületegyüttesére kiírt nemzetközi tervpályázatot. Az új 60.000 nm-es épületegyüttes a campus központi épülete és könyvtára közötti területen fog elhelyezkedni. Mindkét szomszédos épületet Alvar Aalto tervezte.
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án