A Kanadai The Marc Boutin Architectural Collaborative építész iroda szó szerint keretbe foglalt egy passzívházat – „a képből csodálatos látvány nyílik a hegyekre, a hegyek nézik a képet”.

A ház kiemelkedik az őt körülvevő örökzöld környezetből, de annak elemévé is válik.

A családi ház egy fiatal házaspár számára épült, festői környezetbe. A ház maga nem csupán élettér, hanem eszközzé is válik, melyen keresztül az ember érzékeli a környező természetet. Úgy viselkedik, mint egy nagyító, melyen keresztül jobban megismerkedhetünk a körülöttünk lévő élettérrel.

Ezen felül az épület magába foglalja a fenntartható fejlődést, tervezést. Az épület természetes szellőztetéssel rendelkezik, felhasználja a nap melegét, emellett geotermikus energiát hasznosít.

Az épület északról teljesen tömör, csak a legalapvetőbb nyílások találhatók meg rajta, az északi homlokzat inverze a déli, mivel az szín tiszta üveg.

Keretünkben a kép három szintet mesél el. A pincében kezdődik és az emeleten ér véget.

A pincében kapott helyet a medencerészleg, mellékhelyiségek, illetve a fedett-nyitott garázs, amely nagyon jól illeszkedik az épülethez.

A földszint egy központi mag köré szerveződött, amely teljes egészében körbejárható. A szobák ugyan nem kaptak külső homlokzatot, szellőztetni sem lehet, de minek is egy passzívházban. Viszont a kilátás a hegyekre és a jelentős mennyiségű napfény tökéletesen rendelkezésre áll a szobákban.

A mese vége pedig a felső szint.

Tervező iroda: The Marc Boutin Architectural Collaborative

Tervezés éve: 2008

Elhelyezkedés : Invermere Kanada

Forrás + képek: http://www.the-mbac.ca/

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...

Társasházak a Metszet 2025/2. számában
Társasházak a Metszet 2025/2. számában

A Metszet 2. számában többlakásos lakóépületeket gyűjtöttünk össze. A hazai és európai épületek bemu...

Megjelent a Metszet idei első száma
Megjelent a Metszet idei első száma

A XXII. Nemzetközi Építészkongresszus előadóinak cikkei alkotják a Metszet 2025. évi első számát, ez...