pályázat

Palotanegyed Hallgatói Ötletpályázat (Pollack Mihály tér – Bródy Sándor utca – Gutenberg tér)

Bahil Roland | 2013.06.24. 08:50

Budapest Józsefváros Önkormányzata és a Civilek a Palotanegyedért Egyesület és a Városépítészetért Alapítvány hallgatói tervpályázatot írt ki két józsefvárosi köztér – a Pollack Mihály tér és a Gutenberg tér – és az azokat összekötő útszakasz, a Bródy Sándor utca közterületi megújítására.

PÁLYÁZAT

Bahil Roland | 2013.06.24. 08:48

Az épület az 1920-as években épült, a Szakáts család lakóépületeként. A II. világháború után államosították, majd úttörőtábor üzemelt benne a rendszerváltásig. A rendszerváltás óta üresen áll, az állapota folyamatosan romlik. A tábor egykori csónakháza is felújításra szorul.

Palota-negyed közterület minőségi és arculati irányelvei ötletpályázat

színkép | 2013.06.20. 15:32

Városépítészeti és építészeti hallgatói ötletpályázat Budapest, VIII. kerület, Józsefváros Palota-negyed, Pollack Mihály tér – Bródy Sándor utca - Gutenberg tér megújítására

Két magyar pályamű a 16. Európai Réz az Építészetben Díj nemzetközi mezőnyében

MRK | 2013.06.18. 10:13

Az európai „Réz az építészetben Díj" kétévente meghirdetett pályázat réz- vagy rézötvözet homlokzattal, -tetővel vagy egyéb építészeti elemmel készült épületek számára. Idén az erős nemzetközi mezőnyben két magyar épület is pályázott.

Keressük Magyarország legjobb csarnoképületeit!

Csépé | 2013.06.11. 09:35

Egy csarnoképület is lehet építészetileg igényes, szemet gyönyörködtető, míves kivitelű – ezt kívánja bizonyítani a Build Communications, a Metszet építészeti folyóirat és az Építési Megoldások szaklap pályázata. Az elmúlt 5 évben Magyarországon megvalósult, bármilyen funkciójú, méretű és technológiával készült csarnokkal lehet pályázni.

A Mies van der Rohe-díj átadásának előestéjén...

Ghile Gábor | 2013.06.06. 17:27

Holnap lesz a 25. Mies van der Rohe díj átadása. A beérkezett 335 pályaműből most megmutatjuk azt a nyolc magyar épületet, amelyek hazánkat képviselték a versenyen.

Döntő szempont: az épület iránti tisztelet

*_deleted_*_Rajki Diána | 2013.06.04. 17:39

• A Füleky Kúria tervezői nyertek a „Kerámia tetőcserép középületeinken” építészpályázaton
• 3 + 1 díjazott a pályázat első fordulójában
• Az elkészült épületekkel már lehet pályázni a második fordulóban

A miniszterelnök háza

sebesp | 2013.06.04. 07:57

A győztes pályamű egy Canberra melletti tó partján fekvő, elemekre bontott épületet mutat be. Ködös homályban lebegő szintjei részben a terepbe olvadnak, részben a tó fölé emelkednek.

Tervpályázati figyelő: Chateau de Chillon vár bővítése Svájcban

Gerzson21 | 2013.06.03. 07:57

A vár bővítése kapcsán a nyertes pályamű az angolkert mintájára bővítette és egészítette ki a műemléki védettség alatt álló erődöt. A várhoz tartozó területhez hozzácsatolták a Genfi-tó menti zöldterületet és az új funkciókat az ide tervezett pavilonokba helyezték el.

Az Országos Főépítészi Kollégium felhívása

színkép | 2013.05.30. 21:48

Felhívás a Főépítészi Életmű Díj és Az Év Főépítésze Díj adományozásáról. 2013. június 21-ig lehet javaslatot tenni.

ÉV HÁZA 2013

színkép | 2013.05.30. 21:45

Június 20-ig pályázhatnak a családi házak és kis társasházak tervezői a 2013-as Év háza díjra, amelynek fődíja 500 000 Ft.

Tervpályázati figyelő: Mester és tanítvány versengése

Gerzson21 | 2013.05.28. 09:02

A 210.000 m2 méretű Miami eseményközpont tervezéséért már csak 2 csapa van versenyben: A Rem Koolhaas vezette OMA és a Bjakre Ingels vezette BIG. A verseny pikantériája, hogy Ingels gyakorlati éveit az akkor már sztárépítészként tevékenykedő Koolhaas mellett töltötte. A dolgok azóta sokat változtak: Bjarke Ingels és csapata világméretű, meghatározó