2019. szeptember 17. (kedd) 16.00 óráig lehet pályázni a „Budapest Építészeti Nívódíja 2019” cím elnyerésére.
2018 után a DECODE és a BORD idén ősszel másodszor is megrendezi DECODE című kiállítását, amelyhez pályázat útján keresi kiállító partnereit építészet és alkalmazott/vizuális művészetek területéről.
Idén decemberben Amszterdamban rendezik meg az építészek legrangosabb eseményét, ahol a döntőbe jutott projekteket, közöttük a 3h terve, részletesen ismertetik a WAF zsűrije és a világ különböző részeiről odasereglett építészek előtt.
Az orosz SKNYPL stúdió a hagyományos koreai kert kortárs átértelmezését felfújható ballonokba vésné.
Parasztházak, malmok, gazdasági épületek, útmenti keresztek: népi építészeti örökségünk jelentős, de folyamatosan pusztul. A Népi Építészeti Program keretében idén is 1,5 milliárd forint jut az ilyen emlékek állagmegóvására, felújítására.
Budapest egyedülálló természeti, táji helyzetével harmóniában lévő épített örökség fenntartása és értékalapú fejlesztése érdekében Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapesti Építész Kamara közös, nyilvános pályázatot hirdet.
2019-ben is várják a jelöléseket a nemzetközi hírű tudós és több építészgeneráció tanítómestere tiszteletére és emlékezetére, a Magyar Építőművészek Szövetsége által 1988-ban alapított Csonka Pál-érem átadására.
A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) pályázatot hirdet fiatal építészek, kurátorok számára a KÉK-ben megvalósuló kiállítási projektek rendezésére.
Szerte az országban 14 gyermekintézménynek és 3 műemléknek jut idén támogatás az építőipar legrégebbi jótékonysági összefogása, a Várépítő pályázat jóvoltából.
A 2019. április 18-án kiírt „Nemzeti Mintaterv Katalógus 2020 - Családi ház mintatervek” országos építészeti ötletpályázat leadási határideje módosult, az elektronikus feltöltés teljesítése és a postára adás határideje:
2019. július 31. 23:55.
A Városmajori Park közepén az 1952-ben épült Szabadtéri Színpad napjaink színházi igényeinek már nem képes megfelelni, ezért írtak ki ötletpályázatot, melynek célja a szabadtéri előadás élményét mindenekelőtt biztosítani tudó létesítmény megvalósítása a park történeti, zöldfelületi értékeinek kiemelt figyelembevételével, megóvásával.
A híres párizsi katedrális leégett teteje megmozgatta az építészek fantáziáját. Lássuk, ki hogyan élné ki kreatív hajlamait.
Értékalapú építészet – XI. Nemzetközi Építészkongresszus 2024. március 8-án
A hőszigetelés tervezése szerelt szerkezetekben és tetőkben – Építész Tervezői Nap 2024. március 21-én (MÉK 2 pont) >>
Fény és építészet – ablakbeépítés, világítás, napelemek és más klímatudatos megoldások – Építész Tervezői Nap 2024. április 18-án (MÉK 2 pont) >>
Alternatív felújítási megoldások értékelése – Építész Tervezői Nap 2024. május 16-án (MÉK 2 pont) >>
Homlokzati trendek és elvek – Építész Tervezői Nap 2024. szeptember 19-én (MÉK 2 pont) >>
Vízszigetelési tippek, trükkök, fogások – Építész Tervezői Nap 2024. október 17-én (MÉK 2 pont) >>
Tűzvédelem: új szabályozás: OTSZ, TvMI – Építész Tervezői Nap 2024. november 14-én (MÉK 2 pont) >>