Cikksorozatom ötödik, befejező részében a kör alakú csarnokokkal foglalkozom: hol, merre milyen típusok épültek? Ezen kívül egzotikus épületeket mutatok be. - Montrealban mit neveznek ”A nagy ráfizetés”-nek?
A cikksorozat negyedik részében tematikus feldolgozásban a felvonultatott illusztrációkat két téma köré csoportosítottam: százéves, régi képes-levelezőlapok és geometriai formák. - Hol van a Csók kapuja és kinek az alkotása?
A Saint-Ange rezidencia a Tour Saint Ange park kiindulásánál, a zöldségeskerten túl, a fák alatt, és a grenoble-i golfpályák felé vezető domboldalon helyezkedik el. A területről gyönyörű szabad kilátás nyílik a grenoble-i völgyre, azonban a tervezés során szembe kellett nézni a szűk, lejtős terület jelentette nehézségekkel.
Fényes fémfelületeivel hívja fel magára a figyelmet a lábakon álló otthon, szétterpesztett lábakon áll, akár egy űrjármű.
Londonban bemutatták a világ első olyan medencéjének terveit, mely két lakóépület között biztosít majd vízi összeköttetést.A tervek szerint lebegő üveg úszómedence köt majd össze két tízemeletes lakóházat.
A nyugat-angliai tengerparti városban, Weston-super-Mare településén nyílt meg a Dismaland nevű élménypark. Az igazán sokkoló élményelemeket felsorakoztató szórakoztató park a világ első anti-Disneyland-je.
Néhány éve világgá kürtölték, hogy mindössze három hónap alatt felhúzzák a kínai szupertornyot. A jelek szerint nem minden az elképzelések szerint alakult.
Bejárták a világhálót Krysztof Kotala lengyel építész látványtervei egy víz alatti tenisz komplexumról. De vajon reális az elképzelés?
A HB Reavis magyarországi vállalatának első projektje, a 2014-ben átadott Váci Corner Offices "kiváló" BREEAM minősítést szerzett. Ezzel Magyarország egyetlen olyan irodaépülete, amely megépülését követően a legmagasabb BREEAM fenntarthatósági minősítést nyerte el.
Az Égei-tengerhez álmodott ház-koncepció kiötlői szerint ez már maga a megtestesült lírai brutalizmus. A sziklába vájt villa úszómedencével nézne az ég felé, betonból készült bútorok szolgálnák különleges igényekkel felvértezett lakói kényelmét.
Az első 3D nyomtatott villát mindössze 3 óra alatt állították össze. Ennek technikája leginkább a LEGO-ra emlékeztetett, egyszerűen, mégis villámgyorsan “dobták” össze az épületet. A nyomtatás 10 napos volt.
Vízkőmentes(ítés)
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án