cikk

Gropius újratöltve

sebesp | 2014.06.02 02:59

Dessauban a Bauhaus Intézetben két, eredetileg Walter Gropius, a modernizmus nagymestere által tervezett, de a II. világháborúban elpusztult lakóépületet építettek újjá némi minimalista fűszerezéssel. Az egyikben az igazgató, a másikban Moholy-Nagy László élt.

Elkezdődik végre a Széll Kálmán tér felújítása?

donkanyar | 2014.06.02 10:10

Ahogy tavaly mi is beszámoltunk róla, Budapest egyik szégyenfoltja, a Széll Kálmán tér megújul végre. Ha egyetlen vesztes pályázó sem támadja meg a kivitelezői pályázat eredményét, sok évnyi halogatás után júniusban megkezdődhet az egykori Moszkva tér nagyszabású átalakítása.

Ormánság / Cigányság / Gilvánfa

Vörös Erika | 2014.05.30 11:05

A cikk a gilvánfai szociális lakóházakat, és az azok megalkotásához szükséges előtanulmányokat mutatja be, kitérve az Ormánság, a magyarországi cigányság és a cigány építészet aspektusaira.

Négy óra alatt felépíthető ez a ház!

donkanyar | 2014.05.27 11:26

2011-ben egy brit építész, dr. Mike Page a lakásválság megoldására tervezte azt a lapra szerelt miniházat, amelyet mindössze négy óra leforgása alatt fel lehet építeni. Ma már azt is tudni, hogy mennyiért árulja agyszüleményét, amelyhez ráadásul építési engedély sem kell.

Ybl műemléki templomdíszek otthonra - irodába

Pellegrinus | 2014.05.26 11:16

A nemzetközi hírű, országosan védett, romantikus stílusú fóti műemlékegyüttes Ybl Miklós első jelentős alkotása. A plébánia kezdeményezése kapcsán bárki tulajdonosa lehet Ybl Miklós keze munkájának.

Kaliforniai sajtház

sebesp | 2014.05.22 12:27

Íves nyílásaival jókora darab lyukacsos sajtként áll a tengerparti homokban a cunamibiztos villaépület.

Eladták a Párizsi Udvart! - Mi lesz belőle?

donkanyar | 2014.05.23 10:53

Értékesítette az V. kerületi Párizsi Udvart a kerületi önkormányzat, a vonatkozó szerződést szerdán írta alá Rogán Antal polgármester a tulajdonos által meghatalmazott Mellow Mood Group ügyvezető igazgatóival Budapesten. Annyit lehet tudni a Párizsi Udvar jövőjéről, hogy már keresik a tervezőket.

Látogatói konténer gyárakba

Födelmesi Tamás | 2014.05.22 12:12

A Caramel építész iroda egy érdekes látogatói konténert álmodott meg cégek és akár az építőipar számára is. A konténerek előregyártottak és egyszerűen szabhatóak, illeszthetőek.

Tervpályázati figyelő: Kinmen közlekedési központ, Tajvan

Gerzson21 | 2014.05.20 02:18

A kétfordulós tervpályázat lezárult. Az öt, második fordulóba jutott külföldi iroda helyi építészekkel együtt adta be munkáit, mely során a japán Junya Ishigami vezető tervező által elképzelt épület valósulhat meg.

Buszmegálló-sokk

sebesp | 2014.05.17 02:04

Egy nyugalmas kis osztrák falu dizájn-buszmegállókkal akarja felhívni magára a turisták figyelmét, a cél eléréséhez pedig ismert nemzetközi építészeket fantáziáját hívták segítségül.

Előregyártott autópálya hídszerkezetekből épült családi ház

Födelmesi Tamás | 2014.05.16 11:28

Hatalmas autópályákhoz alkalmazott elemekből épült fel egy épület. Nagyon érdekes az óriási elemek térszervezése, legószerű egymásra helyezése, majd azok statikai rendbetétele.

24 hónap meztelenül

sebesp | 2014.05.12 11:56

Két évet vártak, mire a drága homlokzat helyett olcsóbbat találtak, és az engedélyt is megkapták hozzá, végül RIBA-díjjal jutalmazták a ketrecbe zárt ékszerészműhelyt.

Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások