Lekics Gábor | 2015.11.25
Sokunk szereti a tengerparti homokban eltölteni jól megérdemelt nyaralását. Ám Aires Mateus irodája továbbvitte a gondolatmenetet, miszerint nem feltétlenül csak a kültérbe való a homok, járkálhatunk mezítláb a homokban bent a nyaralónkban is.

A megvalósult épületeknek különleges követelményeknek kellett megfelelniük. Meglévő faszerkezetű falakat kellett a rá kerülő tetővel harmonikus egységbe hozni. Emellett falazott falszerkezetű kunyhók is helyet kaptak. Az épületek megjelenését alapvetően meghatározza az épületszerkezetek struktúrája, függően attól, hogy milyen funkciónak adnak helyet.

Az épületegyüttes négy épületből áll. A két falazott szerkezetű házikóban egy-egy önálló szoba és a hozzá tartozó vizeshelyiség lett kialakítva. A meglévő, faszerkezetű, felújított pavilonok egyike kétszobás apartmanként kapott új funkciót, míg a másikban a közösségi tereknek találtak helyet a tervezők.

Az utcai bejárattól a homokos fövenyen keresztül vezet az út. A tervezés kiinduló pontja a homok volt, olyannyira, hogy a közösségi térnek helyet adó pavilon padlójaként is homok szolgál. A kültér efféle beltérbe való bevezetésével összefolyik a kint és bent határvonala és a természet kényelmében élvezhetik a látogatók a nappali pihenést. A lakóegységek szilárd burkolatú padlóval rendelkeznek. A homok sajátos textúrájával teszi izgalmassá a belső terek megjelenését és egyedi hangulatot ad a paviloncsoportnak.

Helyszín: 7580 Comporta, Portugal
Alapterület: 180.0 sqm
Megvalósulás éve: 2010

Építészet: Aires Mateus
Építész tervező: Aires Mateus
Társtervező: Humberto Fonseca
Megbízó: João Rodrigues
Lebonyolító: Maria Rebelo Pinto

Forrás: ArchDaily
Képek: Nelson Garrido, Aires Mateus

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások