Ebben a nyolcrészesre tervezett sorozatban különböző nyugat-európai országokba (Németország, Anglia, Skócia, Svájc) kalauzolom a kedves Olvasót, hogy szubjektív válogatásomban bemutathassam a földrészen található kedvenc épületeimet és városaimat.
A szocializmus időszakában létesült modern városközpontok rehabilitációjának lehetőségeit vizsgálom DLA kutatásom során. Így került a látóterembe Salgótarján megújult modern városközpontja. Az Ajka központjának rehabilitációjáról megjelent elemzésem után, ennek összegzése is olvasható az alábbiakban.
A középiskolás diákok tájékozottságát erősítendő hozott létre az elmúlt években középiskolai partnereivel közös programokat a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara (PTE MIK).
Az építkezés folyamata számos gazdasági tényezőből áll, melyek nagyban befolyásolják a végleges bekerülési költséget, mint például az építkezés időtartama, illetve a megfelelő szakképzett munkaerő megléte.
Az Equitone szálcement homlokzatburkolatokra gondolva a legtöbb embernek a természetes színek, a szürke és a bézs árnyalatok jutnak eszébe, pedig egyre több építész fedezi fel magának az Equitone burkolatokban rejlő színesebb lehetőségeket is.
DLA kutatásom során a szocializmus időszakában létrejött modern városközpontok rehabilitációjának lehetőségeit vizsgálom. Ennek kapcsán foglalkoztam Ajka városközpontjának megújulásával.
A 80-as évek művészetéért és az olasz dizájnért rajongó építtetők otthona egy befelé forduló világkép megvalósítása a kanadai erdőség sűrűjében. A matt fekete, szinte taszító külső egy fénylő, meleg színekben pompázó oázist rejt magában, bizonyítva, hogy az építészet olykor magas művészi szintet is elérhet.
Jakováli Hasszán dzsámija Magyarország egyik legjobb állapotában fennmaradt török építészeti emléke Pécsett, az egyetlen, amelynél a dzsámi és a hozzá csatlakozó karcsú minaret majdnem változatlanul őrizte meg az eredeti tömegcsoportot. Evlija Cselebi leírásából tudjuk, hogy Jakováli Hasszán pasa építtette, feltehetően a 16. század második felében.
Megfelelően tervezett és kivitelezett belső oldali hőszigeteléssel is kialakítható egy energiatakarékosabb, élhetőbb és egészségesebb lakókörnyezet. A Multipor hőszigetelő lapok alacsony páradiffúziós ellenállása és kapilláris szerkezete biztosítja a belső oldali hőszigetelés párazáró réteg nélküli kivitelezését.
Idén nem indított új szakot a kar, viszont az épített környezetre vonatkozó fenntartható rendszerekre fókuszálva elkezdtek előkészíteni egy nemzetközi, angol nyelvű, Közép-Európában elsőként kidolgozott joint programot.
A halottak napja a küzdők megemlékezése a szenvedőkről, más szóval a „Lelkök napja”. A sírok látogatása emlékeztessen minket a földi mulandóságra, és ébresszen bennünk gondolatokat arról az igazságról, amit a halott a sírból kiált: „Hodie mihi, cras tibi!” – Ma nekem, holnap neked!
137 ország közül Belgium a 33. helyen áll infrastruktúrájának és középületeinek minősége tekintetében a Világgazdasági Fórum besorolása szerint. A Belgiummal szomszédos országok is sokkal jobban állnak: az 5. és a 16. hely között mozognak.
Fenntarthatóság a készülő új építési törvényben: a jövő gyakorlata – Öko-logikus Építészet 2023. május 30., Győr (MÉK 2 pont)
Fenntarthatóság a készülő új építési törvényben: a jövő gyakorlata – Öko-logikus Építészet 2023. június 8., Szolnok (MÉK 2 pont)
Transzparensek – nyílászárók és homlokzat – Építész Tervezői Nap szeptember 21-én (MÉK 2 pont) >>
Vízhatlan vagy vízzáró – lapostetők, mélyépítési szigetelések – Építész Tervezői Nap október 12-én (MÉK 2 pont) >>
Az OTSZ és a TvMI-k beválásvizsgálata – Építész Tervezői Nap november 14-én (MÉK 2 pont) >>