Sosem volt hajógyár: Atlantica, Hároson

Budapest Duna-parti területeinek jövője ismét napirendre került: egy 2026 szeptemberében az Országgyűléshez benyújtott törvényjavaslat [01] az érintett ingatlanokat ismét Budapest Főváros Önkormányzatának vagyonkezelésébe adná. A hárosi ingatlanok azonban nem csupán fejlesztésre váró barnamezős területek: feldolgozatlan történeti örökséget is őriznek. Az egykori Atlantica hajógyár és a későbbi katonai telep épületei között ma is ott állnak egy elfeledett budapesti ipari együttes különleges darabjai.

Atlantica – Atlantica Trust

A Háros-szigeti hajógyár mögött Polnay Jenő [02] egyik legnagyobb vállalkozása, az Atlantica állt. Az 1906-ban indult tengerhajózási társaság az első világháború előtt a magyar kereskedelmi hajózás sikeres vállalatai közé emelkedett, majd Atlantica Trust néven hajózást, szállítmányozást, raktározást, hajógyártást és ipari termelést összekapcsoló vállalatcsoporttá szerveződött. [03] Háros ennek egyik tervezett ipari-logisztikai központja lett. A vállalkozást a háború utáni hajóveszteségek, az elmaradó állami kártalanítás, a gazdasági válságok és a túlméretezett beruházások együtt roppantották meg. Polnay vertikálisan összekapcsolt gazdasági rendszert próbált létrehozni Hároson. Érdi téglagyára és piszkei kőbányája biztosította az építkezés anyagainak egy részét; összekötötte a Háros- és Hunyadi-szigetet, majd Budafokkal közraktárt létesített, a hajógyárat pedig a Schlick–Nicholson korábbi telepének gépeivel szerelte fel. A ma még meglévő épületek ennek az ipari-logisztikai rendszernek a megmaradt darabjai. 1923-ban a magyar állam kisajátította az Atlantica kilenc hajóját és a Jóvátételi Bizottságnak adta át őket. A kártalanítás évtizedes vitává vált. 1930-ban végül maga a 180 kataszteri holdas Háros-szigeti birtok is a Magyar Kincstárhoz került.

Az Atlantica megépült világa – Fodor Gyula épületei Hároson

Fodor Gyula [04] az Atlantica főépítésze volt. Egy korabeli forrás szerint ő tervezte a Háros-szigeti épületeket és a Falk Miksa utcai Atlantica-palotát is. Az egyes ma is álló hárosi épületekhez azonban nem ismerünk olyan tervanyagot, amely tervezőjüket külön-külön azonosítaná. Egységes megjelenésük és anyaghasználatuk mégis összefüggő vállalati építészeti programot mutat, amely Fodor főépítészi-tervezői irányításával született. A fővárosi értékvizsgálat is formai rokonságuk alapján valószínűsít közös építési időt és „talán azonos tervezőt”.

Közülük két, rendeltetésében és szerkezetében eltérő épület különösen jól mutatja ezt az egységet: homlokzataik anyaghasználata és motívumai egyértelmű rokonságot mutatnak.

„Hajógyár” — a nagycsarnok

Az Atlantica egykori telepének legbeszédesebb emléke a földszintes, nagy belmagasságú csarnok. Rendeltetését ma is hirdeti déli oromfalának hatalmas „Hajógyár” felirata. Alatta három körablak sorakozik. A bütühomlokzatot rusztikus kőburkolat, erőteljes lizénák és hangsúlyos, lépcsőző fallefedések fogják egységbe. Ezek az elemek – a kő és tégla együttes használata, a lizénák, a kör motívum és a karakteres fallefedések – más hárosi épületeken is visszatérnek: egy olyan egységes homlokzati nyelvet alkotnak, amely az Atlantica Fodor Gyula által meghatározott építészeti világának legkönnyebben felismerhető jegye.

A hosszú oldalhomlokzat már az üzemi rendeltetésről árulkodik: itt nyílnak a nagy kapuk, fölöttük erősen kiülő előtetőkkel. A pillérekkel erősített téglafalakra könnyű acél tetőszerkezet került; a tetősíkokon és a gerincen szabályos ritmusban sorakozó üvegezett „hernyó” felülvilágítók világították meg természetes fénnyel a mély munkateret. Az épület így egyszerre üzemi csarnok és az Atlantica reprezentációja: szerkezete és felülvilágítása a munkát szolgálta, megformált homlokzata pedig messziről felismerhető vállalati arculatot adott.

Különös történeti feszültséget ad mindennek, hogy az 1922-ben megkezdett fejlesztés során a hajó- és kotrógyár két csarnoka ugyan megépült, ám a vállalat 1927-ben, még a termelés megindulása előtt tönkrement. Az épületeket később a honvédség használta katonai raktárként.

A raktárépület

A Duna főága melletti téglaarchitektúrájú épület egészen más építészeti megoldást mutat. A fekvő hasáb alakú nagy tömeg belsejét vasbeton pillérvázas szerkezet tagolja: a földszinten konzolos vasbetonlemezek – kis „rakodóerkélyek” – nyúlnak ki a kétszárnyú ajtók előtt, ez megkönnyíti a raktározott elemek ki- és beemelését. A lizénák között szegmensíves ablakok sorakoznak. A rövid bütühomlokzaton viszont szinte eltűnik a raktárépület hétköznapi jellege: a földszinti kapuk fölött hatalmas zárt téglafelületek emelkednek, amelyeket terméskőből kialakított, magas „vakívszerű” mezők és körmotívumok tesznek monumentálissá.

A két épület rokonsága így nem az azonos forma megismétléséből adódik. A hajógyári csarnok és a többszintes vasbetonvázas raktár szerkezete és rendeltetése eltérő, homlokzataikat mégis ugyanaz az építészeti nyelv kapcsolja össze: a kő és tégla együttese, az erőteljes lizénák, a körmotívumok, a hangsúlyos bütühomlokzat és a gondosan megformált fallefedések.

Az egységes építészeti arculat a telep kisebb épületeire is kiterjedt. A bejárati porta és a kantin jóval szerényebb léptékű, homlokzataikon már a nyerstégla dominál, de a gondosan formált nyílások aránya, a párkányok és tetők továbbviszik a telep építészeti karakterét. Az Atlantica hárosi telepe így a reprezentatív hajógyári csarnoktól a raktáron át egészen a bejáratig egységesen megformált ipari együttesként épült ki.

Katonai hasznosítás – hajógyárból raktárbázis

Az Atlantica felszámolása és a Háros-szigeti terület állami tulajdonba kerülése után az egykori ipari telep új funkciót kapott. Adottságai a katonai használathoz kifejezetten kedvezőek voltak: nagy, zárt terület, meglévő ipari épületek és raktározásra alkalmas csarnokok, vasúti kapcsolat és közvetlen vízparti fekvés állt rendelkezésre. A korábbi épületeket már nem eredeti rendeltetésük szerint használták, hanem elsősorban raktározásra és katonai kiszolgáló funkciókra. Ezzel a telep logikája részben mégis tovább élt: ami korábban hajógyártási és árumozgatási központnak készült, később nagy tömegű anyagok tárolását és mozgatását szolgálta.

A honvédségi használat egyúttal hosszú időre elzárta a területet. A Háros-Duna partja ma benőve, elhagyottan őrzi az egykori ipari és katonai használat nyomait; a növényzet között még felismerhető a kikötői kapcsolat. A honvédségi használat és a terület teljes elzártsága közben a Háros-sziget nagy része „őserdő” jelleggel erdősült. Természetvédelmi védettsége már 1970-től napirenden volt, de a honvédségi használat miatt a kísérletek rendre meghiúsultak. 1991 októberében végül a „természetvédelmi terület kezelői jogáról a Honvédelmi Minisztérium lemond”. Elhárult tehát a legfőbb akadály a védetté nyilvánítás elől.

A szigetnek ez a nagyobb, beépítetlen része ma is különös, „őserdő” jellegú természeti világot őriz. Az erdő csak az évtizedes útvonalakon járható, az ösvények között sűrűn benőtt, helyenként áthatolhatatlan növényzet húzódik. A sziget közepén természetes tó, valójában vízmosás maradt fenn; partján őzlábnyom, a tóban pezseg a vízi élet. Érdekes és változatos a madárvilág is, mintegy ötven, köztük számos védett fajjal.

Mi legyen a területtel? – Mi az, amit érdemes ott megőrizni?

Budapest szakmai és politikai vezetését aggasztotta, hogy a közelmúltban több, egyedileg nem védett, de értékes ipari épületet bontottak le. A főváros ebből azt a következtetést vonta le, hogy az egykori budapesti ipari tevékenység értékes épületállományának megőrzéséhez az országos műemléki védelem önmagában nem elegendő: a jelentős ipari épületeket helyi védelem alá is kell helyezni.

A főváros ipari épületeket vizsgáló szakmai feltárása közel száz területből, többlépcsős szűrés után tizenöt építményt kutatott részletesebben, végül nyolc ingatlannak javasolta a helyi védelem alá helyezését. Közöttük két budafok-tétényi helyszín, a Háros utca 1–3. és a Háros-szigeti is szerepelt. [01] Budapest ezzel egyértelműen kimondta, hogy Hároson megőrizendő ipari építészeti érték található.

De mit alapoz meg valójában ez a vizsgálat?

A feltárás azonban nem Budapest teljes ipari örökségének egységes történeti feldolgozásából indult ki. A védelem indokoltságát megalapozza, Háros teljes építészettörténeti értékelését viszont nem.

A dokumentum módszertana maga mutatja a korlátot. Az ipari épületeknél a kiindulást a Barnamezős Területek Katasztere, a kerületi főépítészek javaslatai, valamint az ismert ipari régiók légi és helyszíni vizsgálata jelentette. Ezekből szűréssel jutottak el a részletesebben kutatott épületekhez. Ez elsősorban értékvédelmi kiválasztás volt, nem Budapest ipari építészetének egységes történeti feldolgozására épülő kutatás. A különbséget jól mutatja a következő, „Két világháború között épült épületek” című fejezet. Ott már elfogadott építészettörténeti alapmunkákra – Dr. Ferkai András Buda és Pest két világháború közötti építészetét feldolgozó köteteire – támaszkodhattak. Több mint 400 épület helyszíni vizsgálatából 84 épületet és öt épületegyüttest választottak ki további kutatásra, a végső értékeléshez pedig Ferkai szakértelmét is igénybe vették.

Mennyire ismerjük magát az értéket?

Budapest belső területeinek és a két világháború közötti építészetnek a kutatásakor olyan alapmunkákra lehetett támaszkodni, mint Ferkai András Buda és Pest építészetét feldolgozó kötetei. A külső kerületek ipari örökségének jelentős része azonban máig nem kapott ehhez mérhető, összefüggő építészettörténeti feldolgozást. Háros története is azt mutatja, hogy az érték nem egyetlen védendő épületben rejlik: az Atlantica hajógyári telepétől a katonai korszakon át a későbbi üzemi épületekig egymásra rakódó építészeti rétegek együttese maradt fenn. Ezért a terület újrahasznosítása előtt nem elegendő a meglévő védettségi lista átvétele. Új, helyszíni, levéltári és építészettörténeti értékvizsgálatra lenne szükség, amely már nemcsak azt kérdezi, mi védett, hanem azt is: miért érték, mely korszakhoz tartozik, milyen összefüggésben áll a telep egészével, és mi az, ami új funkcióval tovább élhet.

Budapest húsz éve felismerte a problémát, feltárást végzett, értékeket jelölt ki és helyi védelmet javasolt. Húsz év múltán azonban ugyanaz a kérdés áll előttünk: mi történik azokkal az ipari épületekkel és épületegyüttesekkel, amelyek értékét nem egyetlen homlokzat, hanem több korszak egymásra rakódása adja? A bontás az egyik veszély. A másik kevésbé látványos talán még súlyosabb az értékvesztés: amikor az épület ugyan megmarad, de egy átépítéssel elveszíti azt a karakterét, amely saját koráról beszélt.

Csepelen a Weiss Manfréd Művek fennmaradt csarnokaiban ma is láthatók különleges fa- és acélszerkezetek, amelyek nem egyszerűen az épületet tartják: maguk is az ipartörténet tárgyi forrásai. Ha ezek karbantartás nélkül tönkremennek, vagy az átalakítás során eltűnnek, a megmaradó téglafalak már csak töredékesen képesek elmondani, milyen épület állt ott és hogyan működött.

Az ipari örökség értéke nem áll meg a homlokzatnál. A gyárépület szerkezete, nagy fesztávú terei, tetőszerkezete, felülvilágítója, darupályája, nyílászárói és technológiai maradványai együtt őrzik egykori működését. Ezek nem egyszerű részletek, hanem az ipartörténet tárgyi forrásai. Ha eltűnnek vagy egy átépítés során felismerhetetlenné válnak, az épület megmaradhat, de éppen azt veszítjük el, ami saját koráról beszél.

Epilógus

Háros jövőjéről ezért csak olyan új értékvizsgálat után volna szabad dönteni, amely nemcsak az épületeket és homlokzataikat, hanem az eredeti tartó- és tetőszerkezeteket, belső tereket, ipari részleteket, szerkezetek, valamint a kikötői és vasúti infrastruktúra fennmaradt elemeit is feltárja, dokumentálja és értékeli. A még látható állapot pontos rögzítése önmagában is fontos. Eredeti tervek vagy már nincsenek, vagy csak kis számban maradtak fenn, ezért a mai épületek, szerkezetek és részletek dokumentációja a későbbi kutatás, az építészeti örökség tára számára pótolhatatlan forrás.

A cikk fényképei a szerző felvételei 2014-ből és 2018-ból.

Források:

[01] Herczeg Renáta – Prakfalvi Endre „Az Atlantica tengerhajózási részvénytársaság építkezései a monarchia végnapjaiban a Háros-szigeten. Csut monostorától a Hunyadi laktanyáig.” Műemlékvédelem, 2016/3-4, 207–230. old.

[02] Pelles Márton „Az Atlantica Trust története (1906-1944)”, Századok, 2023, Tanulmányok, 789–814. old.

[03] https://budapest.hu/

Jegyzet

[01] T/571 számú (2026) törvényjavaslat: „Egyes budapesti ingatlanok fejlesztésével és vagyonkezelésével, valamint közúti közlekedéssel összefüggő törvények módosításáról” [...]

3. Az egyes ingatlanok fővárosi önkormányzat részére történő átadásáról, valamint önkormányzatokat érintő egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CXC. törvény 1. mellékletében foglalt táblázat a következő 87–89. sorral egészül ki.

Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 30/2017. (IX.29.) önkormányzati rendelete
4. melléklet a 30/2017. (IX. 29.) Főv. Kgy. rendelethez

[..]

[02] Polnay Jenő, Pollacsek (Tiszasüly, 1873. – Bp., 1963.): vállalati vezérigazgató, miniszter. Debreceni jogakadémiára járt, tanulmányait megszakítva Morvao.-ban kereskedelmi iskolát végzett. A század elején az Erdélyi Erdőipari Rt. kereskedelmi üzletének vezetője, majd a londoni Groedel testvérek Gőzhajózási Rt. ig.-ja lett. Ezután Fiuméban volt az Adria Tengerhajózási Rt. ig.-ja, utóbb vezérig.-ja. Létrehozta az Atlantica Trust-öt, amelyben, mint elnök, számos kisebb vállalatot egyesített. 1919. aug. 7-től 1919. aug. 15-ig az első Friedrich-kormányban közélelmezési miniszter. Elnöke volt a Magyar Zsidók Országos Szövetségének. Bár maga is üldözött volt, 1944-ben a bp.-i Gyermekkert Egylet vezetőjeként közel 400 elhagyott, üldözött kiskorú életét mentette meg. (Internet – Wikipedia)

[03] Az Atlantica érdekeltségeiben volt tenger- és folyamhajózás, szállítmányozás, közraktározás, hajógyártás, kotrás, tégla- és kőtermelés, textilipar, vaskereskedelem, gyógynövény-feldolgozás, nyomda és filmipar, de még bank-, deviza- és tőzsdei üzletekbe is bekapcsolódott

[04] Színi Fodor Gyula (Pest, 1871 – Budapest, 1942) építész, vállalkozó, „a szecesszió nagymestere”. A Felső Ipariskolában, majd a Bécsi Egyetemen tanult. 1903–1914 között mintegy negyven szecessziós épületet tervezett Budapesten. Több építőipari vállalkozáshoz kapcsolódott; ezek egyike volt az Atlantica Tengerhajózási Társaság, amelynek Falk Miksa utcai székházát is ő tervezte.