Legújabbak

Új Duna-híd: csak Kanadában van ilyen
Megjelent az új Duna-híd kivitelezésre kiírt közbeszerzési felhívás. Ha eredményes lesz az eljárás, a nyertes kivitelezővel még idén decemberében szerződést kötnek, és a munka jövő év elején megkezdődhet – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kedden.

Épül az Ericsson új székháza Budapesten
Letették az Ericsson új budapesti irodaházának alapkövét. A legmodernebb megoldásokat felvonultató Ericsson Ház teljes mértékben a cég igényeire szabva épül. A cég kutatás-fejlesztési egysége az egyik legnagyobb IKT K+F központ hazánkban.

Milliárdos sportfejlesztési program Újpesten
Seszták Miklós Nemzeti Fejlesztési Miniszter és Wintermantel Zsolt polgármester írta alá azt a komplex sportfejlesztési programot, mely 100%-os állami támogatással már az idén elkezdődhet.

Fürdőszoba a felhők között: múzeumban az amerikai luxus
Aki 392 méteres magasságban él, joggal érezheti hogy a határ a csillagos ég. A 432 Park Avenue a nyugati félteke legmagasabb lakóépületének címe Manhattanben, melyben a nagyvonalú kényelem nem ismer határokat.

Hadid és Antwerpen
Átadták az Antwerpen kikötőjét irányító hatóság parancsnoksági épületét, amelyet a márciusban elhunyt Zaha Hadid iraki-brit építész tervezett.

Helyi anyagokból épült orvoslak
A Butaroban 2011-ben nyílt egy kórház, mely rendkívül jó és széleskörű ellátást biztosítana a környező régiók lakóinak. Viszont óriási munkaerőhiány állt fenn, ezért, hogy orvosokat csábítsanak ide, a kórháztól kb. 5 percre modern lakokat építettek orvosoknak. Ezekbe a házakba az orvos, akár külföldről is, a családjával együtt beköltözhet.

Dubaj újabb őrületes terve: végtelen medencét is kapnak a luxusimádók
Végtelen medence is lesz Dubajban azokban a felhőkarcolókban, amelynek terveit nemrég mutatta be a Nakheel ingatlanfejlesztő társaság. A Palm 360 névre keresztelt komplexum két toronyból áll majd, amelyek egyébként tengerbe épített mesterséges szigeten épülnek majd fel.

Szenvedő tetők: nemcsak a klímaváltozás, de az építtetők is nehezítenek
172 kilométer per órás szél, többtonnás jacuzzi, tíz fok alatti magastető, negyven centi hőszigetelés: egyre nagyobbak az elvárások a tetőkkel szemben, ugyanakkor szakemberhiány is tapasztalható: nem festett rózsás képet az Épszerk Tanszék és kiadónk közös szakkonferenciája.

Hírek a 17. képzőművészeti biennáléról
Viva Arte Viva címmel rendezik meg az 57. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálét 2017. május 13. és november 26. között. Magyarországot Petrányi Zsolt kurátor és Várnai Gyula képzőművész Békét a világnak! (Peace on Earth!) című projektje képviseli.

Telekom székház update
A daruk állnak, és már láthatóak a Budapesten épülő új Telekom székház alapozási munkái a Groupama Aréna mellett.